Legendánk távozott a válogatott mellől.

Mint ismeretes, az Eb-selejtezők csoportmeccseit követően Bernd Storck szövetségi kapitány alaposan átalakította a válogatott szakmai stábját, távozott Szabics Imre másodedző, Sallói István vezető játékos-megfigyelő és Andrusch József kapusedző is, miközben két német szakember (Andreas Möller és Holger Gehrke) mellett Szélesi Zoltán is a nemzeti csapathoz került.

Nyilasi Tibor sorsa viszont függőben volt, a tanácsadóként a válogatott mellett dolgozó korábbi klasszist nem említette az MLSZ, mint hivatalos távozót.

A csakfoci.hu információi szerint azonban mostanra eldőlt, hogy az egykori Ezüstcipős sem marad Storck mellett, mert bár a német kapitány szerette volna, hogy együtt dolgozzanak, Nyilasi úgy döntött, hogy önként távozik eddigi posztjáról.

Információnkat Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője is megerősítette:

– Bernd Storck felajánlotta Nyilasi Tibornak az együttműködést, ő köszönte szépen, de nem kívánt élni a lehetőséggel – fogalmazott.

forrás: csakfoci.hu