Blani újra edzésben.

– Furcsa volt újra labdák elé ugrálni?
– Jólesett a mozgás, azzal nincs gond, csak hát… Talán a legjobb szó, hogy türelmetlen vagyok. Korábban a körülöttem lévőkön úgy láttam, hogy tök simán visszajöttek a szülés után, nekem ugyanakkor – pláne ahhoz képest, hogy a várandósság alatt szinte végig tudtam edzeni – nem teljesen zökkenőmentes. De persze, tudom, sokan elmondták már, hogy minden ember és minden test más.

– Mi az, ami lassabban jön vissza?
– Többet kell nyújtanom, mint előtte, az biztos, mert kicsit kötöttebb vagyok. Az erő jött vissza gyorsabban, és csak most a kapuban érzem, hogy miben van lemaradásom – igaz, napról napra kevesebb. Hiányzott a terhelés, bár otthon nem nagyon volt időm gondolkodni még úgy sem, hogy mióta edzhetek már, nagyon szépen beállt a napirend. Sokat segített, hogy délelőttönként tudtam edzeni, amíg Dávid aludt a babakocsiban, úgyhogy nagy partner volt ebben. De tényleg így is általában azon kapom magam, hogy már megint hét óra van, amikor kezdődik az esti fürdés, már megint elment egy nap. Egy szavam se lehet, mert jó alvó, hagyja anyát is aludni, akár még hét-nyolc órát is tudok aludni egy huzamban, és azt hiszem, erre sok anya irigykedik. Persze, van, amikor harcolni kell, vagy erősnek kellett maradni, de ezeket lezongoráztuk, és beállt minden.

– Megszoktad már, hogy a gondosan megtervezett napirendedet már nem csak magad alakítod?
– Sokat viccelődtek rajta a lányok az öltözőben már előre is, hogy szépen elfelejthetem, hogy majd minden úgy alakul mindig, ahogy eltervezem az életemet. Megesett néhányszor, hogy gondolatban összeraktam valamit, de rá három percre a gyerek már átvariálta, úgyhogy ezekből megtanultam, hogy még fejben se érdemes tervezni. Most még lazábban kezelem az életvitelt, de ha visszatérek, akkor a picike is alkalmazkodik majd hozzánk.

– Kézzel vagy lábbal nyúl a labdáért?
– Egyelőre még kézzel, de azt látom, hogy nagy a nyomás rajta a testvérei és apukája által, hogy lábbal kell majd a labdához érni, de majd meglátjuk…

– Az viszont nagyon úgy tűnt, hogy a mérkőzések hangulata egyáltalán nem zavarta.
– Nagy lelkesen megvettem neki a zajvédőt, meg kitaláltam, hogy hogyan szedjem úgy szét a délutánt, hogy meccs alatt is aludjon, de csak részben jött be az elképzelés. A bemutatások után rátettem a fejhallgatót, és csak nézett rám kerek szemekkel, nem értette, hogy mi történik, úgyhogy levettem, picit sírt, utána meg elaludt, és csak a szünetben, a zene hangjára ébredt fel. A második félidőt fekve hallgatta, figyelte teljesen nyugodtan, a következő meccsen pedig ölbe kellett vennem, de akkor már nagyobb volt, jobban érdekelte, hogy mi történik körülötte. Az a Brest elleni meccs izgalmasabb is volt, az egyik ítélet után léptem volna a pálya felé, amikor eszembe jutott, hogy a gyerek a kezemben van…

– Milyen lépések voltak eddig a visszatérés felé, és mi van még előtted?
– Az elején gyógytorna jellegű, szülés után javasolt feladatok voltak többségében, utána kezdtem dolgozni Linével és Szandival a kondiban. Szobabicikliztem előbb, utána futások is jöttek már, és az elmúlt hetekben már heti két alkalommal edzem Norbival a kapuban, de itt is fokozatosan, az alapoktól indulva lépkedünk, hogy a testem és a fejem ismerkedjen azzal, hogy minek kéne visszajönnie.

A teljes interjú: Fradi.hu