A súlyos vereségünk mellé egy feljelentést is kaptunk.
A helyszínre látogató Fradi-tábor némi iróniával fűszerezve, „Bőrszíntől, kortól, nemtől függetlenül minden győrit gyűlölünk” felirattal utalt a mosonmagyaróváriak rasszista balhéjára. Az Index szerint ez méltóságukban sértette a győrieket és büntetésben reménykedik, a Kisalföld pedig már rasszizmust kiált. A Győri ETO a hírek szerint feljelentette klubunkat a felirat miatt. Hogy volt-e értelme a molinó kirakásának, arról lehet vitatkozni, arról viszont nem, hogy abban semmi sértő nem volt. Nem állít semmit a győriekről, a Fradi-tábor a maga, minden izmuson átívelő érzéseit írta le. A felirat kevésbé sértő, mint az alatta elhelyezett, rég ismert „Gyar Szőr” felirat, vagy akár a minden Fradi-meccsen, így most is elhangzó „Utálunk szar Ferencváros” rigmus – hisz ezek ugyanis a másik félről állítják, hogy szar. Vagy akár a meccs végi, sajnos tényszerű, de fiatal hölgyek esetében hangnemében bántó “Ünnepel az egész város, leszopott a, leszopott a Ferencváros!”.
Az egyértelmű, hogy sem az Index szerzője, sem az esetről hasonló hangnemben hírt adó Mandiner skriblere nem járt még semmilyen rangadón (már ha ezt egy 15 gólos vereség után mondhatjuk…), ahol szurkolók is vannak, ellenkező esetben ezek a cikkek nem jelentek volna meg. A nagyobb baj az lenne, ha a magát áldozat pózba vágó Győr feljelentése után az MKSZ megbüntetne minket is, összemosva ezt az „esetet” a mosonmagyaróváriak rasszizmusával. Ma sajnos még a közélet, a politika hangneme is jóval durvább ennél – oldaltól függetlenül. A szövetség azóta közleményt adott ki: „A 2025. október 11-én lejátszott Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen történteket a versenybírói kiegészítő jelentés alapján a Magyar Kézilabda Szövetség Etikai- és Fegyelmi Bizottsága fegyelmi eljárás keretében vizsgálja. Az MKSZ elkötelezett a sportszerű játék és a sportág egészének sportszerűsége mellett, és elítél minden ezzel ellentétes esetet és minden más, jogszabályokba és jóerkölcsbe ütköző cselekedetet. A mostani történés kapcsán bővebb tájékoztatást a fegyelmi eljárás lefolytatását követően tud adni a Szövetség.”
„A mi hitvallásunk a pályán és a pályán kívül is a sportszerűség, a tiszta játék és szurkolás.” – írják a Rába-partiak, akik további lehetséges lépésekkel is fenyegetőznek. Pár szurkolói viszontválaszt már említettünk, de ez a mondat azért mosolyt csal az ember arcára, emlékezve arra, hogy mit kapott például a győri származású Szamoránsky Piroska egy-egy mérkőzés alkalmával, vagy a saját (és a Fradi…) játékosait milyen hangnemben szidalmazta egy már nem ott dolgozó csúcsvezető a VIP-szektorból, amikor hasonló összeomlást produkált a csapata. De ezekkel sosem foglalkoztunk, hiszen a győriekre a legjobban egy módosított Macskafogó idézet illik, amikor Mr. Teufel bókol von Schwarznak: „Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni.” – a kisalföldiek akkor a legnevetségesebbek, amikor gyűlölködni próbálnak. És az is említésre méltó, hogy egy olyan vezetőedző ül a Győri ETO kispadján Per Johansson személyében, aki egy budapesti BL-továbbjutás után volt képes a magyarokat (köztük jelenlegi kenyéradóját is…) és a fradistákat lefasisztázni, -nácizni a nyilatkozatában (a többi hazugságról ne is beszéljünk, ami ott még elhagyta a száját…) és csak azután, hogy nemzetközi botrány lett belőle, volt hajlandó visszakozni.
Zárásul pedig a sportszerű szurkolásra a kedvenc példánk, a győri bohóc, aki Tatabányán a Magyar Kupa ezüstérem megszerzése után mutatta be a győri hitvallást a gyakorlatban is (ami nekünk szerencsét hozott, hiszen sikerült továbbjutnunk az általa favorizált Metz ellen, majd a BL döntőjébe is bejutottunk):





