Hajnal Tamással készített nagyinterjút Berkesi Judit a Sportemberekben – szóba került többek között a Braga elleni EL nyolcaddöntős meccs, a magyarszabály és a sportigazgatói munka is.

A Braga elleni mérkőzésről:

Nagyon sok gratulációt kaptunk, és tényleg mindenki mosollyal fogadott minket a Népligetben is, vagy az utcán is bárhol voltunk. Szerintem nem csak a Fradi-szurkolók, hanem minden labdarúgást szerető magyar ember ezt egy óriási sikerként élte meg. Úgyhogy tényleg amilyen módon ezt a győzelmet elértük, tényleg ahogy a csapat amilyen felfogásban, amilyen bátran játszott, és tényleg ilyen minőségi futballt tudtunk megmutatni, szerintem ez az, ami még nagyobb örömöt okozott az embereknek. De még egyszer kár, hogy nem egy mérkőzésből áll csak ez a párosítás, hanem lesz még egy visszavágó is, és tudjuk, hogy Bragában aztán nagyon nehéz feladat vár ránk. De ez, amit mutatott a csapat, tényleg ez egy nagyon komoly szint volt. Érződik a csapaton, főleg nemzetközi színtéren, hogy azért már sok olyan mérkőzés van a hátunk mögött, ahol erősebb ellenféllel szemben nagyon nehéz feladatokat meg tudtunk oldani. Kezdődött ez Genkben már ugye Belgiumban, aztán Salzburgban, ami egy olyan felmérés volt, amikor nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hol tart a csapat. Aztán itthon a Rangers ellen, idegenben a Fenerbahce. Tehát most úgy sorolhatnám, hogy milyen mérkőzések vannak már a csapatban, és a játékosoknak ez mekkora tapasztalatot, önbizalmat is ad. És éreztem a csapaton tényleg, a játékosokon, hogy ebbe a mérkőzésbe is mindenféle félsz nélkül, meg kétség nélkül megyünk bele. És Robbie is egy nagyon jó taktikát választott erre a mérkőzésre, felmérve a Bragának az erősségeit, az ő játékstílusukat, és ehhez egy olyan ellenszert találtunk, amit a játékosok megértettek, elsajátítottak és ezt megvalósították a pályán. Úgyhogy ez ennek a komplexitásnak az eredménye, hogy aztán ezt láttuk a pályán. A látott fizikai szint is elengedhetetlen ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképesek tudjunk lenni. Ugye folyamatosan monitorozzuk a fizikai teljesítményt a játékosoknál, a kiválasztásban is. Vannak már olyan szoftverek, olyan adatszolgáltató eszközök, amik alapján fizikai mutatókat is fel tudunk mérni. Tehát a kiválasztásban szeretünk már olyan játékosokat idehozni, akik bizonyos paraméterekben képesek a nemzetközi szintet is teljesíteni. De természetesen aztán a szakmai munka, az erőnléti stábbal, orvosi stábbal, ami folyik itt a Fradinál, vagyis a klubon belül, ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a játékosok jól fel vannak készülve. Természetesen a mentális készültség is ilyenkor nagyon fontos, hogy elhiggyék, és azt is, amit az edző elképzelt. Ez egy nagyon intenzív, egy bizonyos szempontból másabb játékstílus is volt, egy belső védőnek, hogy lépsz ki egészen az ellenfél középpályájára, tényleg magad mögött hagyva óriási területeket. A másik az hogyan tudja ezt kompenzálni, tehát óriási koncentrációra is szükség volt, de látszódott, hogy a csapat, a játékosok készen állnak erre, és élvezték is. Beszéltem velük egy picit, és mondták: fú, nagyon fárasztó volt, de érezték és élvezték a pályán, hogy milyen erőt tudnak demonstrálni. Úgyhogy ez egy nagyon jó visszajelzés volt nekik is. Tudtuk, hogy a Bragának az edzője milyen múlttal rendelkezik, milyen játékstílust játszik a csapat, és azon belül a játékosok profiljai is, hogy milyen lehetőségeket adnak az edzőnek. És az nyilvánvaló volt, hogy tényleg ez a rövid passzos, kombinatív játékkal, ha kell a saját tizenhatosukon picit kevesebb mélységi játékkal. Ezt lehetett kihasználni, hogy akkor tényleg bátran tudsz az ellenfél térfelén is rájuk menni, egy az egyben felvállalni már ott ezt a letámadást. De persze ezt 90 percen keresztül nem tudod végigvinni, és voltak is a meccsnek olyan fázisai, amikor egy mélyebb blokkban kellett védekeznünk és onnan aztán megindulni átmenetekbe, veszélyesnek lenni. Azt gondolom, hogy a játék minden periódusában mindig volt egy válaszunk, illetve tudták a játékosok, hogy mit kell csinálni, és ez önbizalmat is adott nekik. Hittek és látták, hogy működik. Ezért is tudod aztán ilyen hosszú időn keresztül utána végigvinni. És ahogy Robbie is nyilatkozott, igen, nagyon nehéz edzőként az, ha valami jól működik, tényleg a játékosokon látszik, hogy olyan egységet alkotnak a pályán és az sikeres, hogy akkor szükséges-e belenyúlni vagy sem. És ezért volt az, hogy ilyen későn jöttek a cserék ezen a meccsen. De ilyenkor mindig mondom, hogy aki beáll, most az, hogy vagy többet vagy kevesebbet kapott, ugyanolyan fontos láncszeme mindig a gépezetnek.

