Ádi a Sportnak nyilatkozott a telki edzőtáborban.

Mindig arra törekszem, hogy az adódó lehetőségekkel éljek, és ne visszaéljek. Szerencsémre olyan családban nevelkedtem, hogy – bár úgy érzem, nagyon örülnek, hogy a Ferencváros játékosa lettem – a szüleim lennének az elsők, akik rám szólnak, ha azt látják, elbizakodottá, nagyképűvé tesz ez a hirtelen felfordulás, ami körülöttem történt. Én sem vagyok az a típus, aki könnyen megelégszik azzal, amit elért, a családon kívül is igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik segítenek megtartani a józanságom. Nemrég láttam az Atletico Madrid csapatát a Real Madrid ellen játszani, és ott nagyon jól teljesített az angol Angel Martin Correa. A srác talán csak néhány hónappal idősebb, mint én, ő is húsz éves, és ha ő tudja kezelni, hogy fontos szerepet kap a klubjában a Real Madrid ellen, akkor furcsa lenne, ha én elégedetten hátradőlnék.

[Ferencvárosi] alapember [lennék]? Örülök, hogy sokat játszhatok, de azért óvakodnék az ilyen jelzőktől. Úgy érzem, mindenki partnerként kezel, ugyanakkor pontosan tudom, hogy a koromból fakadóan mik a kötelezettségeim. Mert ha ki kell vinni az edzésre a jelzőtrikókat, össze kell szedni a bójákat, hátára kell kapnia valakinek a labdászsákot, akkor nem vitás, ezek az én feladataim.

Megkérdezték, milyen eredmény tenne boldoggá, amire persze rávágtam, hogy nyerjünk három nullára. Láttam, hogy kicsit furcsán néznek rám, de ha ez a kérdés, akkor ez a válaszom – miközben tudom, hogy alighanem más a realitás. Biztos nagyon nehéz meccs lesz, de szervezett, fegyelmezett játékkal egy döntetlent elcsíphetünk. Azt gondolom, hogy az nagyon jó eredmény lenne.

(ns)