Klubunk korábbi remek hálóőre nyilatkozott a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából.

Géczi István

Nagyon jó volt látni, hogy a magyar válogatott a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, majd Franciaországban is olyan erényeket csillogtatott, ami reménykedésre adott okot. Természetesen előjöttek a régi emlékek, és arra jutottam, hogy ami nekünk nem sikerült, az a mostani csapatnak igen: a szerencse bizonyos esetekben támogatta. Rögtön hozzáteszem, tett is érte! Most is előttem van, amikor a szovjetek elleni elődöntőben Anatolij Konykov lövésénél hiába vetődöm, nem férek a labdához, amely Juhász Péter lábáról a hálóban köt ki, vagy említhetném a hajrában a Zámbó Sándor által kihagyott tizenegyest is. Aztán ott a belgák elleni bronzmeccs. Egy bal oldali beadásnál szóltam Páncsics Miklósnak, hogy jól vágja ki a labdát, de ő csak annyit hallott, hogy jó, egymásra vártunk, és Paul Van Himstnek csak az üres kapuba kellett passzolnia. Szerencsére klubszinten kárpótolt az élet, a Fradival három nemzetközi döntő részese lehettem, most pedig azért szurkolok, hogy labdarúgóink azt is éljék át, milyen kijutni egy világbajnokságra.

NS