A sportigazgatói munkáról:

A foci olyan emocionális pillanatokat tud szolgáltatni, mind pozitív, mind negatív értelemben, hogy ezekre nem tudsz felkészülni. Szóval nincs az, hogy van már tapasztalatod benne vagy ilyesmi. Ugye volt most legutóbb, amikor továbbjutottunk a Ludogorec ellen, olyat csináltam szerintem a meccs után, amit még soha, hogy beleugrottam a Nyíri Zolinak az ölébe. Szóval így még nem engedtem el magam soha. Az is olyan volt, látszott, hogy a foci kihoz belőlünk, vagy ezek a pillanatok olyan akciókat, amit korábban nem csináltunk. Az, hogy a munkafolyamatokban, hogy ott bizonyos tapasztalatot szerez az ember, és akkor hogyan reagálok, vagy mennyivel vagyok nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, az, hogy milyen volt a kezdetektől, ahhoz képest biztos sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb és rutinosabb vagyok. Ami intuitív, az a kommunikációs készségem szerintem, ami – azt mondják mások -, hogy nem rossz. Tehát meg tudom érezni nehéz pillanatokban is, hogy mi lehet fontos egy játékosnak, és akkor bátran merek velük kommunikálni, és ha kell megértő vagyok, ha kell akkor keményebb vagyok. Tehát egy olyan készséggel rendelkezem, ami szerintem ebben segít, és ez inkább intuitív, tehát ezt nem tanultam, hanem ez inkább az emberi adottságaimból származik. Az, hogy racionálisabban vagyok a szakmai kérdésekben, döntésekben az más, amit egyrészt a múltamból is jön, mint játékosként, illetve adott esetben a különböző képzéseken, tanfolyamokon, iskolákon, amiket végeztem, hogyan kell strukturáltan dolgozni. Természetesen az is segített ebben. Egy sportigazgató különböző háttérrel rendelkezhet: valaki sose játszott aktívan és inkább üzleti megközelítésű, valaki inkább játékos volt és akkor jobban szereti az öltözőhöz közeli atmoszférát. Én próbálom, hogy amiben nem voltam jó, azt minél jobban megtanulni, és amiben jó voltam, azt pedig minél jobban alkalmazni a munkámban. Az én tapasztalatom a sportigazgatókkal Németországból származik, azért nagyon sok időt ott töltöttem és volt szerencsém nagy klubokban is játszani, nagyon jó sportigazgatók munkáját látni testközelből, mint Michael Zorc a Dortmundnál, Fredi Bobic a Stuttgartnál, és még sorolhatnék egyet-kettőt, akik tényleg hosszú távon nagyon jó munkát végeztek. Tőlük láttam, hogy milyen közelségben vannak ők egy focicsapathoz, milyen közelségben vannak ők a szakmai stábhoz. Amit kevésbé láttam, hogy mondjuk milyen kommunikációban vannak adott esetben az elnökkel, amiről nem volt így tapasztalatom. És aztán amikor elkezdtem dolgozni itt a Fradiban, ez egy új pozíció volt. Tehát előttem nem volt ez a pozíció, más struktúra volt a klubon belül. Tehát részben nekem is kellett ezeket a sávokat kialakítani. És persze lehetett volna, hogy az ember ezt kényelmesen csinálja, és akkor azt mondja, hogy csak egy dologra fókuszálok jobban, de amibe belekezdek, azt szeretném nagyon jól csinálni, ahogy elvárom saját magamból. Nagyon lelkiismeretes, nagyon alázatos vagyok és szeretnék tényleg jó munkát végezni a klub érdekében. És ez egyre jobban bővült az idővel. Először a felnőtt csapat, aztán utána egyre jobban az akadémia, aztán akkor már a szülőkkel is kell beszélni, és ez így szépen kialakult. És ez úgy néz ki a valóságban, hogy egy nagyon erős kapocs vagyok, illetve része a vezetőségnek Kubatov Gáborral, Nyíri Zoltánnal, Orosz Palival. És én vagyok az, aki a vezetőedzővel, az edzői stábbal, az akadémiai igazgatóval napi szinten kapcsolatban van, egymás mellett van az irodánk is, tehát nagyon sok dolgot közvetlen