Tóth Bence azt is elmondta, hogy szerinte miért siklott ki a karrierje a Fradiban.

Mennyire van jelen az életedben a Ferencváros? Mikor voltál utoljára Fradi-meccsen?
Szerintem akkor, amikor én játszottam ott. Mindenesetre ez semmit nem változtat azon, hogy én mennyire szeretem továbbra is a Ferencvárost, mindig megnézem a tévében a meccsüket.

A te idődben másabb volt például a szurkolói kultúra is, hiszen te játszottál még azon a Diósgyőr elleni mérkőzésen, ami lelátói balhé és pályára dobott tárgyak miatt félbeszakadt, ez manapság már nehezen elképzelhető.
Egyértelműen másabb lett, puhult ez a világ is. Nyilván most már a kamerarendszereknek és a biztonsági intézkedéseknek köszönhetően kiszorultak a balhésabb drukkerek, akik egyébként tök jó hangulatot tudtak teremteni, amikor szurkoltak. Manapság már tisztább, „fehérebb”, fogyaszthatóbb, 21. századibb lett minden. Akkoriban más érzelmek, érzések voltak. De ehhez kapcsolódik például a VAR is, ma már nem lehet olyan csibészségeket elkövetni a pályán, mint régebben, mert rögtön észreveszik és piros lap jár érte. Amit régen megcsinált Dragóner Attila vagy Mátyus János a kreatívabb csatárokkal és a tehetséges fiatal játékosokkal, azt ma már nem lehet, persze ez nem is feltétlenül a szép focihoz kapcsolódott, de a játék része volt, a magyar ember szerette. Valaki a mostanit szereti, valaki visszasírja a régit.

A Fradi is sokat változott. Te 2008-ban mutatkoztál be az első csapatban egy NBII-es meccsen, amikor is nem épp a fénykorát élte a klub.
Én mégis azt éreztem akkor, hogy a legjobb helyen vagyok a világon. Teljesen mindegy volt számomra, hogy épp nincsenek vitaminok bekészítve a meccs előtt, vagy nincsenek nagy étkezések utána, nincs alánk téve minden. Nem foglalkoztam ezzel, örültem, hogy ott vagyok a Ferencváros első csapatában, persze az akkori lehetőségeket és körülményeket össze sem lehet hasonlítani a mostanival. A mai játékosok nem tudják már elképzelni, milyen az, amikor fél évig nem kapsz fizetést, de volt olyan csapattársam, aki még több ideig nem kapott. Nehéz elképzelni, hogy a maiak hogyan tudnának így a focira koncentrálni, vagy milyen sztrájkokba kezdenének. Nyilván sokkal jobb a mostani helyzet, sokkal jobban meg vannak becsülve a játékosok, csak a futballra kell koncentrálniuk. Főznek számukra, profin étkeznek, mi pedig mentünk edzés után gyros tálat enni.

A debütáló szezonodban még csak négy meccset játszottál, ám a következő idényben már alapemberré váltál. Mikor tudatosult benned, hogy sokat várnak tőled?
Miután lejátszottam azt a négy mérkőzést, még volt egy fontos találkozója az ificsapatnak Debrecenben és szólt is Balogh Gábor „Torony” edző, hogy szeretné, ha játszanék. Ennek azonban nem nagyon örült Bobby Davison, azt mondta, nem kellene már ott játszanom, inkább készüljek arra, hogy a két héttel később kezdődő alapozásra kipihent legyek. Ekkor már éreztem, hogy még komolyabban fognak számolni velem, igaz az edzőmeccseken és az első bajnokikon csak csere voltam, de sikerült beküzdenem magam a kezdőcsapatba, és nehéz is volt onnan kirobbantani utána. Pedig akkor volt még olyan szabály is, hogy két 21 éven aluli játékosnak kötelező volt játszani – tehát nem csak ajánlás volt, mint manapság, és még csak pénzt sem kaptak érte a klubok –, és az egyik mindig Holczer Ádám volt a kapuban, tehát a mezőnybe már csak egy ilyen hely maradt. Olyan fiatalokkal kellett megküzdenem ezért a helyért, mint például Fitos László, aki előtte az év játékosa lett, ki akarták vinni a Sheffield Unitedhez, az Angliából hazatérő, hatalmas tehetségnek tartott Zsivóczky Norbert, vagy épp Kulcsár Dávid és Bartha László, akik sokat letettek az asztalra. Őket kellett kiszorítanom, na meg persze a külföldieket, nekem pedig sikerült is, úgyhogy komoly teljesítmény volt e mögött.

