Clubunk kajakosával beszélgettek.

– Nemrég tértél haza Sevillából, ahol a válogatott egy része készült az idényre? Hogy sikerült a felkészülés?
– Fárasztó volt, de összességében jónak mondhatom. Sevilla előtt három hetet voltunk Dél-Afrikában, aztán egy hetet itthon, majd újabb három hét edzőtábor. Mindkettő hasznos volt, a dél-afrikai különösen tetszett. Ott nagy szerencsénk volt az időjárással, és minden mással is. Sevillában az első hét nem volt tökéletes, egyrészt az időjárás sem volt ideális, másrészt rengeteg csapat volt a vízen, ami időnként megnehezítette az edzéseket. Dél-Afrikában egy víztározó van, amin ugyan van egy pálya, de azt kevesebbet használtuk, mert inkább a kilométereket gyűjtöttük. Sevillában pedig egy folyó torkolatában van egy nagyon hosszú pálya, ahol egy kör 16 kilométer hosszú.

– Egyedül vagy csapathajóban szeretsz jobban evezni? Azért kérdezem, mert olvastam, hogy Sevillába próbálgattad a páros hajót.
– A prioritás egyértelműen az egyesen van, hiszen az elmúlt években abban értem el sikereket. Viszont a csapathajó mindig ott kell, hogy lebegjen a szemem előtt, hiszen az olimpiai számok közül háromból kettő csapathajó. Itthon pedig nagyon erős a mezőny, például, ha világbajnokságra szeretnék kijutni ezer egyesben, ahhoz Kopasz Bálintot kell megvernem. Az olimpiával és a világkupákkal ellentétben a VB-n ugyanis nemzetenként csak egy egység indulhat egyesben. Szóval nem lehet lemondani a csapathajóról, de azt még nem tudom, hogy fog ez idén pontosan kinézni, egyelőre csak az ötszáz és az ezer egyes a biztos.

– Milyen a jó páros társ? Hasonló alkatú, hasonló stílusú?
– A testalkat másodlagos, mert alapvetően is az a szokás, hogy aki elől ül, az kicsit kisebb, aki hátul, az meg egy kicsit nagyobb. Fontosabb, hogy az evezés technikája legyen hasonló.

– Ritka pályaív, hogy valaki előbb lesz olimpiai érmes, mint Európa- vagy világbajnoki dobogós.
– Ennek az az oka, hogy az egyszer, az első U23-as évemben már elindultam egy felnőtt Európa-bajnokságon, csakhogy utána jött egy sérülés, majd a COVID-járvány. Így az olimpia előtt még egy felnőtt világkupaversenyen és egy EB-n indultam, vagyis hamarabb lettem olimpiai érmes, mint VB-induló.

– A tokiói ezüst mekkora lökést jelentett a további pályafutásodban?
– Egy olimpiai ezüst tényleg egy olyan érem, ami megváltoztat mindent. Máshogy gondolok a sportra, másként gondolok sok minden másra is és rólam is mindenki mást gondol azóta.

– Mit jelent ez kicsit konkrétabban?
– Szerintem az olimpia előtt és az olimpián is ugyanolyan gyorsan mentem, de nagyon sokak szemében az olimpiai érem azt jelenti, hogy sokkal jobb, sokkal gyorsabb lettem Tokióban. Egy aranyéremre gondolom, ez még hatványozottabban igaz. A COVID előtti évben érettségiztem, és a járvány időszakában kellett eldöntenem, hogy a sportot vagy a tanulást favorizáljam-e a következő években? Aztán az olimpia, de már előtte az országos bajnokság is, ahol ezer egyesben és párosban is sikerült nyernem, megadta a választ erre a kérdésre.

– Párizsba viszont már egészen más lelkülettel, esélyesként utazhattál ki, hiszen addigra Európa-bajnok és VB-ezüstérmes voltál.
– Teljesen más volt a két olimpia hangulata. Egyrészt a külső tényezők: Tokióban nem voltak nézők, szigorúan be kellett tartani a COVID-szabályokat, ezzel szemben Párizsban nem volt semmilyen korlátozás, és rengeteg néző volt. Ötszáz méterig volt lelátó, de még ezer méternél is voltak nézők. És igen, emellett a saját elvárásaim, illetve a körülöttem lévők elvárásai is alaposan megnőttek. Tokióban senki nem várt tőlem érmet, Párizsban viszont, különösen azok után, hogy a két olimpia között minden versenyen nyertem valamilyen érmet, ahol elindultam, nagyon szerettem volna egy újabb olimpiai érmet szerezni. Tokióban még egy negyedik, ötödik, hatodik hellyel is elégedett lettem volna, Párizsban már biztos, hogy nem így lett volna.