közelről meg tudunk beszélni. Részt veszek szülőkkel való egyeztetéseken, az akadémia szerepe számunkra nagyon fontos, ott voltak még az elején nagyon kellemetlen beszélgetések is, amikor nagyon nagy kétely és hitetlenség volt azokkal a szavakkal szemben, amit akkor én, illetve az akadémia vezető, akkor még Prukner Laci, aztán aztán később a Palásthy Norbi közvetítettünk a szülők felé. Manapság viszont már tényleg elhiszik nekünk azt, bebizonyítottuk, hogy amit akkor ígértünk akár a fiatal játékosokra vonatkozóan is, azt mind betartottuk és most a Fradi egy nagyon jó hely fiatal játékosok számára is. Az emberek mondják rólam, hogy azért változtam és elmegyek a falig, ha szükséges. Azt gondolom amúgy magamról, hogy talán kedves ember vagyok, akivel lehet jól beszélni, de azért nagyon sok olyan visszajelzést is kaptam, hogy igen kellemetlen is tudok lenni, ha szükséges és tényleg a cél érdekében akkor megpróbálom érvényesíteni. De a végén mindig az a lényeg, hogy egy együttes és közös döntés szülessen. És a Fradiban nekünk ez is az erőnk, hogy nem az van, hogy hú, most a Hajnal Tamás szeretné ezt, vagy a Kubatov Gábor szeretné azt, vagy a Palásthy Norbi szeretné amazt, hanem a végén mindig az a lényeg, hogy igen, a viták, megbeszélések után a klub érdekében mi lehet a legjobb, utána közösen hozunk egy döntést, és azt mindenki a magáénak is érzi. Nagyon sok ilyen egyeztetésünk van a felnőtt csapatra vonatkozóan, akadémiai szintre vonatkozóan, ahol többen megvitatjuk az aktuális témákat. És persze ott mindig olyan vagyok, hogy a határokig elmegyek. Tehát ha kell, akkor Gábornál is akkor még egyszer rákérdezek, vagy ha kell, akkor még egyszer beszélünk róla. De abban a szerencsés helyzetben is vagyok, hogy ő egy olyan elnök, aki nagyon nyitott a kommunikációra, szerintem bízik is bennem nagyon. Ez egy ilyen kölcsönös munkaviszony, illetve már baráti viszonnyá is alakult, és ez a mi erőnk is valahol, hogy állandóan azon gondolkozunk és azon dolgozunk, hogyan és miben tudunk még fejlődni. És egy ilyen győztes meccs után is, szerencsére átéltünk már sok szép sikert, a következő nap már arról beszélünk, hogy mit hogyan lehetne esetleg még jobban. Németországban volt – ugye ezt most németül mondom majd – Norbert Elgert, aki az egyik legjobb és leghíresebb nevelőedző, Özilt, Draxlert, Neuert is ő nevelte ki, és ő mondta, hogy „Stillstand ist Rückstand”. Azt jelenti, hogy a megállni az tulajdonképpen azt jelenti, hogy visszalépni, mert ekkor a többieknek lehetősége van, hogy utolérjenek, illetve leelőzzenek téged. Tehát ez a gondolkodás ez mindig bennünk van, és a foci az tényleg olyan kiszámíthatatlan, hogy az a pillanat, az az ideális momentum, az lehet, hogy bizonyos pillanatokra megvan, de aztán nagyon gyorsan utána szét is törhet. És ezért kell állandóan fenntartani ezt a koncentrációt, ezt a tudatos munkát. Mert nagyon sok ember dolgozik ezen amúgy a háttérben: a játékosmegfigyelőink állandóan elemzik a játékosokat, úton vannak, meetingeket tartunk, folyamatosan dolgozunk. A fitnesz részlegen folyamatosan gondolkoznak, hogy igen, hogyan tudjuk a játékosokat még jobban felkészíteni. Az orvosi stábban szintén: melyek a legújabb kutatások, melyek a legújabb olyan sporttudományos dolgok, amiket alkalmazni tudunk. Az utánpótlásban hogyan tudjuk a fiatalokat minél hamarabb a felnőtt futballba beintegrálni, hogyan tudjuk ezt befolyásolni a mindennapi munkában. Tehát mindig van valami, amin intenzíven dolgozni kell annak érdekében, hogy a sikert el tudjuk érni, illetve hogy fenn tudjuk tartani hosszútávon is.

