Klubunk Európa- és világbajnok birkózóját kérdezték, sikerült-e már feldolgoznia a riói olimpián történteket.

Hogy van mostanában? Közvetlenül az olimpia után rettentően maga alatt volt – sikerült feldolgoznia az azóta eltelt két hónapban az újabb 5. helyet?
Maga a csalódottság érzése nem múlt el, még mindig benne van az olimpiai kudarc. Illetve nem is kudarcnak mondanám, egy olimpiai 5. hely azért nem az, de a csalódást ugyanúgy érzem, mint Peking után – és szerintem érezni is fogom nagyon sokáig, hosszú távon nyomja majd a lelkemet.

Érthető, hiszen az érem kapujában állt…
Igen, s mindkétszer ott álltam – nyolc éve Pekingben, meg most is: nagyon nehéz megemészteni, hogy már a második esélyt szalasztottam el. Lehetne mondani, hogy a londonival együtt a harmadikat, de azt nem sorolnám ide, mivel az teljesen más kategória volt.

Azért a család segít kissé? Hiszen szeptemberben megszületett a második gyermeke.
Természetesen, a családi események jelentősen javítottak az érzelmi állapotomon. Ráadásul Benedek igazán rendes baba, mert megvárta, hogy visszatérjek Rióból, csak utána érkezett meg. De amúgy is rengeteg intéznivalóm van az élet különböző területein, amelyekre csak most jut időm. Szerencsés vagyok, a párom rengeteg terhet levesz a vállamról.

Sokat emészti magát, mit lehetett, mit kellett volna másként csinálnia Rióban?
Persze, nyilvánvalóan – viszont őszintén bevallom, sajnos nem tudom, mi az, amit másképpen kellett volna csinálnom. Akkor is azt mondtam, most is azt mondom, az elődöntő elvesztése bosszant leginkább, mert nagyon simán benne volt a pakliban, hogy döntőt birkózhatok. Talán kezdtem elfáradni, hiszen az a mérkőzés már a negyedik volt egymás után. A bronzmeccs teljesen más történet, az már nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Nyilván beszélhetnék a sorsolásról, hogy lehetett volna jobb és a többi, de ezek rajtunk kívülálló dolgok, felesleges rajtuk rágódni.

Rémálmaiban előjön, amikor az elődöntő végén a dán 1-0-ás vezetésénél őt is leküldték, ön pedig már megcsinálta az emelést – de az utolsó pillanatban kicsúszott a keze közül?
Igen, az a helyzet az, ami a leginkább bánt és a leggyakrabban előjön, mert ha azt megcsinálom, a döntő kapujában lettem volna… De mint mondtam, ezen már nem érdemes az embernek marcangolnia magát: ez a múlt, amely akkor sem változik meg, ha emésztjük magunkat miatta. El kell fogadnom, hogy így alakult – gyakorlatilag már el is fogadtam, noha azt nem állítom, hogy könnyű.

Mi lesz most? Már úgy értem, mik a tervei rövid, aztán hosszú távon?
A rövid távú az, hogy újból edzésbe álljak, mert az elmúlt időszakban nem edzettem. Kitisztíttattam a könyökömet, amely régóta rakoncátlankodott, úgyhogy most szeretném fokozatosan újra elkezdeni a munkát. Decemberben kezdődik az edzőtábor, addigra valamennyire formába akarom hozni magam. Hosszú távon pedig az elsődleges és legfontosabb cél, hogy 2018-ban lesz egy hazai rendezésű VB, azon még mindenképp szeretnék elindulni – annál is inkább, mert a legutóbbi két itthoni VB-n nem lehettem ott a szőnyegen. Nagyon jó lenne most nem szakkommentátorként tevékenykedni, mint három éve, amikor megsérültem a pesti VB előtt – ebből a szempontból mindenféleképp motivált vagyok. Ugyanakkor ennél tovább jelenleg nem tervezek: meglátjuk, hogy bírom addig, mit sikerül elérnem, aztán eldöntjük, folytatom-e vagy sem.

NS