Női csapatunk edzője beszélt a Barcelona elleni sikerről, valamint a következő évek terveiről.
– Elégedett vagy a tornagyőzelmet követően?
– Természetesen elégedett vagyok azzal, amilyen játékot produkáltunk, de igazán az utolsó mérkőzés volt a mérvadó számunkra – fogalmazott Dörnyei Balázs. – Kimondva, kimondatlanul azt várta tőlünk mindenki, hogy bejussunk a döntőbe, így ennek a tornának nagy volt a tétje a számunkra. Az eseménynek köszönhetően kicsit reflektorfénybe került a női labdarúgás, reklámot akartunk csinálni a sportágnak. A média nagy érdeklődését látva elmondhatom, hogy ezen a téren is sikerrel jártunk.– Milyen érzés volt a Barcelonát legyőzni?
– A Barcelona tele van korosztályos Európa-bajnokságon érmet nyert játékosokkal. Nem óriási szerencsével győzték le őket a lányok. Aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy az első félidőben lemostuk őket a pályáról. A második félidőben rengeteget cseréltünk, ez megborította a rendszert, de ettől függetlenül jól fociztak a lányok.– Megnyertétek az NB II-es bajnokságot. Ezt minimális célkitűzésnek lehetett tekinteni?
– Ez volt az elvárás a klub és a saját magunk részéről is. Ez az NB II-es egy szükséges rossz év volt, itt kellett elindulnunk. A bajnokik mellett sok edzőmérkőzést játszottunk, sok tornán vettünk részt, amivel modellezni tudtuk, hogy mi várhat ránk az NB I-ben.– Milyen tervekkel vág neki a csapat az NB I-nek?
– Mindenféleképpen érmet szeretnénk szerezni, és minden ellenfelünket legalább egyszer le akarjuk győzni. A csapat ezt tudja vállalni. Ha ennél merészebb célokat tűznek ki elénk, akkor szükségünk van legalább kettő, maximum három fiatal, de már bizonyított, válogatott szintű labdarúgóra. Ha ebben a klub tud nekünk segíteni, akkor már jövőre a bajnoki címért harcolhatunk. Ha maradunk az eredeti koncepciónknál, akkor 2015 nyarán lehet elvárás, hogy ott lógjon a nyakunkban az aranyérem.Fradi.hu