Az edzőkérdésről:

Ez is egy állandó folyamat tulajdonképpen, mindig tisztában kell lennünk a piaccal. Sokszor nézzük azokat a csapatokat, akik velünk hasonló helyzetben vannak vagy hasonló szinten játszanak, az országukban címekért játszanak, nemzetközi tapasztalattal már adott esetben rendelkeznek. Őket azért figyeljük összességében. Amikor aztán mondjuk egy olyan konkrétabb helyzet alakul ki, amikor ténylegesen le kell szűkíteni bizonyos listákat, akkor mélyelemzésbe megyünk a játékstílusukra vonatkozóan, videóanyagok, illetve az objektív adatok figyelembevételével. És próbálunk mindig olyan edzőt – most ha csak a szakmai képességeit nézzük – találni, akinek a játékstílusa, játékfelfogása az passzol a Ferencvároséhoz. Tehát egy dominánsabb támadó futball, amivel rá tudja erőltetni az ellenfélre az akaratát. De mindig jön aztán a „de”, hogy nemzetközi szinten meg tudni kell adaptálódni inkább, tehát adott esetben más stílust játszani. Ez már egy más jellegű kihívás, aminek egy edzőnek meg kell felelni, és azért nem tudod mindenre leszűrni az edzőket. Kevés olyan edző van, akire azt tudod mondani, hogy többféle játékstílust is sikeresen tud alkalmazni, de azért próbálunk erre törekedni. És természetesen utána, ami még szintén nagyon fontos, az emberi karakter, próbálsz információkat beszerezni, hogy a klubon belül milyen a menedzsmenttel a viszonya, milyen a kommunikációja, hogyan vezeti az öltözőt, milyen személyisége van. És mire aztán eljutunk ahhoz, hogy egy személyes találkozó is legyen, akkor már egy ilyen dosszié azért elkészül az adott jelöltről. És utána aztán a személyes beszélgetés, amiben ott vagyunk szintén mindannyian, hogy meggyőződjünk arról, hogy ezek így visszaigazolódnak-e, azok az információink meg elemzéseink, amik voltak vagy adott esetben nem. És volt már nagyon sokszor olyan, hogy személyes találkozó után egy tök pozitív benyomás volt, de volt olyan is, hogy elvileg szakmailag amúgy nagyon felkészült edzőnél nem volt meg ez az összhang, és akkor onnantól kezdve az meg is állt.

