Így várják a mai bajnokit Kazincbarcikán – a játékosokat és Kuttor Attilát is kérdezték.

Mihajlo Meszhi

A Ferencváros rendkívül erős csapat, nem véletlenül nyerték meg az előző hét bajnokságot zsinórban. Ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk ellenük, az egész csapatnak százszázalékos teljesítményt kell nyújtania, végig maximálisan koncentrálnunk kell, és a helyzeteinket hatékonyan kell kihasználnunk. Külön motivációra nincs is szükség – mindenki szeretne bizonyítani. Természetesen figyelemmel kísértem a Noah elleni mérkőzésüket. A Ferencváros rengeteg gólt szerez, de ahogyan láthattuk, sokat is kap. Nagyon erős kerettel rendelkeznek, hosszú a kispadjuk, így nem alapozhatunk arra, hogy fáradtan lépnek majd pályára szombaton. Egy olyan Kazincbarcikára számítok, amely mindent megtesz a sikerért. Nekünk arra kell törekednünk, hogy hátul stabilak maradjunk, és minél több lehetőségünket gólra váltsuk.

Kuttor Attila

A szurkolóinknak ezúton is szeretném megköszönni, hogy szép számban elkísértek bennünket Felcsútra, szeretnénk hétről-hétre örömet szerezni a városnak és olyan teljesítményt nyújtani, amire büszkék lehetnek. Természetesen nem voltunk boldogok, mert elveszítettük a mérkőzést, de a vasárnapi vereség ellenére bizakodó vagyok, az első lépést megtettük ahhoz, hogy fel tudjuk venni az NBI ritmusát és eredményesek tudjunk lenni ebben a bajnokságban. A helyzetünket nem könnyíti meg, hogy az első két találkozónkat idegenben kell megvívnunk a tavalyi első két helyezett ellen, múlt héten az ezüstérmessel találkoztunk, most pedig a bajnoki címvédőhöz utazunk, de most ezt a feladatot kell megoldanunk. A 12 csapatos élvonalban nincs könnyű ellenfél, a Ferencváros ellen is ugyanolyan elszántan készülünk, ahogy az összes többi meccsre.

KBSC