Attiláék futamát kétszer is megállították, clubunk futója a 3. legjobb európai eredményt érte el Tokióban, ahol 17. lett 400 méteres síkfutásban.
Az elődöntő három futamából az első két-két helyezett és a további két legjobb időt elérő juthatott tovább. Molnár az első futamban kapott helyet, aminek mezőnyét alaposan „meggyötörték” az indítók, az első rajtnál ugyanis a vigyázz-nál állították fel őket, a másodiknál pedig már ellőtték a pisztolyt, amikor leállították a futamot. A harmadik rajt előtt már teljes volt a zűrzavar a pályán, a futókat várakoztatták, miközben a magasugrókat engedtek keresztbe a kanyarban. Az eredetileg kiírtnál így hét perccel később indulhattak csak a futók. A magyar sprinter a rajt után nyugodt tempóban kezdett, igyekezett az előtte futó fedettpályás világbajnok amerikai Christopher Bailey iramát tartani, ami sikerült, ugyanakkor a célegyenesre így mindketten kis hátrányban fordultak rá a többiekkel szemben. Molnár aztán egészen remek hajrát vágott ki és végül az ötödik helyen ért célba, 44.94 másodperces idővel. Az ötödik pozíció azt jelentette, hogy semmiképpen nem juthat tovább, így számára véget ért a világbajnokság.
Molnár Attila
Ilyen hibát még nem tapasztaltam a VB-n, ez van, most ezt kellett megoldani. Fejben erős voltam, fizikailag vett ki többet, hogy többször kellett elrajtolni. Ilyenkor már annyira éles vagyok, hogy bizonyos szint felett minden hangot startjelzésnek érzékelek. Ez a legnehezebb része a futásomnak, ment a levesbe életem egyik legjobb első négy lépése. Mindent megtettem, így elégedett vagyok, viszont ha nem lenne hiányérzetem, akkor nem lennék sportember. Nem szoktam a pályámon kívüli többi dologgal foglalkozni. Most is úgy mentem, ahogyan szoktam, a saját tempómra koncentráltam. Úgy éreztem, hogy ez jó iram volt, az más kérdés, hogy amúgy pont ugyanolyan tempót diktáltunk Christopher Bailey-vel. Annyi, hogy ő két és félszer többet lép, ezért pattogósnak éreztem. Próbáltam ugyanazt kivitelezni, mint az előfutamban, de ezúttal kevesebb energiám volt rá. Tudtam hallgatni a saját testemre, amikor szólt, hogy le fogok sérülni. Félúton le is tudtam állni, így valamennyire meg tudtam előzni a nagyobb bajt. Továbbra is figyelnem kell, mert csak így tudok majd lépni még egy szintet előre. A mezőny erősödik, 44.55-tel Oregonban bronzérmes lehettem volna, most a döntőre sem lett volna elég. Nem számolgatni kell, hanem bejutni a következő világbajnokság döntőjébe!