Dejan Stankovic és Pascal Jansen távozásáról:

Dejannak az akkori élethelyzetében voltak bizonyos változások, amik erre hatással voltak. És ő akkor kezdeményezte, hogy tudnánk esetleg a szerződés módosításáról beszélni. De ugye ez még a bajnokság befejezése előtt volt. Tehát ő szeptemberben jött hozzánk, mi mondtuk, hogy tartjuk magunkat az eredeti megállapodáshoz, mert még nem látjuk itt az idejét, hogy valami másról kellene beszélni. Az egy hosszabb folyamat volt ilyen téren, amíg aztán ott a kupadöntő után végülis picit talán elcsattant nála a húr, és azt mondta, hogy akkor ott abban a pillanatban szeretné ezt meglépni. Tehát mi akkor tudtuk, hogy a bajnokság végén már távozni fog, csak azt, hogy a kupadöntő után, még az Újpest elleni meccs előtt, az olyan nagyon furcsa helyzet volt, ami így kialakult. Amúgy sajnáltuk, mert jól dolgozott a csapat mellett, és az a tavasz tényleg látványos volt. Nagyon magabiztosan nyertük a bajnokságot, érdekes lett volna látni, hogy aztán mondjuk a BL-selejtezőkön ez hogy alakul. Pascal Jansen esetében picit nyugodtabb karácsonyra készültem, és aztán karácsony előtt egy-két nappal csörgött a telefon, és Pascal hívott, hogy Tamás, van itt egy dolog, amiről szeretnék veled beszélni. És hogy miről lenne szó? Hát, hogy van egy megkeresés egy olyan klubtól, egy olyan szervezettől, ami számára nagyon érdekes, és szeretné, ha mi ezt tényleg fontolóra vennénk és nyitottak lennénk. Ez ilyen szinten meglepő volt, mert amikor elköszöntünk, Nyíregyházán volt azt hiszem az utolsó meccsünk, azt ugye megnyertük, és úgy váltunk el a csapattól, mindenkitől, hogy jó, január elején akkor folytatjuk tovább és gőzerővel dolgozunk azon, hogy a céljainkat elérjük. Ehhez képest az a karácsony meg újév az másképpen alakult.

Robbie Keane-ről:

