A Nemzeti Sport pénteki különszámában női kézilabda csapatunk vezetőedzője volt a fókuszban.

Szóval egy pohár tej miatt adta fel a labdarúgókarriert?
Ez valóban így történt. Amikor lementem a Fradiba Hajdu Attila édesapjának, Hajdu Józsefnek a kapustáborába, közölte, hogy ebédre meg kell inni egy pohár tejet. Mondtam neki, hogy akkor inkább hazamegyek. Családilag nem szeretjük a tejet, édesapám különösen nem volt oda érte, márpedig nekem ő volt a példaképem. Hozzáteszem, teljes mértékig megértette a döntésemet.

Azért a keddenkénti „szent focin” így is van lehetősége bűvölni a labdát.
Mivel gólt lőni és védeni is szeretek, többnyire a kapuban kezdek, és utána megyek ki mezőnybe. Szerencsére Pátyon egy nagyon összetartó baráti társaság verődött össze a focinak köszönhetően, a csapatban pedig mindenki a Béla művésznévre hallgat. Az ötletet a Legényanya című fimből vettük, a csapatunkat pedig stílusosan Béláim SE-nek neveztük el.

A vereséget keddenként is nehezen viseli?
Nem rajtam múlott, hogy nem mentek tönkre emiatt barátságok. Nem tehetek róla, egyszerűen ilyen a természetem, még a baráti focik során is gyűlölök veszíteni. Érdekes, kártyázás közben egyáltalán nem érdekel, ki nyer, az alaptermészetem is békés, de a pályán minden megváltozik. Alighanem én vagyok a világ második legrosszabb vesztese. Az elsővel együtt élek, amit egyszer majdnem a fogsorom bánt.

Három műszakban dolgozott

Aktív játékosévei alatt a vegyésztechnikusi végzettségű Elek Gábor három műszakban dolgozott a százhalombattai kőolajfinomítóban, ahol megbízott műszakvezetői beosztásig jutott.
„Az ott eltöltött évek nélkül más ember lennék, nagyon örülök, hogy kikerültem a sportolókat védő búra alól, és csodálatos embereket ismerhettem meg – mondta Elek Gábor. – Megdöbbentő volt látni, milyen körülmények között, és mennyit dolgoznak az ottani munkások, ráadásul jóval kevesebb pénzért, mint amit az élsportoló megkeres. Az ottani éveim során élesztettem újra embert, láttam, amint valakinek a szívébe döfik az adrenalinos tűt, amitől feléledt, de láttam olyan balesetet is, ahol nem tudták megmenteni az illetőt.”

Mi történt?
Olyan wellness-szállodába mentünk Zitával, ahol volt fallabdapálya, s gondoltuk, kipróbáljuk. Sportszerűtlen lenne, ha elárulnám, mennyi volt az állás, maradjunk annyiban, hogy sokkal vezettem, amikor egy elborult ütés után Zizi továbbengedte az ütőt. Felszakadt a szám, folyt belőle a vér, mire ő rám nézett és csak annyit kérdezett: „Akkor feladod, ugye?” Azóta az itthoni béke érdekében inkább nem játszunk semmit egymás ellen.

Pedig a családi adok-kapok nem ismeretlen önnek. Fradista családban nevelkedett, ám édesanyja unokatestvére, Rothermel Ádám az Újpest kapusa volt.
Teljesen természetes volt, hogy karácsonykor lila, valamint zöld hagymákat ajándékoztunk egymásnak, de arra is emlékszem, amikor ezerkilencszázhetvenkilenc novemberében a Fradi hét egyre legyőzte az Újpestet, s a meccsen Ádám védte a lilák kapuját. Akkoriban még csak a kiváltságosoknak volt telefonjuk, ezért édesapám este kilenckor elkezdett öltöztetni, hogy a tizenkettedik kerületből induljunk Kispestre Ádámékhoz, és szekáljuk őt, valamint keresztapámat a zakó után.

Édesapja szintén KEK-et nyert a Fradi női kézilabdacsapatának edzőjeként, ön pedig gyerekként rendszerint mellette ült a kispadon. A parkett vonzotta, vagy nem tudott elszakadni a példaképétől?
Mindkettő benne volt. Szerettem édesapám mellett lenni, de a közeg is természetes volt számomra. Korábban kimentem az edzésre, elfocizgattam a többiekkel, aztán a gyakorlás után megvártuk, amíg anyukám átöltözött, majd indultunk haza. Minden magától értetődő volt, egészen addig, amíg egy Vasas–Fradi előtt el nem küldtek a kispadtól. Tragédiaként éltem meg, a Fraditól az akkori legnagyobb riválisnak számító Vasashoz igazoló Sterbinszky Amália jött fel a Fradi-drukkerek közé tollal és papírral, hogy megvigasztaljon.

Néphülyítés helyett Real Madrid

„A televízióban látható műsorok többségétől kiver a víz, így többnyire csak sportot, vagy ismeretterjesztő csatornákat nézünk, esetleg esténként filmezünk. Egyszer három percre belenéztem egy magyar reality show-ba, de nem értettem, hogy ez mitől eladható, és hogy lehet erre kereslet. A valóságshow és a tehetségkutató műsor szintén hidegen hagy, nem vagyok híve a néphülyítésnek. A történelmi témájú dokumentumsorozatokat viszont nagyon kedvelem, különösen a második világháborút és a hidegháborút feldolgozó műsorokat. Oliver Stone Amerika elhallgatott történelme című sorozatát imádom, az mindig leköt. Emellett persze a kézilabdát és a focit is nézem, utóbbi téren a Manchester United és a Real Madrid a két favorit, de az első helyen természetesen itt is a Fradi áll. Olykor azért nem könnyű, hiszen az egyik fiam, valamint a Bélák többsége is Barcelona-drukker.”

