Párducot kérdezték az utánpótlás elmúlt szezonjáról.

Nagyon jól zártad az évet, hiszen az 1999-es születésű csapatoddal megnyertétek az országos bajnokságot. Számítottál ekkora sikerre?
Megmondom őszintén, valahol bíztam benne, hogy jobb helyezést fogunk elérni, mint tavaly. Láttam a lányokon, hogy nagyon elszántak. Hétről hétre csiszolódtak össze, mint közösség, mint csapat, illetve egyénileg is láttam a fejlődést a játékosokon. Az eperjesi tornán nagyon klassz játékot mutattak, amit addig nem láttam tőlük. Úgy gondoltam, ha ezt tudják majd nyújtani az országos döntőn, akkor komoly eredmény is születhet. Persze egy döntőben mindig más szerepelni, mint egy felkészülési tornán. Ennek ellenére megmutatták, mit tudnak. Nagyon sokat fejlődtek ebben az évben és nagyot léptek előre.

Erős mezőny jött össze erre az évre? Nehéz ellenfelekkel találkoztatok?
Az országos döntőn a Szombathellyel, Siklóssal és ÓKSI-val kerültünk egy csoportba. A Szombathely elleni meccs előtt mondtam a lányoknak, hogy annak ellenére, hogy többszörös országos bajnokkal kerülünk össze, semmi sem lehetetlen. Megvan a csapatban a plusz a győzelemhez. A szünetben már vezetett az ellenfél, de mondtam nekik, hogy nem azt mutatják, amit tudnak. A második játékrészt varázsütés szerűen, hihetetlenül kezdtük és megfordították a játékosok meccset. Elhitték, hogy bárki ellen lehet nyerni. Ezzel a győzelemmel a későbbiekre is lendületet kaptak. Ezt a dinamikát a többi mérkőzésre is átvitték. A döntőben sem volt megállás, szenzációs játékkal lettünk bajnokok. Ez már járt nekik, hiszen napról napra, hónapról hónapra csiszolódtak össze. Ráadásul közben egy alapemberem is kiesett, de összekapta magát a csapat és igyekeztek a lányok az ő hiányát is megoldani.

A 2002-es születésűekkel dolgoztál még idén. Nem volt nehéz neked ez az év a csapataid közötti nagyobb korosztálybeli különbség miatt?
Furcsa volt ez a helyzet, hiszen más jellegű munkát igényel egy fiatal és egy idősebb csapat. Amikor párhuzamos korosztályokat viszek, jobban össze lehet illeszteni, összevonni a két csapatot, akár edzőmeccsre is. Ez idén nem így volt, de jövőre az 1999-es csapatot Fiedler Erika viszi tovább, így én a 2002 és 2003-as születésűek edzője leszek.

Milyen volt újra a kisebbeket edzeni?
Az elején még nekem is át kellett állnom, mert más jellegű edzéseket, feladatokat végzünk. Hozzá kell tenni, hogy nagyon jó, komplett csapatot kaptam Őze Beától. Mindenki tudta helyét. Augusztus óta fejlődtünk és léptünk fokozatosan előre velük is.

A harmadik hellyel elégedett vagy, hasonló eredményt vártál előzetesen?
Náluk bizonytalanabb voltam. Azt gondoltam, nagyon jó lenne az ötödik hely, vagy ha éremért játszanánk. A 2002-es csapatom viszont pont a fontos meccseken játszott nagyon-nagyon jól. Nagy dolog volt, hogy rajtuk is láttam, hogy nagyon tudnak küzdeni. Ez az egyik alap, ami kell ehhez a játékhoz. Ha már fiatal korban bennük van az akarás és a küzdés, akkor erre a továbbiakban is lehet építeni.

Fradi.hu