A jelenleg a Fradi utánpótlásában dolgozó Jovánczai Zoltánnal beszélgettek – szóba került az NBII-es sötét korszak is.

– Huszonegy évvel ezelőtt, 2005-ben egy nehéz időszakban került a klubhoz, majd közel két évig volt a Ferencváros játékosa. Miért döntött a Fradi mellett?
– Miután megkerestek a Fraditól, nagyon gyorsan eldőlt, hogy klubot váltok. A Rákóczival feljutottunk az NBI-be, jól is ment a játék, ezért több csapat is érdeklődött irántam, de számomra a Fradi megkeresése volt az első számú. Eleve azt éreztem, hogy a klub nagyon szeretne leigazolni, ráadásul a családom is igencsak megörült, amikor a Ferencváros hívott, hiszen nálunk mindig a Fradi volt az első számú magyar csapat. Amikor bejelentkezett, szinte rögtön el is dőlt, hogy a Fradit fogom választani. A szurkolótábor, a komoly múlt mind mellette szólt.

– A korábbi évekhez képest első nálunk töltött szezonja, a 2005/2006-os évad már nem a sikerekről volt emlékezetes, az átalakuló Fradi például csak a hetedik bajnokiján tudott először nyerni, végül ötödikként zárt. Mennyire érte ez meglepetésként? Mennyiben volt felkészülve arra, hogy a hagyományokkal ellentétben nem egy bajnokesélyes csapathoz szerződött?
– A sajtóból értesültem róla, hogy a szezon előtt az idegenlégiósok, valamint több meghatározó játékos elhagyhatja a klubot, tudtam, hogy kisebb lesz a költségvetés. Abban bíztam, hogy a Ferencváros egy komoly klub, és ha az átmeneti időszakban lesznek is nehézségek, rendeződni fog a helyzet.

– Első szezonja után zárták ki a Ferencvárost az NBI-ből. Az öltözőben mennyire lehetett érezni ennek az előszelét a tavaszi idény végén?
– A gondokból annyit éreztünk, hogy a fizetések csúsztak, illetve érzékeltük, hogy a klubnak alap dolgokra nem volt meg a finanszírozási lehetősége. A kizárásról pletykaszinten hallottunk, de nem tudtuk elképzelni, hogy megvalósul. Nem volt mindennapi téma az öltözőben, próbáltunk a játékra koncentrálni.

– Közel húsz éve történt, emlékszik arra az estére, amikor hivatalossá vált a kizárás?
– Persze, mi is figyeltük a híreket. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy kitől tudtam meg, de mindenkit lesokkolt, amikor ezt bejelentették.

– Miért maradt az FTC játékosa a másodosztályban is?
– Felmerült, hogy elhagyom a klubot, de Imre bá’ miatt maradtam. Azt az előtte lévő időszakot nem felejtettem el neki, nagyon sokat segített. Ő azt mondta, hogy szeretne mindenkit megtartani, számít rám is, én is azzal számoltam, hogy a többség nagyjából marad, és az NBII gyorsan meglehet, feljutunk, aztán minden megy a maga útján. Nem volt bennem az, hogy menekülnöm kéne, mert előtte jó tavaszunk volt, egyben volt a csapat.

– A futballcsapat legnehezebb évei voltak az NBII Keleti csoportjában eltöltött szezonok, a három közül az elsőnek ön is részese volt. Eleinte magabiztosan nyerte a meccseit a Fradi, ám a Nyíregyháza tartotta magát, végül három fordulóval a vége előtt előzött, és már nem sikerült visszaelőzni. Utólag mit gondol, miért nem sikerült az azonnali visszajutás?
– Azért, mert nem volt pénz. Volt, hogy hathavi fizetéssel tartoztak nekünk. Tarthatatlan helyzet volt. Velem együtt sok fiatal játékos volt ott tartalék nélkül. A mindennapok nagyjából úgy teltek, hogy Peti bejött az öltözőbe, és megkérdezte, hogy ettünk-e aznap. Otthonról, a szülőktől kéregettünk pénzt, de voltak, akiknek a szülei sem voltak olyan anyagi helyzetben, de az albérletet fizetni kellett… Jöttek a haknimeccsek, az se volt normális, hogy szerdánként el kellett utaznunk az ország különböző pontjaira – a felkészülést ez teljesen kinyírta. Az NBII-ben a Nyíregyháza jó csapat volt, utána a Kecskemét is, tehát nem csupa amatőrökből állt a másodosztály mezőnye sem. Voltak jó csapatok, és ezt úgy megoldani nem lehetett, hogy minden szerdán hírverő mérkőzést játszottunk, mert rákényszerültünk. Rengeteg minden elvitte a figyelmet azokban az időkben. Összességében jobb játékosállomány volt a Fradinál, mint a Nyíregyházánál, de a napi gondok mellett nem tudott ott lenni a fókusz hétvégente a meccseken. Demoralizálta a csapatot, hogy kilátástalannak tűnt a megélhetés, a mindennapi munkára ez nagyon rányomta a bélyegét.

– Utólag hogy látja, jó döntés volt a Ferencvárosba igazolni?
– Az NBII-es időszak abszolút a legrosszabb időszaka volt az én pályafutásomnak is. Kaposváron, de Pápán vagy a Vasasnál sem voltak annyira mély gondok, mint a Ferencvárosnál. Visszatekintve mégsem bántam meg, hogy a Fradihoz szerződtem. A kizárás előtt volt egy jó szezonunk az első osztályban, akkor megtapasztaltam, hogy miért a Ferencváros a legjobb klub Magyarországon. Kitörölhetetlen élményekkel gazdagodtam.

– Évek óta az FTC utánpótlásában dolgozik. Mikor és hogyan került vissza a Ferencváros kötelékébe?
– Együtt végeztünk a TF-en Palásthy Norbival, és amikor ő lett az utánpótlásban a játékosmegfigyelők vezetője, találkoztunk, én pedig felajánlottam, hogy ha kell, szívesen segítek. Ő egyből kapott az alkalmon, beajánlott a klubnál, hamarosan csatlakozhattam is. Játékosmegfigyelőként kezdtem, ebben a pozícióban két-három évet dolgoztam, aztán jött egy lehetőség, az U12-höz mehettem Korónak segíteni. Utána végigjártam minden korosztályt, most az U19-es együttes mellett dolgozom vezetőedzőként.

– A játéktól sem szakadt még el, jelenleg is rendszeresen pályára lép az FTC öregfiúk csapatában, sőt, jelenleg ön az együttes leggólerősebb tagja. A korábbi sérülése nem hátráltatja? Mit ad önnek a futball?
– Az évek alatt megtanultam, hogy hogyan kell kezelni a korábbi sérülésemet, de ezen a szinten azért annyira nem akadályoz. Nem úgy működik a lábam, mint az egészséges, de tudok vele még mozogni. Focizni továbbra is szeretek, ha tehetem, időnként eljárok kispályára is játszani. A sport nekem a minden, jó, hogy mozgásban tart.

A teljes interjú: Fradi.hu