Klubunk birkózójával beszélgettek a riói olimpiáról.

A magyar szempontból rendkívül félresikerült szeptemberi Las Vegas-i világbajnokság után markánsan bizonyították, hogy az csak kisiklás volt: nyolc birkózónk lehet ott Rióban. Ez azt jelenti, sikerült felállniuk a padlóról?
Utólag okos az ember, de már tudjuk, a kudarcnak nagyon sok összetevője volt. Ott és akkor minden balul sült el, ami csak tudott. Egy olimpiai kva­lifikációs világbajnokságon alapból nehezebb dolga van az embernek, most sem volt másként. De nemcsak nálunk. Emlékezzünk például arra, hogy a nagyhatalomnak számító Grúziának egyetlen kvótát sem sikerült szereznie akkor. A mi esetünkben sok minden közrejátszott. Mindenki nagyon akart, talán túlzottan is nagy volt a bizonyítási vágy, ráadásul Vegas nagyon messze van, nagy volt a meleg és az időeltolódás, ami megviselt minket – félreértés ne essék, nem akarom csak ezekre fogni a kudarcot, de ez is alaposan benne volt. Nyilván magunk alatt voltunk, tudtuk ugyanakkor, hogy nem történt tragédia, hiszen London előtt is csak két ember tudta kivívni a kvótát a vébén, a többiek mind a kvalifikációs sorozatból jutottak ki. Ez most sem volt másként, a nyolc kvótával tényleg bizonyítottuk, hogy Las Vegas csak kisiklás volt.

Ön azonban kiemelkedett az ulánbátori kvalifikációs versenyen mutatott teljesítményével, hiszen olyan ágon ment végig, és nyerte meg a viadalt, amely egy miniolimpiának is beillett volna. Mi kellene ahhoz, hogy Rióban is minden így klappoljon?
Bárcsak tudnám… Mindenesetre ugyanazt a vonalat kell követnem, amelyet Ulánbátorban. Azt azért látni kell, hogy Vegas óta sok minden történt, ami számomra pozitív változás. Például a leváltott Struhács György szövet­ségi kapitány helyére Sike András került. Félreértés ne essék, Gyuri bával semmi probléma, de Bandi egyben a klubedzőm is, húsz éve dolgozunk együtt, ez azért sokat számít. A magánéletben is számíthatok rá, olyannyira, hogy a szomorú véget ért londoni olimpia után egyből jelezte, akárhogy is döntök a sérülésem után, mellettem áll – ha akkor abbahagy­tam volna, egyből edzői állást kínált volna nekem.

Ne is emlegesse, rémálmainkban is előjön az a balszerencsés mozdulatsor, amikor maga alá fordult a térde… Ennyire súlyos volt a helyzet, hogy megfordult a fejében, abbahagyja?!
Hát kezdjük azzal, hogy az olimpia után volt egy rendkívül bizonytalan kéthetes időszak, mert hiába csinál­tak meg rajtam kismillió vizsgálatot, egyszerűen nem tudták megmondani, pontosan mi is a bajom…

Ezt nem mondja komolyan.
De. Közölték, hogy műtétre bizonyo­san szükség lesz, majd akkor tudják megmondani, mennyire súlyos a sérülés. Aztán mire eljutottunk az operációhoz, már rég járkáltam gond nélkül, meg lépcsőzgettem, szóval elég röhejes volt az egész. De ha, mondjuk, egy súlyos szalag szakadásról lett volna szó, ami még szalagpót­lással is járt volna, az már nem fért volna bele, nem folytattam volna.

Úgy fogalmazott, hogy két félre­sikerült olimpia után szeretné, ha Rióban végre kijönne a lépés. Ez alatt mit értsünk pontosan?
Nézze, ha tényleg maradéktalanul ki tudom hozni magamból azt, ami bennem van, azzal elégedettnek kell lennem. Szándékosan nem akarok belemenni számszerű jósolgatások­ba, mert ez egy hihetetlenül sokösszetevős egyenlet: aznap mindennek stimmelnie kell a sorsolástól kezdve a bíráskodáson át a napi formáig, és akkor a fogyasztásról még nem is beszéltem, ami nálunk mindig sarkalatos pont. Mint ahogy az is, hogy a fogyás után hogy sikerül a visszatöltés, a regeneráció. Azt sem tudjuk például, milyen lesz a riói kaja… Ezek aprósá­goknak tűnnek, de higgye el, nagyon is számítanak.

Egyetérthetünk abban, hogy az ön kategóriája, azaz a hetvenöt kiló lesz az egyik legnehezebb súlycsoport az olimpián?
Teljes mértékben. Itt lesz az egyik legerősebb, egyben legkiegyen­lítettebb a mezőny, a legnagyobb neveken kívül is van vagy nyolc-tíz olyan versenyző, aki simán odaérhet a dobogóra. S ha ez önmagában nem lenne elég, még egy szabadkártyát is kiosztottak, így pluszban elindulhat Rióban a horvátok Eb-bronzérmese, Bozo Starcevic is.

Így még szebb lenne, ha vala­milyen fényes érmet hozna haza a családnak ajándékba – hiszen talán nem titok, nemsokára már négyen lesznek…
Nem titok, a párom október harma­dikára várja a második gyerekünket. Más kérdés, rendszeresen ijesztget azzal, hogy annyira fog izgulni az olimpia alatt, hogy már augusztusban megszül- azért bízom benne, hogy nem, az egy kicsit korai lenne.

Kohán Gergely – NS