Robbie Keane-nel beszélgettek az edzői munkáról, azt is elmondta, mit tart szakmája legnagyobb nehézségének.

38 évesen hagyta abba a labdarúgást. Már akkor tudta, hogy edzőként folytatja?
Sőt, már előtte is tudtam, tudatosan építettem a karrieremet, így aktív koromban, már 30 évesen megszereztem az edzői képesítést. Szóval már a visszavonulás előtt tudtam és azzal is tisztában voltam, hogy egy napon majd vezetőedző leszek egy csapatnál. A focista-pályafutásom alatt hosszú ideig voltam csapatkapitány, tíz évig a nemzeti tizenegyben, közben pedig a Tottenhamnél, majd az LA Galaxynél is, szóval mindig is bennem volt, hogy egy nap majd menedzser akarok lenni. Ez volt számomra a következő lépés, mert mindenekelőtt a futballt szeretem. Nehéz volt a váltás? Az nem. Otthagyni a focit, az volt rendkívül nehéz. A legnehezebb az volt, hogy ott kellett hagynom a pályát, mert egész egyszerűen nem akartam feladni a karrierem. 10 éves korom óta játszottam, aztán 17 évesen már a profik között léptem pályára, ez volt az életem és hirtelen mindennek vége lett. Szóval a foci után jöhetett a második legjobb dolog: az edzősködés.

Edzőként próbálja azt a fajta mentalitást átadni a játékosoknak, amit a pályán képviselt?
A mentalitásomat, azt igen, azt viszont nem tudom átadni, ahogy én játszottam, az más. Nem várhatom el a játékosaimtól, hogy Robbie Keane-ek legyenek, ezzel tisztában vagyok. De helyette át tudom adni a koncentráció fontosságát, az elszántságot, a profizmust, a mentalitásomat, a mindig győzni akarást, legyen szó egy edzésről vagy meccsről, nem számít, mindig akarni kell a győzelmet, történjék bármi.

Mi a legnagyobb kihívás, a legnagyobb nehézség a munkájában?
Kihagyni a játékosokat a csapatból. Át tudom érezni, milyen az focistaként, ha kihagynak, az egy nehéz dolog. Utálok kihagyni játékosokat a csapatból, de muszáj megtennem, nehéz döntéseket kell meghoznom. Nem szeretem, de meg tudom tenni és nincs vele problémám. Ez a legnehezebb része a munkámnak, de sajnos a csapat érdekében kell gondolkodnom. Szóval ez a legfontosabb és egyben a legnehezebb része is a munkámnak, de ettől még nem forgolódok álmatlanul éjszaka az ágyamban. Meghozom a döntést, és ennyi, és ha egyszer meghoztam a döntésemet, többet már nem gondolkodom rajta. Egy példával tudom ezt érzékeltetni: játékosként, ha kihagysz egy nagy lehetőséget, akkor utána két út áll előtted, vagy állandóan azon gondolkodsz, mit rontottál el, vagy tovább lépsz és a következő helyzetből már gólt rúgsz. Amikor focista voltam, ilyenkor kivertem egyből a fejemből a dolgot. Edzőként is ugyanígy teszek, nem gondolkodom rajta.

Mi a saját munkamódszere? Hogyan készül a következő mérkőzésre, először videókat néz, aztán kidolgoz egy stratégiát?
Természetesen van saját módszerem. Sokat nézünk videókat, én, Phill Hudson, Stephen Glass és természetesen Leo is, mindannyian a sajátunkat. Emellett sokat dolgozom a stadionon kívül is, amit az emberek nem látnak. Ez is nagyon fontos, ahogy a feleségem szokta ilyenkor mondani: „Á, megint a videódat nézed”. Általában Phill, Stephen és én edzés után hazamegyünk, néhány órát a családunkkal töltünk, aztán egy órára találkozunk egy kávéra, ebédre vagy ilyesmire. Átbeszéljük a csapattal kapcsolatos teendőket vagy más dolgokat, mert az edzőpálya egy kicsit zajos hely ehhez, mert ott túl sokan vannak. Szóval néha jó elmenni máshova, csendes helyen lenni, és ott aztán sokat dolgozni az edzőpályától távol. De ez a munka igazából soha nem áll meg. Persze, amikor otthon vagyok, akkor nem a munkára gondolok, hazamegyek, találkozom a feleségemmel és a gyerekekkel. Aztán összefutok a srácokkal, és egy órát még beszélünk. Aztán meg kell, hogy álljak, mert apának kell lennem, mellette férjnek kell lennem. A családom a legfontosabb számomra, de ők tudják, milyen fontos számomra az, amit szeretek, amit imádok csinálni.

