Az ecuadori játékos távozásának körülményeiről beszélt és arról is, hogy miben szeretne együttműködni a Fradival.

– Úgy tűnt, a története tündérmesébe illő… Tavalyelőtt nyáron, hat és fél év után visszatért a Ferencvároshoz, a klubnál mindenki tárt karokkal várta, első meccsén bombagólt lőtt a Fehérvárnak, olybá tűnt, innen megy nyugdíjba, ehhez képest már a Lokomotiv Moszkva játékosa. Mi történt?
– Magam is úgy gondoltam, a Ferencváros lesz az utolsó profi csapatom, de a jelek szerint a sors másként akarta. Mindenki tudta, jól érzem magam a Ferencvárosnál, hogy Budapest az otthonom, magyar a feleségem, de a labdarúgásban gyorsan változik minden.

– Mikor vált világossá, hogy nincs maradása?
– Az ember érzi, ha nem számítanak rá. A télen váratlanul Robbie Keane személyében új vezetőedző érkezett a klubhoz, ezt követően megváltozott az öltözőn, a csapaton belüli pozícióm. Az új tréner a saját elképzelései szerint alakította ki a keretet. Amikor a nyáron nem vitt magával az ausztriai edzőtáborba, már tudtam, új klubot kell keresnem.

– Ki közölte önnel a döntést?
– A Népligetben az egyik edzés előtt odamentem Robbie Keane-hez, nyugodtan mondja el, mi a gondja. Nemigen beszélt azt megelőzően velem, kíváncsi voltam, mit csinálok rosszul, miben kellene változtatnom az edzéseken. Konkrétumot nem tudtam meg tőle, az edzőtábor előtt végül a vezetők közölték, hogy nem utazom, maradok a Népligetben, túl sokan vagyunk a keretben.

– Korábban játszott Krasznodarban. Egyértelmű volt, hogy visszatér Oroszországba?
– Voltak megkereséseim Európából, sőt mexikói csapat is hívott, de a Lokomotiv Moszkva ajánlata volt a legjobb.

– Az nem vetődött fel önben, hogy kitölti szerződését az FTC-ben, még ha kevesebbet is játszik?
– Ez számomra nem volt opció. Jövőre világbajnokságot rendeznek, Ecuadorral van esélyünk ott lenni a tornán, sohasem bocsátanám meg magamnak, ha azért maradok le a vb-ről, mert nem vagyok játékban. Ráadásul a tornát az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában rendezik, lesznek meccsek viszonylag közel az otthonomhoz is, ha kijutunk, muszáj ott lennem!

– Annak idején mesélte, mennyire szerették a családjával Krasznodart. Moszkva ehhez képest egy több mint tízmilliós város tizennégy metróvonallal, elképesztő forgalmi dugókkal.
– Moszkva teljesen más, mint Krasznodar, de engem már most magával ragadott. Hatalmas város, az utcákon valóban nyüzsögnek az emberek, de a központ gyönyörű, minden van, ami kell.

– A családja is ott van már Moszkvában?
– Igen, jöttek velem. Egyelőre szállodában lakunk, keressük a megfelelő otthont. A gyerekek számára is váratlanul történt minden, Moszkvában iskolát, óvodát kell intézni nekik.

– Jól beszél oroszul. Ez is közrejátszott a klubváltásban?
– Nekem az volt a lényeg, hogy erős klubhoz kerüljek. Oroszországban több csapat esélyes a bajnoki címre, a miénk is. A Krasznodarral nem sikerült aranyérmet szereznem, úgyhogy szeretnék orosz bajnok is lenni.

– Több korábbi ferencvárosi társa is az orosz ligában futballozik, Marquinhos a Szpartak Moszkva játékosa, amelyet volt vezetőedzője, Dejan Sztankovics irányít, Eldar Civic az újonc Baltyikához igazolt a nyáron… Beszélt már valamelyikükkel?
– Eldarral az átigazolásom előtt is beszéltem, nem is olyan régen még ketten versenyeztünk a Ferencváros bal oldali védő pozíciójáért, most meg már mind a ketten Oroszországban vagyunk. Vele mindig is jó volt a kapcsolatom. De várom már a Szpartak elleni derbit is, jó lesz a régi ismerősökkel összefutni.

– Milyen klub a Lokomotiv? Hogyan jellemezné?
– Ha azt mondom, profi körülmények fogadtak, azzal még nem mondok semmit. Az infrastruktúra hihetetlen, a klubnál tényleg semmire sincs gondunk, csak a futballra kell figyelnünk. A beilleszkedésben az is segített, hogy Krasznodarból három egykori csapattársam is a Lokomotivot erősíti már, úgyhogy kicsit olyan érzés, mintha már játszottam volna itt.

– És Budapestre visszatér még valaha? A felesége magyar, és sohasem tagadták, a magyar fővárosban képzelik el hosszú távon a jövőjüket.
– Ha néhány héttel ezelőtt kérdezett volna, el sem tudtam volna máshol képzelni a jövőmet. De most, hogy Moszkvában vagyok, képtelenség megmondani, mi lesz velem két-három év múlva. Imádtam az FTC-ben játszani, a szurkolók fantasztikusak voltak, de a labdarúgásban tényleg gyorsan változik minden. Egyelőre örülök, hogy a Lokomotiv játékosa vagyok, aztán meglátjuk, mit tartogat a jövő.

– Odahaza, Ecuadorban saját focisulija volt. Működik még?
– Naná! Három éve tavasszal indítottuk az iskolát, az első edzéseket kétezerhuszonkettő májusában tartottuk. Nem sokkal előtte megünnepeltük az alapítását, átvágtuk a szalagot, májusban pedig elkezdődött az érdemi munka.

– Mit gondol, lesz olyan a gyerekek között, aki Európába költözhet profiként, akár a Ferencváros játékosaként?
– Én lennék a legboldogabb! Az akadémia indulása előtt hetekig, hónapokig zajlott a toborzás, egészen kicsi gyerekekkel kezdtük a munkát. Ha egy-két éven belül nem is lesz olyan, aki a Ferencvároshoz kerülhet, remélem, előbb-utóbb igen. Nagyszerű szakmai munka zajlik, az edzésprogramokat folyamatosan egyeztetem az edzőkkel, a szakmai stábok tagjaival.

– Egyébként mi a focisuli neve?
– Cristian Ramírez FC. A címerben két bika egymásnak feszül, ami az én mentalitásomat jellemzi. Nem ismerek lehetetlent.

forrás: nso.hu