Süni az M4 Sportnak adott évértékelő interjút.

Ha számítógépes példát hozok, akkor 2024-et Ctrl+C, Ctrl+V-zte az együttes, mert amit lehetett, azt a 2025-ös naptári évben is megnyerte. És ha 2024-re azt lehetett mondani, hogy egy tökéletes év volt, akkor 2025-re is nyugodtan rá lehet illeszteni ezt a jelzőt.
Körülbelül ugyanolyan esztendőt zártunk, mint a 2024-es évben. Talán annyiban különbözik, hogy az évzárásunk nem úgy sikerült, mint a tavalyi esztendőben, hisz a Brescia ellen kikaptunk ötméteresek után, ami egy kicsit így beárnyékolja a decemberi időszakot, és talán azt az időszakot is, amit magunk mögött hagytunk, hisz 2024-ben összesen egyszer kaptunk ki, 2025-ben pedig tulajdonképpen rendes játékidőben egyszer sem, de ötméteresek után kétszer, úgyhogy azért ez egy picit fájó pont nekünk. De ezek olyan jelek, amik mindig tanulságosaknak kell, hogy legyenek, és mindent őszintén el kell mondani a játékosoknak, és tovább kell lépni belőle. Az biztos, hogy segít nekünk, hogy két lábbal a földön maradjunk a jövő évre, úgyhogy ez ebből a szempontból egy hasznos évzárás volt. Meg ezeket úgy is szoktam értékelni, hogy hasznos vereségek. Maga az év pedig, hogy megint megnyertünk mindent, tényleg tökéletes lett, és nagyon büszkék vagyunk rá, és büszkék vagyunk a játékosokra, hogy így tudtak teljesíteni.

Ha a négy trófeát nézzük, akkor mind a négy kupának megvan a saját története. A Magyar Kupát viszonylag egy rövidebb úton tudja megszerezni egy együttes. A bajnokság az egy egész évnek a lenyomata, akárcsak a Bajnokok Ligája. Az európai Szuperkupa győzelem pedig egy lehetőség, amit a BL-győzelemmel szerzett meg a Ferencváros. És talán az volt az a mérkőzés, a Pro Recco elleni októberi találkozó a Komjádi uszodában, amely leginkább összefoglalta, hogy milyen is volt az év a Ferencvárosnak. Mert talán szakemberek mondták: az elmúlt tíz év egyik legszínvonalasabb döntőjében sikerült megverni a világ második legjobb csapatát.
Ha kronológiailag mennénk sorrendben, akkor azt mondom, hogy a bajnoksággal indul. A bajnokságot megnyertük. Ez egy alapvető elvárás, azt gondolom a játékosoktól, meg a klubtól is, hogy sikeresek tudjunk lenni a szezon végén, és a többi csapat fölé kerekedjünk. Az már csak egy mellékes dolog, hogy 100%-osan tudtuk idén is megtenni. Azért ez mindenképp egy komoly erőt mutat. A Bajnokok Ligája győzelem az a klubélet, a klubsportágaknak a csúcsa. Az, hogy megint sikerült megnyerni és megvédtük, azt mindenképp meg kell említeni, hogy egy sporttörténelmi tett volt Magyarországon, hisz magyar csapat még soha nem tudta megvédeni a Bajnokok Ligájában a címét. Pedig azért már voltak nagyon komoly csapatok: régebben a Vasas, utána a Honvéd, a Szolnok. Ezek a csapatok is rendelkeztek ugyanezekkel az erőforrásokkal, de valamiért nem sikerült, nem állt úgy nekik össze. Nekünk ez összeállt. Nagyon örültünk neki, hogy így alakult. És ahogy haladunk tovább, utána jött a Magyar Kupa győzelem, ami szintén kötelezőnek mondható, hisz Magyarországon elmondhatjuk, hogy mindenkinél jobbak vagyunk játékosállományban. De a kupának mindig van egy nehézsége, hisz azért egy meccsen bárkit meg lehet verni. És ez így is nézett ki, azt gondolom a kupadöntőben, hisz egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk a Honvéddal. Ők nagyon jól éltek azzal a lehetőséggel, hogy veszítenivalójuk nincsen, viszont nekünk végig élesnek kellett lenni és higgadtnak kellett lenni. Ezeket a mentális elemeket tudtuk alkalmazni és meg tudtuk nyerni a meccset. Utána jött a Szuperkupa, az elmúlt tíz év egyik legjobb vízilabda mérkőzése volt. És nemcsak szakmailag, hanem az egyik legjobb vízilabdás élménye is volt az elmúlt tíz évnek. Hisz azért vannak világbajnokságok, vannak Európa-bajnokságok, de ritkán adatik meg a játékosoknak a vízilabdán belül, hogy ilyen hangulatban tudjanak mérkőzést játszani. Pláne, ha nyernek, akkor az meg egy különleges pluszt ad nekik a karrierjük során. Nagyon nagy élmény volt, ahogy megrendezte a Ferencváros, ahogy a médiaszemélyiségek a mérkőzés alatt végig kommentálták a meccset, és egy olyan hangulatot teremtettek, ami egyedülálló a vízilabdán belül. A meccs az pedig önmagáért beszélt tényleg, egy kicsit előre mutatja, hogy mi várható a vízilabdán belül: hogy több gól lesz, de mégis egy relatíve fegyelmezett keretek között lejátszott mérkőzés volt, és egy óriási sportélmény.

