A nagy tiszteletben álló főrabbi a legnehezebb időkben állt Clubunk mellé és 90 évesen ült fel az égi Ferencváros lelátójára. Emlékéből fakadjon áldás!

Kardos Péter

2018-ban a Zöld és fehérben így beszélt ferencvárosi kötődéséről:

Mikor és hogyan lett a fővárosi zöld-fehérek szurkolója?
Az ötvenes évek elején, amikor a Fradit még Kinizsinek hívták, és a klub színe nem zöld-fehér volt, hanem piros-fehér.

Miért éppen a Fradira esett a választása?
A Fradi nagy fölénnyel nyerte meg az 1948/49-es bajnokságot, majd szétszedték a csapatot, a legjobbjait – Budait, Kocsist és Czibort – pedig politikai okokból átvezényelték a Honvédba. A sógorom akkoriban, középiskolás koromban kivitt egy futballmeccsre. Megragadott, valósággal rabul ejtett a hangulat, amit ott tapasztaltam. Közben elmagyarázták nekem, hogy itt nemcsak sportról, hanem politikáról is szó van, mert az itteni szurkolók kiállnak a Rákosi-rendszer ellen, amely szétszedte a Fradit. Elmondták azt is, hogy a nagyok helyett az Aranycsapat játékosaihoz képest rutin és többnyire játéktudás nélküli focisták érkeztek. Mindegyikükre emlékszem név szerint, de leginkább Kispéter Mihály nyűgözött le, aki termete és kora miatt úgy vigyázott a fiatalokra, mint egy tyúkanyó. Ráadásul élt egy vele kapcsolatos legenda, hogy egyszer, még amikor Szolnokon játszott, egy ellenük szerinte tévesen megítélt büntetőnél térden állva, a kezeit összekulcsolva könyörgött a bírónál, hogy ne adja meg a tizenegyest. Ilyenről azóta sem hallottam. Kedveltem Ombódi Imrét és Fenyvesi Mátét is. Utóbbit addig, amíg egy Csepel elleni fontos rangadón meccs közben le nem vonult a pályáról hasgörcsre hivatkozva. A Fradi tíz emberrel fejezte be a meccset, és ki is kapott. Ebből óriási balhé lett, mert a meccs előtt azt rebesgették, hogy politikai döntés miatt a Csepelnek kell nyernie.

Melyik mérkőzés gyakorolta önre a legnagyobb hatást?
A londoni 6:3 után öt nappal, vasárnap rendeztek egy Kinizsi–Honvéd-mérkőzést, amely ugyan gól nélküli döntetlent hozott, de soha nem felejtem el. A fából készült stadion roskadásig megtelt nézőkkel, hatalmas volt a cigarettafüst, és ha a mérkőzés hajrájában Mátrai befejeli Fenyvesi beadását, leszakad a tribün. A meccsen félelmetes légkör uralkodott.

Amikor a Ferencváros mellett tette le a garast, akkor nem volt könnyű fradistának lenni. A rendszer sem az ötvenes években, sem a Kádár-rendszerben nem bánt kesztyűs kézzel a ferencvárosi szurkolókkal. Érte bármilyen hátrány emiatt?
A Rákosi-korszakban azok a szavak, hogy Fradi, FTC és Ferencváros, tiltottak voltak, amelyek nem is nagyon hangoztak el. Akkoriban a B-középben szurkoltam, ahol az egyik főszereplő egy Krampusz becenevű ember volt. Ő egy összecsúsztatható tokban hozta a piros-fehér Kinizsi-címeres zászlót, amit a mérkőzés előtt néhány perccel vett elő. Amikor kijöttek a játékosok, akkor Krampusz mindig megszólalt: „Fiúk, háromszoros éljen a Kinizsinek! Éljen, éljen, éljen! Hajrá Kinizsi!” Ikonikus alak volt még a lelátón a Kalap becenevű fruttiárus, aki szintén a Kinizsit éltette. Egyszer hallottam csak tőle – biztos, mert gyengébben ment a bolt –, hogy: „Hajrá Fradi!” Be is indult az üzlet azonnal. A légkörre jellemző volt, hogy ha nagyon haragudtak a játékvezetőre, akkor azt vágták a fejéhez: „Szemüveget a bírónak!” Majd később jött a: „Hülye vagy! Hülye vagy!”

