Csöpi azt is elmondta, hol érzi a legjobban magát a pályán.
– Az édesapja tényleg jobb spíler volt, mint ön?
– Nem először hallom… Újfehértón, ahol nevelkedtem, mindig a fejemre olvassák, hogy a fater jobb focista volt.– Mire vitte?
– A másodosztályban játszott, azt már nem tudom, akkoriban azt NBI/B-nek vagy NBII-nek nevezték-e.– Neki miért nem adatott meg az első osztályú karrier?
– Erre pedig neki van válasza: azért, mert nem volt olyan megszállott apja, mint nekem…– Ezalatt mit kell érteni?
– Amióta az eszemet tudom, szinte örökké csak fociztunk. Gyakran csak kettesben. S nem játszottunk, edzést is tartott nekem. Beállt a kapuba, s passzolta, gurította felém a labdát, amit én akár órákon át püföltem. Tizenegy évesen aztán a nyíregyházi Nyírsuli játékosa lettem. Mindennap fater vitt kocsival Nyíregyre oda és vissza.– Apaként ön is ezt a példát követi majd?
– Még korai lenne ilyen ígéretet tenni. Azzal már tisztában vagyok, milyen elfoglaltságot és felelősséget jelent apának lenni, a kétéves kislányom, Mia teljesen kitölti a szabadidőmet.– Csak az édesapja volt elfogult önnel, vagy mások is tehetségesnek tartották?
– Ezt így nem tudnám felidézni, de a kölyöktornákon rendre vagy gólkirály, vagy a torna legjobb játékosa voltam. Fater olyankor mindig azt mondta, nehogy megelégedjek magammal, nehogy azt higgyem, hogy ezért nekem kevesebbet kell edzenem. Nem is tudom elképzelni, milyen lehet az, amikor valaki elbízza magát…– Játszott már belsővédőt, jobbhátvédet, középpályást. Mi az igazi posztja?
– Gyerekként talán még csatárt is, támadót, „tízest” biztosan. Nyíregyházán annak is örülnöm kellett, hogy fiatalon jobbhátvédként bekerültem az első csapatba, Pakson játszottam középhátvédként is. Robbie Keane is kipróbált több poszton, végül nála ott kötöttem ki, ahol magam is a legjobban szeretek játszani, ugyanis középpályásnak tartom magam.– A sokoldalúság tehát a legfőbb erénye?
– Igen, talán mondhatjuk. Mellette talán a munkabírás, s talán a rúgótechnikám is elfogadható, megtisztelő, hogy a Fradinál olykor én lőhetem a szabadrúgásokat.– Pakson csupán egy évet töltött, előtte Nyíregyházán és Kisvárdán viszont hármat-hármat is. Nem lett volna érdemes előbb váltani?
– Nem gondolom. Kellett idő, hogy felvegyem a ritmust. Mint mondtam, nagy dolognak tartom, hogy tizenkilenc évesen bemutatkozhattam Nyíregyházán, majd Kisvárdán erősödtem bele az első osztályba. Úgy tudom, a Fradi már tavaly nyáron érdeklődött irántam, de akkor végül Paksra kerültem. Cseppet sem bánom, hogy így alakult. Jó csapatban játszhattam, nem kellett a kiesés miatt görcsölni, Bognár György a személyiségéből fakadóan mentálisan eleve jó légkört teremtett. Fejlődtem a Pakson eltöltött egy év alatt, bizonyítottam, lehet rám számítani, ennek is köszönhetem, hogy végül a Ferencváros lehetőséget látott a szerződtetésemben. Úgy érzem, huszonhét évesen még semmiről sem vagyok lemaradva.– A nyár elején sokan gondolták úgy, hogy elsősorban a magyarszabály miatt igazolta le a Fradi, aztán Robbie Keane elsősorban nem is az NBI-ben, hanem a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligája-selejtezőkön számít önre. Meglepte ez a gyors karrier?
– Nem akarok nagy szavakat használni, de nem a magyarszabályban láttam a lehetőséget, úgy érkeztem a Fradihoz, hogy képes vagyok az első csapatba kerülni.– Jól látjuk kívülről, hogy Robbie Keane, persze az MLSZ-szabály betartása mellett, nem azt nézi, hogy ki magyar és ki külföldi, hanem ki hogyan teljesít?
– Maximálisan így van. Robbie Keane – mindenki tudja, kiváló labdarúgó volt – tökéletesen ért a játékosok nyelvén.
