Az MLSZ elnökével beszélgettek, sok témát érintve, szóba került többek között az EB, a nézőszámok, a színvonal és az edzőképzés is.

– Azt mondta, lehetetlen minden világversenyre kijutni, s valóban, az elmúlt évtizedek ismeretében inkább az a csoda, ha olykor mégis sikerül. De mi a helyzet a 2020-as Eb-vel, amelyen itthon is játszhatna csoportmeccseket a magyar válogatott?
– Nos, erre az Eb-re szinte kötelező a kijutás… Sohasem rendeztünk még Európa-bajnokságot, és az után az eufória után, amely a csapat franciaországi szereplését kísérte, megérdemelné a közönség. Óriási lökést adna az egész sportágnak a sikeres hazai szerepelés, már most meg kell kezdeni beépíteni a csapatba azokat a fiatalokat, akikre 2020-ban számíthatunk.

Akár honosítás árán is? Talán még mindig nem fordítunk kellő energiát arra, hogy határon túli magyar családok tehetséges gyerekeit, vagy a világszerte fellelhető, magyar gyökerű futballista fiatalokat hazacsábítsuk…
Kis ország vagyunk, szükségünk van minden tehetségre, érkezzen akár Romániából, Németországból vagy bárhonnan, minden támogatást megadunk ahhoz, hogy külföldön futballozó magyar kötődésű fiatalok a magyar labdarúgás hasznára lehessenek.

– Az elnöki interjúkban évek óta visszatérő elem, hogy a sok pozitívum mellett tartós probléma a magyar bajnoki mérkőzések alacsony nézőszáma. Az MLSZ 2010-es terveiben egészen más szerepelt. Hogy látja azóta az okokat, milyenek a kilátások a jövőre?
– Igen, itt a legnagyobb a lemaradásunk a terveinkhez képest. Az okokat folyamatosan kutatjuk, és nem könnyű egyértelmű válaszokat adni. Vannak klubok, amelyek nagyszerű marketingtevékenységet végeznek, mégsem jönnek a nézők, mások nem fordítanak nagy figyelmet erre, mégis a jobbak között van náluk az átlagnézőszám. A játék minősége és a siker a legfontosabb tényező, de itt sem mindig közvetlen az összefüggés. Bízunk benne, és erre stratégiát is kidolgozunk, hogy ha elkészülnek az új stadionok, befejeződik a rekonstrukció, és hazatérhetnek a klubok meg a szurkolók a megújult, korszerű pályákra, elindulhat a nézőszám növekedése. Azért is várom ezt, mert kimondottan jó mérkőzéseket is lehet látni a magyar bajnokságban.

Dárdai Pál azt is mondta, hogy a magyar futball nem tudott élni az Eb által felkínálni helyzettel, és a szurkolókat nem tudta átmenteni a bajnoki mérkőzésekre.
Ebben igaza is van, ha csak a klubmeccseket vesszük. Volt egy javaslata, hogy az első három fordulóban a klubok engedjék be ingyen a szurkolókat, próbáljuk így továbbvinni az Európa bajnoki hangulatot. Az MLSZ egyetértett ezzel a kezdeményezéssel, és ezt kommunikáltuk is, a csapatok azonban nem voltak partnerek az ötlet megvalósításában. A kevés néző a sikeres Eb után nekem is csalódás.

Ha a nézőtéri erőszak, rasszizmus visszaszorulását nézzük, sikeres volt a beléptetés, a jegyvásárlás szigorítása, amely azonban rengeteg buktatóval jár, és klubonként nem is egységes, sokan a nézők elriasztását látják a szigorításokban. Nem kellene megkönnyíteni a bejutást a pályákra? Örülni, ha valaki még egyáltalán meccsre akar menni, s nem megnehezíteni a dolgát?
A személyi azonosítást a sporttörvény írja elő a sporteseményeken. A válogatott mérkőzéseken is kötelező, mégis megtelik a stadion. Az viszont igaz, hogy a klubok a szigorúságot tekintve eltérhetnek a kötelező minimumtól, különbözők a megoldások, az egyesületek gyakorlatán is változtatni kell. Nagyon fontos, hogy meccsnapon is kényelmesen lehessen jegyet venni. A női, ifjúsági, illetve a kockázatmentes felnőtt profi mérkőzéseken az azonosítástól is eltekintenék. A szurkolókkal is törekedni kell a kompromisszumra, mert rengeteget tehetnek hozzá egy csapat teljesítményéhez, nagy részük lehet a sikerben.

