Lisztes Krisztiánt kérdezték, hogyan tervezi az aktív pályafutása utáni életét.

Ennyi volt?
Ha gyorsan nem talál fel valamilyen speciális eljárást, amellyel fájdalom nélkül folytathatom 43 éves koromig, akkor igen, nyáron alighanem befejezem.

Tíz éve, 2004 áprilisában sérült meg, azóta kínlódik a térdével, ma sincs rendben?
Érzem, hogy nem tökéletes. Még korábban kaptam néhány speciális, zselés injekciót, az kimondottan jó volt, gyorsan regenerálódott a lábam, nem éreztem a mérkőzés után sem, hogy gond lenne vele. Ám ezt sem szabad minduntalan beadni, a térdem olyan állapotban van, hogy világos volt, előbb-utóbb eljön a búcsú ideje. Meg amúgy is, nyáron betöltöttem a harmincnyolcat.

Más ennyi idősen szövetségi kapitány.
Örülök, hogy Dárdai Pál maradt a kispadon, de ő azért három hónappal idősebb nálam… Komolyra fordítva: az MTK rehabilitációs szakembere, Somodi László invitálására nemrég kipróbáltam egy szerkezetet, amely a két láb terhelhetőségét, izomerejét, dinamikáját méri, és azt mondják, tízszázalékosnál nagyobb különbségnél a sétára is oda kell figyelni. Na, nekem húsz feletti volt a differencia… Még az is szóba került, hogy évek múlva nem tudok sétálni a gyerekeimmel, a fiammal nem szabad passzolgatnom, szóval így már semmi értelme erőltetni.

Tudom, tíz éve küszködik vele, hogy valóban túljusson azon a sérülésen.
Nem bántam meg, hogy nem hagytam aznap abba a futballt, pedig ha tíz éve elkezdtem volna edzősködni, ki tudja, ma talán az NBI-ben dolgozom. Akkor sem tudhattam, hogy igazán sosem lesz jó a lábam, s nem riadtam el a gondolattól, hogy újrakezdhetek mindent. Elhiheti, nem panaszkodom. Az élet ugyanis akkor a legszebb, ha futballozhatsz, és látja, ha nyáron, harminckilenc évesen abbahagyom, hosszú pályafutást zárhatok le. És akkor is szépnek látom majd, ha tudom, a szalagszakadás óta szenvedős volt a folytatás, mert én minden, a futballpályán eltöltött percnek tudtam örülni. Sőt, még ma is érnek meglepetések: képzelje, amikor a Soroksárral Szolnokon léptünk pályára, a játékvezető odajött hozzám, mondván, megtiszteltetés számára, hogy nekem vezethet meccset.

Megértem a bírót…
Nekem is jólesett, de a szolnokiak is hallották, és nevetve mondták, akkor ki se menjünk játszani, míg a társaim azzal ugrattak, ők maradnak az öltözőben, ezt a meccset innen már megnyerem egyedül.

Talán nem mindenki emlékszik pontosan, mi is lett a végeredmény.
Döntetlen. Két tizenegyest kapott az ellenfél, és nem az udvariasság mondatja velem, mind a kétszer igaza volt a játékvezetőnek. Szóval van, amikor megismernek, tudják ki vagyok és tényleg öröm az NBII-ben is játszani, jól érzem magam Soroksáron. De elég volt.

Van elképzelése, merre tovább? Azt tudom, hogy akárcsak Dárdai Pálnak, Önnek is van nemzetközi tapasztalata, bajnok és kupagyőztes volt a Bundesligában, jó kapcsolatban van a Werderrel. Márpedig a szövetségi kapitány példája mutatja, ez a generáció fontos szerepet kaphat.
Nincs tudatos elhatározásom, edző vagy kapitány akarok-e lenni valamikor, de nem zárkózom el semmitől, megvan az UEFA A-licencem. Heti kétszer egyéni képzést tartunk a gyerekeknek, azt is élvezem, mint ahogy a szakkommentátori szerepkört a Sportklubon, ráadásul a Ferencváros megfigyelőhálózatának is tagja vagyok. A kapcsolatok is fontosak, korábbi klubtársam, a brémai Frank Baumann ma már sportvezető, Őt kérdeztem, van-e olyan játékosuk, akit kölcsönadna a Fradinak. Felsorolt néhány nevezet, köztük Mateo Pavlovicét, vagyis a védő megszerzésében volt némi szerepem, ilyen feladat is érdekelne. No de ez még odébb van, tavasszal a pályán szeretnék jól teljesíteni. Hogy aztán mit hoz az élet? Nem izgulok, mert tudom, ha az ember normálisan és becsületesen él, lesz lehetősége, s megtalálhatja boldogulását.

Somogyi Zsolt / Nemzeti Sport