Robbie is egy olyan jelölt volt még a nyárról, akivel egy picit későn kerültünk már akkor kapcsolatba, viszont úgy maradtunk, ha majd a jövőben esetleg bármilyen változás történne az egyik félnek az életében, akkor adott esetben visszatérhetünk a dologra. És akkor tulajdonképpen ott ez egy kézenfekvő lehetőség is volt mindkét fél számára. Tehát ez is olyan, hogy tudnod kell gyorsan reagálni változásokra, fel kell hogy legyél készülve még olyanra is, amire elvileg nem kellene, de olyan hirtelen változnak meg a dolgok, hogy ha nem tudsz gyorsan reagálni, akkor már vesztes pozícióba kerülhetsz. Hogy vele kapcsolatban mi van a médiában, az ugye mindig egy dolog. Természetesen erről beszélgetünk, ő is azért nyíltan, őszintén elmondja, hogy mi ezekben a valóság adott esetben. A másik pedig, hogy teljesen normális ez is, ha valaki ilyen jó munkát végez, mint ahogy ő is. A nemzetközi mérkőzéseken az a teljesítmény, amit nyújtottunk ebben az évben, az speciális, valahol normális, hogy egy ilyen személyiség, egy nagy labdarúgó karrierrel a világ legfejlettebb vagy legerősebb bajnokságában játékosként, és most egy másabb edzői pályát választva, a komfortzónájából kimozdulva, már a Maccabinál is nehéz körülmények között végzett jó és eredményes munkát, nálunk is szintén egy nehéz helyzetben lépett be, mert januárban, amikor nincs nagyon időd kialakítani a csapatodat vagy megvalósítani azt a játékstílust, játékfilozófiát, amit szeretnél, és azt is jól megoldotta. Ez tulajdonképpen a klub érdeme is ilyen szempontból, hogy már ott tartunk, hogy nem csak játékost tudunk adott esetben jól értékesíteni, hanem az elmúlt két esetben vezetőedzőt is. És biztos, hogy Robbie-nál is ez a lehetőség adott esetben fennállhat, annak ellenére, hogy ő nagyon jól érzi itt magát, tényleg nagyon jó körülmények között tud dolgozni, megkap minden támogatást, amit csak lehet, és azért az edzők ezt is tudják értékelni. Úgyhogy egyelőre ez a helyzet. Az edzőkeresés mindig folyamatban kell hogy legyen. De az, hogy most aktuálisan lenne bármi is, nem. De az, hogy nyitott szemmel járunk, az, hogy gondolkozunk és beszélgetünk bizonyos dolgokról a vezetőségen belül, az a munkánknak a része, de reméljük, hogy Robbie még nagyon sokáig marad velünk.

A „magyarszabályról”:

A Fradiról tudok csak beszélni, nem is szeretnék másról. Lisztes Krisztiánt és Tóth Alexet is topligába adtunk el, akik úgy épültek be a felnőtt csapatba, és úgy játszottak nemzetközi mérkőzéseket, hogy nem volt semmilyen erre vonatkozó szabály, vagy ami megkötött volna minket. Tehát a Fradinál minden szempontból az elmúlt években olyan teljesítményt nyújtottunk, amivel a magyar labdarúgást nagyon nagy mértékben szolgáltuk: topligába való eladás, nálunk volt mindig a legtöbb magyar válogatott játékos, ha kerethirdetés volt a tavasz folyamán, akkor sokszor hat játékos volt, de visszamehetnénk az években még tovább is. Mi mindig törekedtünk rá, hogy magyar játékost is szerepeltessünk, hozzunk a Fradiba, invesztáltunk ugye már korábban is, Baráth Pétert leigazoltuk, korábban Katona Mátét, Gera Dánielt, tehát mindig minden évben megvolt ez a törekvésünk, ez számunkra nem idegen, hogy magyar játékos játsszon. De az elsődleges az mindig a minőség kell, hogy legyen. Tehát a lehető legjobb csapat kell, és ez az, amivel most elértünk olyan szintre, hogy most a nemzetközi futballban, az Európa Ligában a 16 között vagyunk, a legjobb nyolc közé is be tudunk jutni akár. Tehát egy olyan minőséget tudtunk felépíteni, amiben vagy magyar játékos, vagy külföldi játékos, de megteremtette, hogy ilyen szintre jussunk. És mondjuk egy olyan csapatban, ahol mondjuk a Tóth Alex beépült, ahol mellette egy Naby Keita volt, aki akkor nagyon jó formában volt, vagy egy Habib Maiga, meg még sorolhatnánk, hogy ki volt ott a középpályán, az az ő beépülésüket is és a fejlődésüket is segíti. Hány olyan beszélgetést láttam vagy hány olyan interakciót az Alex és a Naby Keita között például, hogy mind a pályán, mind aztán a pályán kívül is, hogy ez milyen hatással volt az Alex fejlődésére is. Tehát valahol ezt az egyensúlyt megtartani vagy megtalálni, hogy egy fiatal játékos tényleg be tudjon épülni egy stabil, jól működő szerkezetbe, mert akkor tud igazán kiteljesedni. Ha bedobod és nincs a csapat se felkészülve rá, és a játékosokkal szemben olyan elvárásokat fogalmazunk meg, aminek nem tud megfelelni, akkor abból csalódás lesz a végén. És akkor lehet, hogy az van, hogy jó, akkor gyorsan félretesszük, és akkor keressük a másikat. Tehát ezzel kell óvatosan bánni szerintem, és a megfelelő arányokat megtalálni ilyen téren. Barni esete teljesen más útvonal tulajdonképpen, de a Ferencváros volt az, aki ugye Paksról egy viszonylag jelentős összegért már egy olyan korban megvette, ahol nem mindenki fizetett volna ki mondjuk egy ekkora összeget érte. Tehát ha most a mi szemszögünkből nézzük, mi mindig keressük egyrészt, hogy a fiatal játékosokat az utánpótlásból tudjuk beépíteni, és mindig keressük az olyan magyar játékosokat is, Ötvös Bencét tavaly vagy Nagy Barnabást, és őket még akkor igazoltuk le, amikor még nem volt szó arról, hogy ilyen konkrétan bevezetik a magyarszabályt. Tehát mindig megvan bennünk ez a törekvés, de szeretnénk, ha tényleg ez nem a minőség rovására menne, mert ez a fiatal játékosoknak sem kedvező akkor. Az a támogatás, amit az állam megteremt a sportra Magyarországon, és ezen belül a labdarúgásra is, az tényleg egyedülálló. És az ezért elvárt dolgok, azok is teljesen normálisak. Az NSMI-ben most olyan folyamatok vannak amúgy, akik pont ebben az irányban egyrészt mind a szakmai tartalommal, mind pedig ezzel a produktivitásra való motiválással is szerintem nagyon jó irányba mozdították el itt a folyamatokat. Tehát a fiatal percekre vonatkozóan nincs tulajdonképpen semmilyen vita közöttünk, mert ott a különböző akadémiákra különböző megállapodást kötnek, figyelembe véve az adott klubnak akár a pozícióját a magyar labdarúgásban, hogyan tud ő akkor az akadémiai rendszerből sajátnevelésű játékosokat a felnőtt labdarúgásba integrálni, ami az akadémiáknak a fő feladata. És a mi részünkre is, ami az érvényes, mi azt mindig is mondtuk, az elmúlt időszakban nagyon pozitívan meg is feleltünk ennek. Legyen az Lisztes Krisztián esete, legyen Tóth Alex esete, legyen most Madarász esete, de ott van egy Lakatos is, meg még beszélhetnénk majd a többi fiatalról is. Erre igenis törekedni kell. Amiről beszéltünk, hogy bátrabbnak kell lenni most, hogy bedobni a fiatalt, ez az intézkedés ezt segíti mindenféleképpen. De az, hogy ezt egy olyan vázba kell, ahol a pályán öt magyarnak kell lenni folyamatosan 90 percen keresztül, ez olyan módon korlátozza és limitálja sokszor az edzőknek a működését vagy akár egy keretnek az életét, ami már kontraproduktív is tud lenni. Ahogy levezettem Alexnek a beépülését a csapatba, nem mindegy, hogyan történt, vagy most például Madinak a beépítése. Mi ezt szeretnénk, hogy ebben, és ott egy jó kommunikáció történik az NSMI-vel, Szalai Ádám és csapata tényleg jó ötleteket hoznak be a fiatal percekre vonatkozóan, amit szerettünk volna, és ami szerintem minden magyar labdarúgónak amúgy az érdeke lenne, ha azt vesszük, hogyan tudunk értékesíteni játékost, a magyar bajnokságból az nagyon nehéz, ugye 23. vagy 24. helyen vagyunk az UEFA ranglistán, mi tartjuk ezt a szintet, mert mi nagyon sok koefficiens pontot szereztünk a magyar bajnokság számára is. De sajnos előrébb nem tudtunk lépni, mert nem volt más csapat, aki még tudott volna ezen a téren a bajnokság számára pontokat gyűjteni. Tehát nemzetközi viszonylatban, topligáknál a magyar bajnokság azért nem egy olyan piac, amit igazán figyelnek. Ezt a Bournemouth képviselői is megmondták. Európa Liga meg válogatott meccseket néztek és ennyi. Hogy értéket tudjunk teremteni, ahhoz kell az, hogy nemzetközi szinten tudjunk játszani, lehetőség szerint több klub is. És az, hogy utána nemzetközi szinten is játsszon az adott játékos. De ugye ez a szabály, ami most jelenleg érvényben van, ez majdnem arra ösztönzi a csapatokat, vagy most ebben az esetben minket, hogy a magyar játékost játszasd a magyar bajnokságban, mert meg kell hogy felelj ugye a szabálynak, és ezzel sokszor lehetőséget veszel el, mert 50-60 meccset minden játékos nem tud lejátszani. Így meg rotálni kell, de a magyar játékos sokszor hátrányba kerül ezáltal, mert nem a nemzetközi meccsen játszik. Mi azt szerettük volna – és ez a fiatal perceknél működik is – hogy a nemzetközi perceket is jó lenne, ha bármelyik magyar játékosnál figyelembe vennék, mert akkor ez már egy olyan megoldás tudna lenni, ha nemzetköziben szerepel, akkor azok is percek, amiket ott lejátszanak a játékosok, számítsanak bele ebbe a kalkulációba. Lehetne ebben úgy finomítani, hogy a fiatal játékosok képezve vannak, be vannak építve, és nem megy akkor a minőség rovására, nem kell folyamatosan erre figyelni, hogyan rotálod a csapatot, amiért nem tudsz úgy csapategységet kialakítani a kereten belüli feszültségek miatt. Ez a játékosok számára is egy óriási kihívás, hogy ezt megértsék.

