A gólpasszos Nagy Barnabást és Szalai Gábort kérdezték a tegnapi bajnoki után.
Viszonylag jól kezdtünk, de egy pontrúgás után ők szerezték meg a vezetést. Arra készültünk, hogy kerüljük el ezeket a szabadrúgásokat, szögleteket. Tudtuk, hogy ők ezekből veszélyesek, meg is szerezték a vezetést. De szerencsére jól reagáltunk rá, mi kontrolláltuk a meccset. Sikerült egyenlíteni, a második félidőben is voltak helyzeteink, amelyeket ki kellett volna használni. A végén megszereztük a vezetést, aztán nem is tudom, egy kezezésért vagy ütésért befújtak egy tizenegyest. A Paks döntetlenért jött, ezt el is érte, de igazságtalan ez az eredmény. Tudjuk, hogy hosszú a szezon, még az elején járunk. Ha így játszunk, így dominálunk a bajnokságban, nem hiszem, hogy probléma lesz. De nyilván szerettük volna győzelemmel lezárni a Győr, Genk, Paks sorozatot, pont lett volna az i-re. Sajnos nem így alakult megyünk tovább.
– Nagy Barnabás
Szerintem ők örülhetnek a döntetlennek, több helyzetünk, több lehetőségünk volt, több támadást vezettünk. Ki kell mondani, jobbak voltunk. Nem tudom a tizenegyesszituáció milyen volt, de az biztos, hogy voltak érdekes ítéletek a mérkőzésen. De most már le kell zárni és megyünk tovább. A tizenegyes előtti helyzetet én nem láttam, a többit viszont igen. Egyik félről engedi, a másik félről nem ezeket az ütközéseket, engem is besárgázott egy támadószögletnél. Ha én védekezek úgy, mint a paksiak, engem lehet, hogy kiállít, nem tudok őszintén válaszolni…
– Szalai Gábor





