„Báró” volt az első magyar labdarúgó, aki hivatalosan is profinak szegődhetett külföldre, nemrég szívműtéten esett át korábbi remek hátvédünk.
Otthon karácsonyozhat?
Sajnos nem. Az orvosok azt mondták, ne kockáztassunk, ha bánni komplikáció adódik, jobb, ha itt vagyok a kórházban.
Mindig is irigylésre méltó fizikai állapotnak örvendett, elegáns volt és energikus, úgyhogy nem véletlenül becézték Bárónak – mi történt önnel?
Igyekeztem megőrizni a jó kondíciómat, sohasem hagytam el magam. Rendszeresen sportoltam, mozogtam, odafigyeltem arra is, mit eszem. Egészségesen éltem. Sőt, nemcsak egészségesen, de a lehetőségek szerint stresszmentesen. Minden reggel egy órát tréningeztem, futottam, kerékpároztam, súlyzóztam. Aztán egyszer valami furcsa és szokatlan történt, mintha ezernyi tű lett volna a mellkasomban. Szúró, fájdalmas érzés volt. Azt mondtam, ennek illik utánajárni, 67 évesen az ember már vegye komolyan a test jelzéseit. Elmentem EKG-ra, ahol aztán megállapították, hogy valami nagyon nem stimmel a szívemmel. Megijedni sem volt időm, továbbküldtek a terheléses vizsgálatra, és ott kiderült, hogy valóban nagy a baj.
Ebben a rohanó, zaklatott világban lehetséges stressz és idegeskedés nélkül élni?
Megpróbáltam. Gyönyörű helyen élünk, szép nagy a birtokom, vannak lovaim, hatalmas zöld terület, olyan, amilyet az ember csak filmekben lát. Valóban boldogan élek ott, ám úgy látszik, ez sem elég ahhoz, hogy az ember megússza a kórházat, a műtétet. Előbb koszorúér-beavatkozáson estem át, azt reméltem, megúszom ennyivel. Sajnos nem lehetett áttörni az elzáródott eret, így elkerülhetetlenné vált a sebészi beavatkozás. Amikor kiderült, hogy műteni kell, azt mondta nekem a doktor úr, válasszak, mehetek a Városmajor utcába vagy a Haller úti szívklinikára. Úgy voltam vele, ha meg kell halnom, akkor a Ferencvárosban történjen, úgyhogy az utóbbit választottam.
Félt?
Van valaki, aki nem retteg a súlyos szívműtét előtt!?! Amikor az elmúlt hétvégén elköszöntem a családomtól, igyekeztem bátornak mutatkozni, úgy tettem, mint aki egy lyukas fog kihúzására készül, közben néztem az otthonom, és az járt a fejemben, lehet, hogy utoljára látom. Négy órán át voltam a műtőben, furcsa, sőt rémisztő belegondolni, hogy ez alatt a szívem nem a testemben, hanem azon kívül dobogott, miközben ereket cseréltek. Nem lehetek eléggé hálás az orvosaimnak. Ofner Péter főigazgatónak és Székely László szívsebésznek. Úgy, olyan szeretettel és figyelemmel foglalkoztak velem, hogy arra szavakat is nehezen találok. Egyébként a műtét napján hétfő este hat órakor ébresztettek fel, és azt mondták: Bálint úr, túl van a nehezén. A körülményekhez képest jól érzem magam, sétálok a folyosón, és szinte hihetetlen, hogy néhány nappal ezelőtt szétfűrészelt mellkassal feküdtem a műtőasztalon.
Hogyan tovább?
Szanatóriumban kell pihennem még néhány hétig, az orvosok majd eldöntik, hová megyek, Balatonfüredre,Hévízre vagy maradok Budapesten. A teljes felgyógyulásom, ahogy hallom, nagyjából három hónapig tart, addig vigyáznom kell magamra. S persze azután is, de onnantól kezdve újra mozoghatok, sőt mozognom is kell.
Látogatták, keresték a régi csapattársak, barátok?
Martos Győző és Szokolai László többször is, a vasasos Müller Sándorral is rendszeresen tartottam a kapcsolatot. Szerencsere odafigyelnek rám, és ez jólesik.
Pedig szinte teljesen elszakadt a futballtól.
Azért ez nem egészen így van. Nézem a meccseket a tévében, szurkolok a Fradinak és a válogatottnak, úgyhogy képben vagyok.
Hogyan élte meg a norvégok elleni pótselejtezőt, az Eb-re való kijutást?
Az eleje ijesztő volt, az északírek elleni budapesti mérkőzést nagyon elrontották. A hajrában vezetni óriási esély, ám a csapat ahelyett, hogy őrizte volna a minimális előnyt, ment előre fejetlenül. Akkor úgy tűnt, újabb kudarc elé nézünk, mégis bíztam benne, hogy sikerül kiharcolni a továbbjutást. És ez még akkor is igaz, ha előre nem lehetett tudni, hogy a görögök teljesen szétesnek. Ebből a csoportból illett továbbjutni. és az is jó, hogy a szerencse is mellénk állt Dzsudzsák Balázs bukaresti szabadrúgásgóljánál, vagy Gera Zoltán finnek elleni fejes góljánál.
No de a futballhoz szerencse is kell.
Nekem mondja?! Játékosként hányszor álltam a nagy lehetőség kapujában… Például hetvennyolcban, az argentínai világbajnokságon, amikor a házigazdákkal játszottuk a nyitómeccset, és nekünk szinte parancsba adták, hogy győznünk kell. Pedig jobb lett volna tartalékolnunk a tuti továbbjutó argentínokkal szemben. Vagy még korábban, hetvenkettőbe, amikor Ausztriával játszottunk vb-selejtezőt, és a Práterben vezettünk kettő nullára. Azon a meccsen ha Juhász Péter nem kötözködik egyfolytában a keletnémet bíróval, akkor… Végül befújt egy tizenegyest ellenünk, ha nyerünk, kijutunk a nyugat-németországi vb-re.
Az osztrákokkal most is találkozunk.
Nem rossz csoport a miénk, képesnek tartom a válogatottat a továbbjutásra. Bernd Storckot nem ismerem személyesen, de azt látom, hogy precíz, felkészült ember, és az a taktika, amelyet kidolgozott, sikeres lehet Franciaországban is.
Mi a véleménye a Ferencváros szerepléséről?
Itthon kiemelkedik a csapat, és a jelek szerint az igazi értékmérő majd az lesz, miként szerepel a nemzetközi porondon. Szerintem reális esély van arra, hogy ha nem is a Bajnokok Ligája, de az Európa-liga csoportkörébe bejusson. Ehhez persze a Zeljeznicar szintű ellenfeleket le kellene győznie. Persze hetvenkettőben mi is kikaptunk Pesten a Zseljótól, de Szarajevóban nyertünk, és tizenegyesekkel továbbjutottunk ráadásul az egy bombaerős csapat volt, tele jugoszláv válogatottal. Szóval küzdeni is tudni kell.
Nem lesz túl vidám a kórházban karácsonyoznia.
Az biztos, hogy lesz időm átgondolni az eddigi életemet, mindazt, amin keresztülmentem, amitől boldog vagy épp csalódott voltam. Még rengeteg célom van, és ha a megvalósításukhoz az kell, hogy most kórházban maradjak, akkor maradok. Ha az ember élni akar, áldozatokat kell hoznia.
Sinkovics Gábor – Nemzeti Sport