Voltak nehézségek is, mert azért nem minden meccsen tudtad azt a csapatot a medencébe küldeni, amelyet szerettél volna. Több fontos játékosnak is voltak egészségügyi problémái. Ilyen szempontból talán ez volt a legnehezebb naptári év vezetőedzőként?
Ezek a sérülések azért a világbajnokság után jöttek ki, azt nem mondom, hogy kalkuláltunk vele, de azért egy ilyen hosszú sorozatnál, amikor a játékosok évek óta ilyen terhelés alatt vannak, előfordulnak sérülések. Úgy jöttek vissza a világbajnokságról többen is, hogy komoly problémákkal küzdöttek. Az egyikük Molnár Erik, aki azóta sem tudott játszani, és megtörtént a sérvműtétje is. Bízunk benne, hogy minél előbb felépül majd. A másik két komoly hiányzónk volt a Manó és a Manda. Mindkettőjüknek a szerepe nagyon meghatározó a Ferencváros életében. Összeszedték magukat erre a kupasorozatra, ami a Magyar Kupát és a Szuperkupát jelentette, és utána nem pihenőt kaptak, hanem rehabilitációra mentek. És próbáltuk őket úgy visszahozni, hogy a szezon hátralévő részében még komoly teljesítményt tudjanak letenni az asztalra. Ez a Manónál viszonylag korán visszajött, a Mandánál pedig ugye az történt, hogy az utolsó három mérkőzésen tudtuk játszatni. És ott sem nagyon szerettük volna, nem akartuk kockáztatni, de ő mindenképp szeretett volna játszani, szerette volna tesztelni a vállát, hogy milyen állapotban van. Egyelőre azóta nincsen panasz, de azt is látjuk, hogy ezek olyan folyamatok, amik teljesen törvényszerűek. Az évek alatt ebben a terhelésben azért a játékosok elfáradnak, nemcsak elfáradnak, hanem gyakorlatilag leamortizálódik a testük.

Nagyon megállás nincs. Ha a nyári világbajnokságot is nézzük, akkor gyakorlatilag januártól decemberig itt alig néhány szabadnapról lehet beszélni.
Ez pontosan így van, és ha most azt nézzük, hogy januárban jön megint az EB, tavaly Világkupa volt, a Világkupa újbóli beiktatásával gyakorlatilag nincsen pihenőjük a játékosoknak. Azt próbáljuk mindenképp megoldani minden évben, hogy a nagyobb világverseny után kapjanak egy két-három hetet. De azért ez a 10-20 évvel ezelőtt úgy nézett ki, hogy másfél hónapra is el tudtak menni pihenni. Most már a fokozott terhelés miatt ez már nem megvalósítható, és azért az eredménykényszer is ott van a játékosokon, meg nyilván az edzőn is, a klubvezetőkön is. Ezek így néznek ki ma a sportban, nem csak a vízilabdán belül, hanem a többi labdajátékon belül is, úgyhogy nagyon nagy lett a terhelés, és nagyon nagy lett az elvárás is.

A klubnak és a csapatnak sok olyan emlékezetes meccse, döntője volt, amelyek közül bármelyiket ki lehet emelni. De ha csak egyet lehetne, akkor van-e ilyen?
Nagyon közel tenném egymás mellé a Bajnokok Ligája döntőt és a Szuperkupát. De a Szuperkupa a Recco ellen az, ami nekem az év pillanata volt. Mert a BL a csúcs, de ez meg egy olyan élmény, egy olyan mérkőzés volt, ami szerintem az elkövetkezendő húsz évben nem nagyon lesz, hogy a világ két legjobb csapata találkozik a Szuperkupa döntőben. Ezáltal emelte a rangját is, és ezáltal egy nagyobb élményt adott nekem is.

A Recco visszatérése a Bajnokok Ligájába, az biztosan, hogy nagyon sokat számít az európai klubvízilabdának, hiszen nemesebb a harc, ha a legjobbak szerepelnek a Bajnokok Ligájában. De ez a Recco azért egy nagyon komoly rivális. És már a duplázás is sporttörténelmi tett volt, de a triplázással biztos, hogy nagyon sűrűn találkoztok. Ha valaki a Ferencvárossal kapcsolatban most a jövőt kérdezi, akkor ott van a kérdés, talán minden eddiginél nehezebb lesz megszerezni azt a máltai trófeát.
Nagyon nehéz lesz, de az első kettő sem volt könnyű. Sőt, azt gondolom, hogy az elsőnél nem is voltunk esélyesek, a másodiknál mondhatjuk, hogy esélyesek voltunk, az pedig azért lett nehezebb. Fejben a játékosoknak is az esélyesség terhét elviselni sosem egyszerű. Mindkét feladattal megbirkóztak. Most ami így elsőre így a fejembe beugrik, az edző kicsit úgy érzi magát néha, mint egy papagáj: ismétli magának, vagy ismétli magát a játékosoknak, folyamatosan ugyanazokat a dolgokat mondja, picit próbál változtatni egy-egy dolgot, hogy miként hozza fel pszichésen a játékosokat, de nagyjából ugyanazokat a dolgokat mondja. Én pedig ugyanezt kezdtem el mondani két éve, amikor vezetőedző lettem, hogy vissza szeretnénk ülni Európa trónjára, és Máltát ki szeretnénk sajátítani. Ugyanez az érzés van bennem, szeretnénk befejezni az utat, amit elkezdtünk Máltán, és szeretnénk zsinórban harmadjára is BL-t nyerni. Azt is tudjuk, hogy ez csak a Reccónak és a Mladost Zágrábnak sikerült korábban, szeretnénk ebbe az elit körbe tartozni, az lenne az a pillanat, amikor azt lehet mondani, hogy egy dinasztiáról beszélünk már a Ferencvárosnál.