Az NBI-es hajráról és a Magyar Kupáról ment a szakértés.

Vasárnap kvázi bajnoki döntőt, szerdán Magyar Kupa-elődöntőt játszott a Ferencváros az ETO-val, előbbit elvesztették, utóbbit tizenegyesekkel megnyerték. Mi pedig igyekeztünk néhány következtetést levonni, valamint kielemezni a két találkozó között meghúzódó legfőbb különbségeket, miközben a történések miértjeire is válaszokat adtunk.
A két mérkőzésből levonható legfőbb következtetés – talán érdemes idevenni még a Groupama Arénában lejátszott utolsó bajnokit is –, hogy az ETO a Ferencvárossal egy meccsen konstans fel tudja venni a versenyt. Persze az is egy lényeges következtetés, amely a kupamérkőzés elején kiderült, hogy a Ferencváros kerete mélyebb és ezáltal erősebb, mint a győrieké, akiknek a kezdő tizenegyen felüli játékosaik nem feltétlenül tudják felvenni a versenyt a fradistákkal. Mindenesetre sok-sok évnyi dominancia, egyeduralom után ismét versenyhelyzetről lehet beszélni. Ráadásul olyan versenyről, ahol a Ferencváros kihívója nemcsak egyes játékhelyzetekben tudja felvenni a fővárosiakkal a versenyt és csak bizonyos körülmények között tud igen komoly kellemetlenségeket okozni, mint korábban mondjuk a Paks, amely a magas, intenzív letámadásával több ízben is meg tudta lepni a Ferencvárost, és amíg az atomvárosiak bírták szuflával a presszinget, addig úgy tűnhetett, pariban van a két csapat. Ellenben, amikor visszaesett a paksi letámadás, onnantól kezdve egyértelműen kirajzolódott az FTC minőségbeli fölénye.

Az ETO viszont nemcsak egy-egy játékhelyzetben tudta, tudja most már harmadik mérkőzése felvenni a kesztyűt, hiszen a letámadáson kívül képesek pontrúgásokat követően, átmenetekből, vagy éppen felépített akciókat követően is ártani. Nemcsak labda nélkül, hanem labdával is képesek legalább periodikusan kontrollálni a mérkőzést, míg a Ferencváros is csak egy-egy rövidebb időszakra tudja beszorítani az ETO-t. Ez így összességében olyan meccsképet ad, amelyet nagyon régen nem láthattunk hazai bajnoki vagy kupamérkőzéseken. Főleg, ha azt is idevesszük, hogy nagyon régen nem volt olyan erős csapata a magyar futballnak, amilyen a mostani Ferencváros – évtizedeket kell visszamenni a futballtörténelemben, hogy európai viszonylatban hasonlóan versenyképes magyar csapatot találjunk, az ETO pedig egyre közelíti a Fradi nívóját. Egész szezonos mintán természetesen még a Ferencváros az alapozó mutatók tekintetében előrébb tart, ha pedig az Európa-liga-szereplést is idevesszük, akkor egyértelműen sokkal többet bizonyított csapatról van szó, de azt azért fontos elismerni, hogy a győriek lettek jobbak és ezáltal lett nyílt a bajnokság és nem a Ferencváros esett vissza. Egy mérkőzésen pedig, ahogy azt fentebb is írtuk abszolút nyílt a küzdelem.

A 30. fordulóban megrendezett bajnoki mérkőzés esetében nem csak a mérkőzés állása gyakorolt nagy hatást, hanem a bajnokság állása is. A Ferencváros annak tudatában, hogy a döntetlen is elégséges visszafogottabban futballozott, nem járatták csúcsra a letámadást, ami egyébként az egyik legjellemzőbb karaktervonása a Robbie Keane csapatnak. Ennek eredményeként alig volt magasan megszerzett labdájuk. A kupaelődöntő már a kezdő sípszó előtt komoly változtatásokat tartogatott. Borbély Balázs és Robbie Keane egyaránt 6-6 helyen változtatott a kezdőcsapaton, ez természetesen az ETO játékára gyakorolt drasztikusabb hatást. Emellett, ahogyan azt várni is lehetett, a hazai pálya és a revansvágy miatt a Ferencváros jóval aktívabban kezdte a mérkőzést, sokkal jobban működött a letámadásuk, emiatt az ETO rövid passzokkal nem igazán tudott építkezni, a hosszú labdák pedig kevésbé működtek hatékonyan.

A teljes elemzés: M4 Sport