Hátvédünket kérdezték a tegnapi győztes bajnoki után.
A célunkat elértük, a három pontot. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hogy vissza fognak állni. Kicsit lassan járattuk a labdát, körülményesek voltunk, de voltak helyzeteink, azok nem mentek be. De azt kell mondjam, hogy le a kalappal a csapat előtt, mert nem adtuk fel és beforgattuk és miénk a három pont. Nem tudom, mostanában valahogy kifelé pattannak a labdák a kapufáról, ezt nem adják meg, a fejesem bent van, ezt se adják meg, nem tudom, hogy hova fejeljem legközelebb, hogy gól legyen, tényleg. Most ez van, sajnos. A kapus lába a vonal mögött van, de nem akarok szakmázni, nem vagyok játékvezető. Igazából most már nem számít így, hogy megvan a három pont. Nekem azt mutatta a bíró, hogy az én szituációim volt a tizi, ott rám mutatott, adjuk meg nekem. Szerintem a tizenegyespont kitaposása mindig is benne volt a fociban, szerintem én láttam már sok ilyen szitut. Volt, hogy mi is csináltuk, pont az előző mérkőzésen a Ludogorec ellen Gróffal. Nyilván ott maradt a pont, de ha véletlen befújták volna a tízit, akkor ilyenkor hátha egy ilyennel tudod megnyerni a meccset, nyilván nem a legsportszerűbb, de benne van. Most nyilván ez oké, de utána azért szerintem kicsit túl sok volt a veszekedés, meg a szituációt nem kontrollálta annyira szerintem a játékvezető. De mint mondtam már korábban, igazából így már nem számít.
– Szalai Gábor
