Labdarúgó csapatunk pályaedzője volt a Góóól! vendége, ahol elmondta azt is, szerinte miért romlott a játékunk az előző szezonhoz képest.

– Ha a színvonalt nézzük, ez most valóban elmaradt a korábbi derbiktől, mindig jobb meccseket játszottunk, hiányzott több kreatív játékos mindkét oldalról, ez azért meghatározó volt. Nekünk az eredmény megszépíti a dolgokat, de el kell ismerni, ennél több kell ahhoz, hogy megvédjük a bajnoki címünket, hogy harcban legyünk az első helyért.

– Korábban az újpestiek mindig megnehezítették a dolgunkat azzal, hogy letámadtak minket a középpályán. Most leegyszerűsítettük a játékunkat a pálya állapota és a formánk miatt, sokkal kevesebbszer passzoltuk fel a középpályára a labdát, próbáltuk inkább egyből a széleket és a támadókat indítani. Ezzel az Újpestnek a méregfogát kihúztuk, nem tudtak annyi labdát szerezni, középen tömörültünk be, így az Újpest középről és a szélekről is érkező labdát is jól hatástalanítottuk.

– A szabadrúgás ilyesfajta elvégzése nem volt a tervben, de maga a szabadrúgások kiharcolása és az, hogy így kerüljünk oda a támadózónába, az valóban megtervezett volt.

– A három belső védőnek ez az előnye, mert ketten valóban elléptek, de Hüsing még mindig ott volt és zavarta a játékost, ha ő nincs, Lázok alighanem betalál.

– Ha visszaemlékszünk arra az időszakra, amikor azt mondjuk, hogy igazán domináltunk, a 2015-ös évben, akkor a nagyjából 600 passzunk 85 százaléka sikeres volt. Most 75 százalék körül passzolunk és csak 400 átadásból. Hiányzik egy olyan típusú játékos, aki labdabiztos volt. Nagy Ádám például a tuti passzokat játszott, 60 passzából 95 százalék jó helyre ment, amik nem látványos átadások, nem kulcspasszok voltak, de olyan helyzetbe hozta a másik középpályást, hogy egyből tudtunk támadni. Lamah is labdabiztosabb játékos volt, nem véletlenül vitte el őt is egy magasabb szintű csapat.

– Reálisan kell néznünk a dolgokat. Négy pont hátránnyal fordultunk, ez a különbség azóta megnőtt, játszottunk a Vidivel, kardinális kérdés lett volna, hogy őket megverjük. Matematikai esély még van, látni kell azonban, hogy három csapat van előttünk, bármelyik bajnok lehet még. Nem a mi kezünkben van a sorsunk, de mindent meg fogunk tenni az utolsó pillanatig. Ott van még a kupa is, amiben tudunk javítani még az összképen.

Kivonat: Csakfoci