Az MTK gólszerzője értékelt a tegnapi örökrangadó után.
Molnár Rajmund az áprilisi kupaelődöntő után az új idény első bajnokiján is bevette a Ferencváros kapuját, találata ezúttal pontot ért az MTK-nak. „Tudtuk, hogy kevésszer tudunk majd a kapu elé érni, a kontrákra játszottunk, mert a Fradi ellen nem könnyű. Gyakoroltuk a távoli lövéseket, sikerült” – fogalmazott a 22 éves játékos, aki kifejtette, nehéz volt az FTC ellen kezdeni a bajnokságot, de bíztak egymásban, így otthon tudtak tartani egy pontot.