Ezzel talán a Fradinak üzen? A legélesebben nyilván a Ferencváros esetében vetődik fel ez a kérdés a szurkolók makacs távolmaradása és az úgynevezett vénaszkenner miatt. De ha már itt tartunk, mi a véleménye a Ferencváros edzőjének, vezetőinek a játékvezetőket, az MLSZ működését érintő kritikáira?
Senki sem gondolja. hogy a játékvezető munkáját nem lehet kritizálni, de a pályán, meccs közben a játékosnak és az edzőnek be kell tartania a szabályokat, vagy ha megszegi őket, viselnie kell a következményeket. Másrészt nem az a probléma, hogy kritika érte a játékvezető munkáját, hanem hogy elhangzott, „valakik” eldöntötték, hogy a Ferencváros nem lehet bajnok. Vagyis bűncselekménnyel vádoltak meg „valakiket”. Ha bűncselekményt feltételeznek, tegyenek feljelentést! De így nem lehet tudni, hogy a játékvezetőkre, a játékvezetői bizottságra, az MLSZ elnökségére vagy kire vonatkozik ez a kijelentés, ha lehetne tudni, akkor hamis vád miatt mi kezdeményeznénk büntetőeljárást. Ezért úgy gondolom, hogy gyáva dolog az efféle, nem konkrét vád megfogalmazása, arra viszont sajnos alkalmas, hogy lejárassa az egész magyar labdarúgást, megkérdőjelezze a bajnokság tisztaságát. A bajnokságét, amelyet legutóbb éppen a Ferencváros nyert meg, tehát nemcsak a vetélytársak erőfeszítéseit, eredményeit értékeli le egy-egy ilyen ferencvárosi vezetői nyilatkozat, hanem a saját bajnoki címét is. Ráadásul régi tapasztalat, hogy a játékvezető bírálata általában a saját felelősségről és hibákról próbálja elterelni a figyelmet.

Javaslatokat is megfogalmazott a Ferencváros. Szeretnének például „leiratkozni” Kassai Viktorról.
Az MLSZ minden jobbító szándékú javaslatot örömmel vesz és megfontol, ami a sportág szereplőitől, a kluboktól, a szurkolóktól érkezik. Az UEFA játékvezetői konvenciója viszont, amelynek a szabályait magunkra nézve kötelezőnek ismertük el, ilyen megoldást nem tesz lehetővé, s ez nem is lenne helyes, hiszen ha egy játékvezető valós okot adna arra, hogy egy csapat bojkottálja őt, nem egy, hanem az összes klubtól távol kellene őt tartani.

A magyar futballisták, edzők helyzete korábban bizonytalan volt, a fizetések számos klubnál akadoztak, elmaradtak, ami kétségtelenül a teljesítmény rovásán ment, és táptalajt adott a fogadási csalásoknak, ám amióta a televíziós jogdíjakból és a szerencsejátékból érkező bevételek stabilizálták a klubok anyagi helyzetét, és még a másodosztályban is horribilis fizetésekről lehet hallani, nem javult a magyar csapatok nemzetközi szereplése, sót talán romlott. Ez egyfajta elkényelmesedés? Már külföldről is inkább hazajönnek a langyos, de jól fizető bajnokságba a játékosaink. Az egyre növekvő bérek pedig egyfajta licitálásba kényszerítik a klubvezetőket. Mit gondol erről, és mi lehet a megoldás? Fizetési sapka?
Néhány klubnál túl sok a játékos, a béreknek még mindig körülbelül harminc százalékát fizetik ki olyanoknak, akik egyáltalán nem játszanak, sok helyen nagyobb létszámú a keret, mint a nagy nyugati kluboknál Nem látok továbbá szolidaritást a klubvezetők között, hagyják magukat zsarolni és egyre feljebb tornászni a fizetéseket, bizony sok játékos túl van fizetve. Gondolkodunk a fizetési sapka bevezetésén, de ez még csak csírájában lévő kezdeményezés.

Miért döntöttek úgy, hogy az edző képzést, amely a magyar futball megújulásának kulcsa lehet – de az elmúlt évtizedekben, amióta az UEFA és az MLSZ átvette a Testnevelési Egyetemtől, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket -, ugyancsak német szakember kezébe adják? Máris hallani a méltatlankodást…
Az elmúlt években sokat fejlődött az edzőképzésünk, nagyszerű képzési anyagokat készített a Szalai László által vezetett stáb. Azok az edzők, akik ezek alapján készítik fel a csapatukat, jó úton járnak. Bármennyire hasznosak azonban ezek az anyagok, a magyar edzők gyakorlati munkáján nem érződött kellően a hatásuk. Ami miatt úgy gondoltan, hogy a Jörg Daniel, Sisa Tibor német-magyar kettősre bízzuk az edzőképzés irányítását, az az volt, hogy a felmérések szerint a hazai edzések intenzitása, minősége még mindig jócskán elmarad az európai élcsapatok edzésein tapasztaltaktól. És talán jobban elfogadják az instrukciókat a magyar kollégák is olyasvalakitől, aki tizenöt évet töltött a német edzőképzésben.

A teljes interjú a Nemzeti Sport mai számában olvasható.