De a Soroksár elleni meccsen szeretettel öleli majd meg Lipcsei Pétert Aczél Zoltán, aki a Szeged kispadját kapta meg.
Aczél Zoltán játékosként szerepelt az Újpestben is, a szívéhez közel áll a klub, úgyhogy kíváncsiak voltunk rá, hogyan élte meg a lila-fehérek jószerével értékelhetetlen tavaszi élvonalbeli teljesítményét.
„A legnehezebb kérdést tette fel… – válaszolt némi töprengés után. – Húsz évet töltöttem el a klubnál. Tízévesen ott kezdtem a labdarúgást, s nevelkedtem egészen húszéves koromig, aztán huszonhárom évesen Dél-Koreából hazatérve három évig az NBI-es csapat tagja lehettem, 2000-ben pedig utánpótlásedzőként dolgoztam a lila-fehéreknél, hét éven át, a gyerekcsapattól indulva Valere Billen mellett a felnőttek szakmai stábjának is voltam a tagja. Nem kell hangsúlyoznom, mit jelent nekem az Újpest – és tudom, tőlem mindig az őszinte, egyenes választ kapják a szurkolók, de ezt a kérdést ki kell kerülnöm. Mit mondhatnék? Időnként fáj látnom, ami ott zajlik, de szurkolok a csapatnak, találjon vissza arra az útra, amely a dobogó felé vezet. Már most tudom, hogy amikor a Soroksárral találkozunk, milyen szeretettel öleljük majd meg egymást Lipcsei Péterrel – annak idején a Fradi – Újpest derbiken akkorákat rúgtunk egymásba, hogy csak úgy szikrázott a levegő. Ő a társaival a zöld-fehér, mi a lila-fehér színekért lettünk volna képesek meghalni a pályán, és bár a maiak biztosan jobb játékosok – vagyis nálam biztosan, Petinél egyáltalán nem –, azokat a rangadókat nagyon szerették a szurkolók mindkét oldalon.”