Edzői stílusában mennyire hasonlít édesapjára?
Szerintem semennyire. Ő a világ legbékésebb embere volt, én azonban heves vérmérsékletű vagyok. Hiába szeretnék olyan lenni, mint ő volt, edzőként nem tudok kibújni a bőrőmből.

Mit kezdene akkor, ha a fiatal Elek Gábort kellene edzenie?
Nem szeretnék olyan mentalitású játékosokkal dolgozni, mint amilyen én voltam. Már edzéseken is nagy zsivány voltam, nem nyertem volna el a munka hőse címet. Szoktam is mondani a játékosaimnak, amikor sumákolni próbálnak, hogy ők még tervben sem voltak, amikor én már alkalmaztam az általuk újnak gondolt trükköket. Nálam nagyobb szemét nem volt a földön. Emlékszem, amikor az egyik dabasi edzésen edzőnk, Győrfi János félrehívta a csapatot, hangosan kiabált velünk, miközben a gyúrónk aludt a kispadon. Felébresztettem, mondván, óriási balhé van, az edző már harmadszor kérte, hogy eressze le a kosárpalánkot. Ehhez két emeletet kellett megmásznia, s mire felért, már elcsendesültek a kedélyek. Aztán amikor elindult a két palánk lefelé, én szépen hátat fordítottam mindenkinek, mint aki épp a cipőjét köti. Jani megint elkezdtett üvöltözni, mire a gyúró azt felelte, hogy csak teljesítette a kérését – ettől persze Győrfi csak még idegesebb lett. Aztán jött a szokásos „hol az Elek?” kérdés.

Edzőként mennyire kapható a „szemétkedésre”?
Szeretem szívatni a játékosaimat, de ez attól is függ, hogy a szezon melyik részében járunk. A kriptahangulatnál nincs rosszabb, de a jókedv sosem mehet a munka rovására. Persze vissza is lehet lőni, ebben Tomori Zsuzsi világbajnok volt.

Szucsánszki Lujza

Elek Gábor és Szucsánszki Zita négy és fél éve alkot egy párt, az évek során a Fradi csapatkapitánya a Lujza becenevet is megkapta.
„Az egyik balatoni nyaralásunkon éppen sorban álltam a büfénél, amikor hallottam, hogy mögöttem sugdolóznak – mesélte a Fradi játékosa. – Épp azon tanakodtak, hogy tényleg Szucsánszki Zita áll-e előttük, amikor Gábor odakiáltott, hogy »Lujza, dobd már ide a napszemüvegem!«. Ezek után megállapították, hogy tévedtek, és csak nagyon hasonlítok Szucsánszkira.”

Immár tizenöt éve dolgozik női csapatnál, mennyit változott ezalatt a nőkről alkotott képe?
A nőkhöz a mai napig nem értek, de a női sportolókról sokat tanultam. Eleinte azt hittem, az a legjobb, ha mindig szépen beszélek hozzájuk, és nem mindig osztom meg velük az őszinte véleményemet, nehogy valakit megsértsek. Aztán beláttam, hogy ez hatalmas tévedés. A női sportoló mindent elvisel, ha következetes vagy és a szemébe mondod a véleményedet, de ha mástól hallja vissza a negatív kritikád, véged.

Zitával mennyivel kritikusabb, mint a többiekkel?
Hajjaj… Számtalanszor szóltak már a csapattársai, hogy túl kemény vagyok vele, de inkább így történjen, mint hogy egyszer azzal álljanak elém, hogy neki kedveztem. De ezt már az elején letisztáztuk, hiszen másképp nem működne a kapcsolatunk. Egyvalamit ugyanakkor leszögeznék: lehet, hogy olykor ordítozom vele edzésen, de amint beülünk a kocsiba, lezárjuk a pályán történteket, és nem engedjük be a magánéletünkbe. Olyannyira nem, hogy ha éppen videót vágok, és esetleg benéz a szobába, azonnal lehajtom a képernyőt. Senki nem hiszi el, hogy a magánéletükből kizárjuk a Fradi női kézilabdaszakosztályát, pedig ez az igazság. A Bélák között sokkal többet beszélek róla.

Még a tanítás is szünetelt

„A szöuli olimpiára tisztán emlékszem, hiszen a játékok ideje alatt szereztem egy zsebrádiót, aminek köszönhetően folyamatosan tájékoztattam a társaimat és a tanárokat a magyar sportsikerekről, az izgalmas versenyek alatt még a tanítás is szünetelt. Fiatalabb éveimből a Fradi balatonboglári üdülőjében töltött évek ugranak be, ahol fekete-fehér tévéken néztük a wimbledoni döntőket, valamint a legendás, nyolcvankettes Németország–Franciaoszrág labdarúgó vb-elődöntőt. A futballtörténelem egyik legnagyobb meccse volt, és bár akkor Michel Platini miatt a franciáknak szorítottam, az utóbbi években már – akárcsak korábban édesapám – a németeknek drukkoltam. Bár kétezerben már nem voltam annyira fiatal, a magyar női kézilabda-válogatott menetelése, és kedvenc főnököm, Kökény Bea csapatkapitánysága szintén örök elmék marad. Akkor szomorkodtunk az ezüstérem miatt, ma pedig már nagyon örülnénk neki.”

Babják Bence – NS / Sportkrém