– Jól bírtad ezt a nyomást.
– Nem vagyok egy izgulós típus. Illetve megfigyeltem, hogy jobban teljesítek, ha nagy a tét. Ahhoz, hogy száz százalékosan kihajtsam magam, kell, hogy meglegyen a versenyhangulat.

– Az olimpia után váltottál klubot. Említetted édesapád Fradi-múltját: van ennek köze, hogy zöld-fehérre váltottál?
– A KSI-ből a finanszírozási rendszerük miatt muszáj volt eljönnöm. Kerestem klubokat, a legfontosabb az volt, hogy szakmailag ne változzon körülöttem semmi, dolgozhassak tovább az addigi edzőmmel és az eredeti csoportommal. A Fradi ezt meg tudta adni. Ráadásul volt egy szakosztályvezető váltás, így szinte a nulláról kellett indulnunk, és tetszett, hogy egy új projektet elindításának lehetek a részese. Apa egyébként biztosan nagyon büszke rá, hogy a Fradiban vagyok. Szereti nézni a meccseket, gyerekként sokat hallottam, hogy szidja az Újpestet [nevet].

– Hamarosan indul a szezon, májusban világkupák, augusztusban pedig világbajnokság Poznanban. Ez utóbbira lesz felépítve az egész szezon?
– Igen is, meg nem is. Az elmúlt években lehetett érezni, hogy a VB-nek sokkal nagyobb presztízse van, mint az összes többi versenynek, még egy Európa-bajnokság is eltörpül mellett. Az új olimpiai kvótaszerzési rendszer miatt a VB mellett az EB és világkupák is beleszámítanak a ranglistapontokba, ráadásul egy világkupa nem sokkal ad kevesebb pontot, mint egy VB. Vagyis míg korábban az EB és világkupák a csak VB-felkészülést szolgálták, addig most minden versenyen jól kell menni. Ráadásul már az idei szezonban szerzett pontok is számítanak. Ez várhatóan sokak hozzáállását megváltoztatja. De úgy vagyok vele, hogy hasznomra is válhat ez újítás, mert a maratonos múltam miatt talán jobban fogom bírni a sorozatterhelést.

– Említetted, hogy Tokióban eldőlt a kérdés, miszerint a tanulás vagy sport. A válasz a sport lett, ugyanakkor annyira tanulás sem szorult háttérbe, hiszen fizika szakon tanulsz a BME-n. Az a projekt hogy halad?
– Most csinálom a szakdolgozatomat, ha minden igaz, idén végzek és jövőre kezdhetem a mestert. Próbáltam nem teljesen elengedni a tanulást a sport mellett. A tokiói olimpiai előtti évben, illetve abban az évben, amikor megtartották végül a játékokat, halasztottam két évet. Azóta folyamatosan bejárok órára, és, ha lassabban is, mint a többiek, de azért haladok. Az egyetemtől sok segítséget kapok, de ez nem jelenti azt, hogy ingyen kapnék bármilyen jegyet, hiszen nekik is az a céljuk, hogy megtanuljam, amit meg kell. Ha beadom a beandadókat és megírom év végén a zárthelyiket, akkor elnézik, hogy nem tudok annyit bejárni a jelenléti órákra. A kötelező laborgyakorlatoknál is rugalmasak, hogy akkor tudjam teljesíteni az előírt óraszámot, amikor éppen itthon vagyok.

– Lepjük meg az olvasókat egy kis fizikával: mi a szakdolgozata témája?
– A Woods-Saxon bázisfüggvények hatása az alfa klaszter állapot komplex energiás közelítésére. Ez egy magfizikai, alfabomlással kapcsolatos téma.

– Hogy kerültél ilyen közeli kapcsolatba a fizikával?
– A középiskolában semmi sem érdekelt úgy igazán, de a matek, a fizika és általában a természettudományos tárgyak mindig jobban mentek, mint a többi. Így aztán olyan szakokban gondolkoztam, ahol ilyeneket lehet tanulni. Szóba jöhetett bármilyen mérnöki szak, vagy matematikus, fizikus. A mérnöki szakok végül azért estek ki, mert ott rajzolni is kell, az meg nem az erősségem. Így lett a fizikus szak. Illetve egy-két évvel az érettségi előtt olvastam egy Stephen Hawking-könyvet, ami annak ellenére is nagyon tetszett, hogy semmit nem értettem belőle. Viszont arra gondoltam, hogy milyen jó lenne érteni.

A teljes interjú: Fradi.hu