Klubunk nyáron szerződtetett olimpiai bajnokával beszélgettek Rióról, hogyan dolgozta fel az eredményt, miben tartja magát hibásnak és hogyan élte meg, amikor elvették tőle a csapatkapitányi tisztséget.

– Utaltál a bevezetőben is arra, hogy “számon tartod” a felelősségedet. A montenegrói meccs rossz fórmegjátszás-hívásán kívül mi nyomaszt még?
– Felelősségemnek gondolom azt, hogy ilyen könnyen elfogadtam a csapatkapitányi posztról történt leváltásomat. Ugyancsak felelősnek érzem magam abban, hogy egy egész nyarunk volt arra, hogy a 6:5-ös fórokat végig tudjuk vinni és képtelen voltam elérni, hogy ha eljövök az ellenfél centeréről négy-öt méteres fórban, akkor abból profitáljunk. Azt gondolom, hogy ebben nem voltam kellően erőszakos. És van még egy dolog.

Ahogy már említettem, a több mint három évig tartó csapatkapitányságom alatt én mindig készültem az adott meccsre, úgy, hogy átgondoltam, mi fog történni, mik a fontos dolgok lélektanilag is szakmailag is. Ezeket felírtam magamnak a telefonomba. És annak ellenére, hogy nem voltam már csapatkapitány, ugyanígy készültem erre a mérkőzésre, a Montenegró elleni negyeddöntőre. Felírtam 8-10 dolgot magamnak, amit fontosnak tartottam, s még nem hangzott el és beszélni kellene róla, olyanokat, amiket csapatkapitányként szóba hoztam volna. A mai napig itt van a telefonomban, a jegyzeteknél. Két-három olyan elképzelt szituáció is szerepel köztük, amiből aztán gólt kaptunk. Sajnos nem voltam olyan állapotban, hogy előálljak ezekkel és most nagyon erős lelkiismeretfurdalást okoz, hogy bizonyos dolgok várható bekövetkeztét előre leírtam és ezekre nem hívtam fel a figyelmet. És ez összefüggésben van azzal, hogy elfogadtam, hogy nem én vagyok a csapat kapitánya.

– Egyáltalán nem volt közismert, hogy te is és Hárai Balázs is meglehetősen súlyos sérülést szenvedtetek az ausztrálok elleni (második!) csoportmeccsünkön. A te játékodat ez mennyire befolyásolta?
– Az én esetemben bordarepedés, Pufinál bordatörés volt a végső diagnózis, lényegében ugyanazok voltak a következmények: óriási fájdalom. Amikor az utolsó héten beugrottam a medencébe, hogy megpróbáljak részt venni a taktikai gyakorláson, szinte mozgásképtelen voltam. Legalább egy percembe került, hogy a létrán ki tudjak mászni a vízből. Az, hogy lefeküdjek az ágyba, egy komoly program volt. Perceket vett igénybe bármilyen mozgás. Nyilvánvaló, hogy az olimpián nincs, nem lehet fájdalom, de hogy ez ilyen sokáig tartott, az más tényezők mellett szintén közrejátszott abban, hogy lelkileg és fizikailag is “megfáradtan” érkeztem a negyeddöntőre. A fájdalomcsillapítók miatt, (amik inkább csak pszichésen hatottak, mint ténylegesen,) amiatt, hogy egyáltalán mindennapi dolgokat nem tudok véghez vinni, akárcsak Pufi…

– Láthatóan alaposan végiggondoltál mindent, talán a legalaposabban a csapattagok közül. Megnézted azt a bizonyos meccset, elolvastad a vlv-interjúkat. Mennyire segített mindez abban, hogy túl tudj lépni Rión?
– Ezt majd az idő eldönti. Most kiszállok a kocsiból, megvacsorázunk a feleségemmel, aztán bebújok az ágyba és kiderül, hogy mennyire támadnak meg még mindig ezek a gondolatok. De örülök, hogy beszéltem minderről, mert az új klubszezont azzal a szándékkal kezdtem el a Fradiban, hogy tiszta lappal és más érzésvilággal, látásmóddal élhessem meg a mindennapokat.

A teljes interjú a VLV oldalán olvasható, ide kattintva.