A jövőről:

Azt szeretném, hogy legalább ezt a szintet tudjuk tartani. Hogy a bajnokságban mindig domináns szerepet tudjunk betölteni, tudva azt, hogy jönnek mindig az újabb és újabb versenytársak, és egyre nehezebb ezt a pozíciót megtartani. Ehhez nekünk mindig jobbá és jobbá kell válnunk, mert amit mondtam, ha megállunk, akkor visszalépünk. Ez az egyik kihívás. Nemzetközi szinten továbbra is egy ilyen meghatározó szereplő lenni. És hogy ebben az adott évben pontosan mit ér el vagy az mit ér, én azt nem csak a helyezésen vagy adott esetben, hogy most 16 vagy 8 között, hanem egy hosszabb távlatban nézve, mert nagyon sok összetevője van ennek. De megtartani ezt a pozíciónkat, és abban persze mindig egy picit, ha lehet, akkor álmodni és valamilyen szinten továbblépni. Az, hogy az utánpótlásunkból újabb és újabb fiatal tehetséget beépítsünk a felnőtt csapatba, tényleg az nagyon motivál. Ezen nagyon sokat dolgozunk, hogy ezt hogyan tudjuk még effektívebbé tenni, hogy minél több Tóth Alex jelenjen meg vagy Lisztes Krisztián a felnőtt csapatban, és így ezt a történetet továbbírni. Itt, ebben a közegben, ebben a klubban, ezekkel a társakkal nagyon jól érzem magam, és azt gondolom, hogy tényleg olyan célokért tudunk dolgozni, amiért megéri minden nap a maximális erőt belefektetni.

(A beszélgetésben további témákat is érintettek, érdemes időt szánni a teljes adásra.)