A Partizani Tirana kapusát kérdezte a Nemzeti Sport a szerda mérkőzésről.
– Gyakran vállalja a büntető elvégzését?
– Egyáltalán nem, 2013-ban szerződtem a Partizanihoz, de tétmérkőzésen még sohasem álltam a labda mögé.– Ahhoz képest emlékezetesre sikerült a debütálása, hiszen „panenkás” mozdulattal emelt a hálóba. Mikor döntötte el, hogy ezt a kockázatos módját választja a tizenegyesnek?
– Amikor Adolfo Sormani vezetőedző engem is a rúgók közé nevezett, azonnal tudtam, hogy így lövöm. Azzal egyébként vitatkoznék, hogy kockázatos volt, szerintem ennél biztosabb módja nem volt a tizenegyes elvégzésének, száz százalékig biztos voltam benne, hogy erre a megoldásra nem számít a Ferencváros kapusa.– Nem gondolja, hogy megoldása megalázó kollégájára, Dibusz Dénesre nézve?
– Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, csak az járt a fejemben, hogy biztosan a kapuba találjak.– A magyar lövéseknél is magabiztos volt, négy kísérletből hármat hárított. Mi volt a titka?
– Nincs nagy titok, egyszerűen csak bejött a módszerem. Nem döntöttem el előre, merre mozdulok el, hanem a lövés pillanatáig kivártam, és csak az utolsó másodpercben indítottam el a vetődést.– A Ferencváros vagy a Partizani Tirana a jobb csapat?
– A Fradi nagy csapat, nagy hagyományokkal, jobb anyagi feltételekkel, de azt gondolom, szerda este mi is felidéztünk valamit a dicsőséges múltunkból. Az elmúlt húsz évben nem sok nyomot hagytunk a nemzetközi porondon, de előtte a Partizani a Benfica vagy éppen a Torino ellen játszott emlékezetes meccseket.– Miért a Partizani jutott tovább?
– Mert csapatként játszottunk, és az utolsó percig hittünk a sikerben. Megmutattuk, hogy nagy hiba lenne leírni az albán futballt.