Mit gondol, könnyebb edzőnek lenni, ha korábban futballista volt az ember, és ismeri a másik oldalt, vagy pont emiatt nehezebb?
Szerintem könnyebb, mert megértem a játékosokat. Ha soha nem játszottál, vannak bizonyos helyzetek, amikre azt mondhatják az emberek, hát te nem játszottál, nem értheted, és szerintünk ezt kellene tennünk. Én is játékos voltam, tudom, mit kell csinálnunk. Szóval ebben a tekintetben máris előnyben vagyok. Tudom, hogy mik a követelmények a játékosokkal szemben. Tudom, mi kell ahhoz, hogy eljussunk a célunkhoz, tudom, hogyan kell ösztönözni az embereket. Azt is tudom, mikor kell visszafogni magam, mikor kell felkarolnom a focistáimat és azzal is tisztában vagyok, mikor kell letörni a szarvukat. Az emberekkel szemben kellenek az elvárások. Biztos vagyok benne, hogy a főnököd elvárja tőled, hogy teljesítsd a feladatod, legyen meg ez az interjú. Nekem is megvannak a saját elvárásaim a játékosaim felé. Emellett azt gondolom, hogy a játékosaim sokkal előrébb is tarthatnának. Az a fontos, hogy minden nap tegyél egy kicsit többet, újra és újra. Ne elégedj meg a mostani szinteddel soha! Ezt mondom az összes fiatal játékosnak, aki ide kerül a Fradihoz. Soha ne elégedj meg a jelenlegi állapotoddal, mert sokkal több van benned, mint azt elsőre gondolnád.

Szóval mindig „éhesnek” kell maradni.
Maradj éhes az edzéseken, minden egyes nap. Ne legyél mindenben az utolsó, ne késs, tiszteld a csapattársaidat. Mindig te legyél az első, aki megérkezik az öltözőbe, és az utolsó, aki elmegy onnan, és minden nap követelj többet magadtól. Ha naponta 20 fekvőtámaszt csinálok, miért ne tudnék utána 25-öt csinálni? Ha edzésen 10 lövést csinálok, miért ne tudnék 15-öt? Annak idején edzés után minden nap még 5-10 percet gyakoroltam attól függően, milyen kemény volt az edzés. De mindig gyakoroltam, gyakoroltam és gyakoroltam. Bármilyen idős is vagy, minden nap fejlődhetsz. Mindegy, milyen országból jöttél, mindegy, ki vagy, minden nap fejlődhetsz futballistaként, minden egyes nap. És ha valaki azt mondja, hogy nem tudsz, akkor az hazudik neked.

Abban hisz, hogy a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét?
Kemény munka, elszántság és gyakorlás, gyakorlás. Miért szereztem ennyi gólt? Szerinted azért szereztem ennyi gólt, mert tehetséges voltam? Nem azért lettem jó befejező csatár, mert tehetséges voltam, hanem azért, mert folyamatosan dolgoztam. Minden nap gyakoroltam, jobb lábbal, bal lábbal, oldalról, különböző módokon lőttem a gólokat. Ezt meg kell tenned, ez a dolgod, és ahogy folyamatosan dolgozol a testeddel, az agyad így stimulálódik. Így minden egyes alkalommal, amikor egy lövést, befejezést gyakorolsz, az agyad egyre jobban és jobban emlékszik rá, míg végül mindez természetessé válik a testednek és egy idő után habozás nélkül, gondolkodás nélkül teszed a dolgod, ez válik a normálissá. De ezen dolgoznod kell, nem gondolhatod, hogy ez csak úgy magától fog jönni.

A teljes interjú: Origo Sport