A győzelemre játszunk majd a Honvéd ellen, de nem szeretnék sérüléseket Thomas Doll segítője szerint.
Máté Csaba
A Paks elleni mérkőzés kapcsán mondhatom, hogy a szükség nagy úr, hiszen eltiltottjaink és sérültjeink miatt alkalmaztuk a felforgatott keretű, háromvédős rendszert, úgyhogy nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni. Persze az olyan fontos meccsek előtt, mint a Debrecen elleni kupavisszavágó nem fogunk kockáztatni egy újabb, vagy kiújuló sérülést, de alapvetően győzelmi szándékkal lépünk pályára mindenki ellen, mert csak azt tartjuk tisztességesnek, hiszen akár a bajnokságból kieső csapatokról is dönthetnek az eredményeink. Mindemellett bajnoknak lenni óriási dolog, bármilyen sorozatban is végzel az élen, és noha tetemes előnyünk előrevetítette a mostani sikert, rendkívül büszke vagyok, hiszen rengeteg munka eredménye az, hogy Magyarországon az összes címet sikerült elnyernünk a Fradival.