Még később sajnos más idők jöttek, a Ferencváros meccsein gyakran lehetett hallani ennél lényegesen durvább, olykor antiszemita, rasszista skandálásokat, bekiabálásokat. Manapság a klub vezetése – szerencsére hatékonyan – folyamatosan küzd a jelenség ellen. Hogyan lehet a trágárságot végleg száműzni a lelátókról?
Például úgy, ahogy a jelenlegi elnök, Kubatov Gábor tette, aki példamutatóan csinált rendet a Ferencvárosnál. Azt még hozzátenném, éppen a rasszista, antiszemita bekiabálások miatt sokan értetlenül álltak az előtt, hogy fradista vagyok. Nekik is azt mondtam, hogy a csapatnak drukkolok, nem a szurkolóknak. A csapat sosem politizál, nem politizáltak annak idején a Kinizsi-játékosok sem, csak fociztak. S még egy dolgot megemlítenék itt: a hatvanas és hetvenes években egyetlen csapat volt, amelyben zsidó futballista is játszott, az pedig a Fradi volt. Arról nem is beszélve, hogy amikor 1944 előtt szétszedték az MTK-t mint zsidó csapatot, akkor csak a Ferencváros állt ki mellette. Nem annyira szeplővel teli a múlt. A Maccabi Tel-Aviv ellen én is kint voltam, és részt vettem a Tóth-Potya István megemlékezésen, amit a Mazsihisszel közösen tartottunk. Ha az elmúlt évtizedekben bárki azt mondja, hogy a Fradi-pályán zsidó – nem zsidó rendezvényt fogunk szervezni, akkor az illetőt elmegyógyintézetbe küldöm. Ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, ez a mostani történelmi esemény volt.

Meddig járt ki a meccsekre? A tévében, a sajtóban ma is követi a kedvencek szereplését?
Annyira rabul ejtett a Kinizsi meccseinek hangulata, hogy jószerivel csak az edzéseket nem látogattam. Ezt azért fontos megjegyezni, mert nagyon sokan a tréningekre is kijártak. Elkísértem a csapatot még vidékre is, a közös utazásoknak egyedülálló hangulata volt. A drukkerek hosszú évekig a József körúti totózónál gyülekeztek, meccsek előtt és után ott találkoztunk, és ott vitattuk meg a mérkőzéseket. Akár éjfélig is vártunk meccsnapokon, mert akkor jelent meg a friss Népsport. Később a Népstadionba is kijártam, ahol a kettős rangadókon elképesztő tömeg szurkolt a csapatoknak, a többség persze a Fradinak, amely mindig a második meccset játszotta. Egy idő után a kislányomat is kivittem, majd a romló légkör miatt először ő maradt el, aztán én is. A televízióból azonban követem az eseményeket.

Kizárólag a férfi labdarúgóknak drukkol, vagy más szakosztályok mérkőzéseit is figyelemmel kíséri?
Régen hokimérkőzésekre is jártam, ahol a hangulat talán még annál is jobb volt, mint a focimeccseken, hiszen a közönség közvetlenül a jégpálya mellett éltette a kedvenceket. Egy ideig a vízilabda mérkőzéseket is látogattam, de egy bajnoki címért folyó összecsapáson, amikor az utolsó pillanatokban négyméterest adott a bíró a Kinizsi ellen, eldöntöttem, nem megyek ki többet. Az zavart, hogy a bíró bármit befújhat, mert a víz alá nem látunk be. A fogadalmamat betartottam: hatvan éve nem láttam vízilabda meccset, még televízióban sem.

Fogadja magához az Örökkévaló!