Mikor kezdett el nagy felhajtás lenni körülötted? Hogyan tudtál ezzel megbirkózni?
Sehogyan, pont ezen úszott el ez az egész Fradi-sztori. Akkor kezdett el nagy felhajtás lenni körülöttem, amikor sajnos Lipcsei Péter megsérült. Nekem ekkor jól ment, fiatal voltam, Fradi-nevelés, nagy gólokat rúgtam, jól cseleztem, minden klappolt ahhoz, hogy egy szerethető játékos legyek, illetve az is igaz, hogy egy saját nevelésű játékosnak több mindent elnéznek a drukkerek is, jobban tudják sztárolni. Nem volt azonban ekkor olyan segítségem, aki meg tudta volna mondani, hogy mivel jár a Ferencváros. Ha sokszor mondják rád, hogy te vagy Lipcsei Péter utódja, akkor előbb-utóbb elhiszed, még ha ez nincs is úgy, mert a játékunk és a személyiségünk sem volt ugyanolyan, a tudásunkról pedig nem is beszélve. Peti akkor már ötvenvalahányszoros válogatott volt, több bajnoki címmel és külföldi karrierrel a háta mögött, felesleges volt őt egy 18 éves ifistához hasonlítani. De ha sokan mondják ezt, közben pedig tízezrek éltetik a nevedet, akkor sok mindent el tudsz hinni, én pedig el is hittem. Nehezen tudtam ezt kezelni, rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Sajnálom, hogy akkoriban még nem igazán volt elterjedt az, hogy a focisták sportpszichológushoz járjanak. Ahogyan a kudarcot, úgy a sikert is nehéz kezelni. Összességében pedig jelenleg is még a mentális felkészítésben látom a magyar utánpótlás lemaradását, én pedig akkoriban végképp le voltam maradva ebben.

Nagy hiányérzet van benned a Fradi-karrieredet illetően?
Az is lehet, hogy Fradi-legenda vált volna belőlem, talán csak mostanában jöttem volna el a klubtól, ha erre akkor figyel valaki velem kapcsolatban. De ez így alakult, így volt kerek, mindennek megvan a miértje, abban ennyi volt. Hiányérzetem abból fakadóan van legfőképp, hogy az első Fradi-edzőim, Takács Laci bácsi és Dzurják József „Csöpi” is mondta nekem, hogy a Ferencvárosból nem szabad elmenni, csak ha küldenek. Amikor eljöttem az FTC-től, azt éreztem, hogy küldenek, pedig nem úgy volt, csak kölcsön akartak adni, hogy többet játsszak, mert előttem volt a sorban Lisztes Krisztián és Rósa Dénes is. Amivel nincs baj, csak nem tudom, mennyire lett építve a jövő csapata ezzel, hogy ők elém kerültek. Emlékszem, el is sírtam magam, amikor Orosz Pálék mondták, hogy kölcsön akarnak adni. Akkor azt mondtam, ha így lemond rólam az FTC, akkor én nem szeretnék kölcsönben menni, hanem eligazolnék. Ez persze az én rossz döntésem volt, nem mértem fel jól a helyzetet, jobb lett volna, ha kölcsönadnak. Persze az sem volt hatalmas hülyeség, hogy Pápára mentem, mert akkor Véber György volt ott az edző, tök jó focit játszottak, az én stílusomnak tökéletes lett volna, még Ferenczi István is ott játszott, akivel jól kijöttem. Aláírtam Pápára, ezt követően pedig Ferenczi eligazolt, Vébert pedig elküldték. Időközben a Fradinál Ricardo Moniz lett az edző, az pedig a legjobb dolog lett volna számomra, ha az ő kezei alatt tudtam volna játszani. De ezen már kár keseregni, nem változik meg semmi.

Nagyon érdekes viszonyod volt Prukner Lászlóval, nem indult a legjobban a ti kapcsolatotok.
Amikor bemutatták a csapat számára Prukner Lászlót, ezt követően mindenkinek bemutatkozott egyesével. Amikor rám került a sor, csak annyit mondott: „tudom a nevedet, nincs szükségem celebekre”. Akkoriban ugyan még nem volt ilyen elterjedt a közösségi média, de a Fradi már akkor is Fradi volt, rengeteget szerepeltem az újságokban. Ha rúgtam két egyeneset, kitettek a címlapra, sok interjú készült velem, hiszen egy saját nevelésű játékosra mindig kíváncsibb a szurkoló, tudtak velem azonosulni, eladható voltam. Nem megbántva a Tanár urat, mert nagyon jó viszonyunk lett azután, a mai napig beszélünk, de pedagógusként feljött Kaposvárról a Ferencvároshoz, akkoriban szerintem nem tudta, hogy ez mekkora nyomással, stresszel és médiamegjelenéssel jár. De az idő múlásával aztán összecsiszolódtunk, ő is értett engem, én is őt. Tudom, hogy mindent jó szándékkal csinált, de vannak olyan döntések, amikor nem mindig kedvezhetsz mindenkinek. Nem sok játékos hívta fel azután, hogy őt elküldték, én köztük voltam, kiegyenesedett a kapcsolatunk, sok mindent megértettem, azt követően is sokat találkoztunk és telefonáltunk.

Ha a mostani Fradit nézzük, ebben a szezonban robbant be Tóth Alex. Látsz esetleg valamilyen párhuzamot a saját eseted és az ő esete között?
Tóth Alex előtt én még említést tennék ifjabb Lisztes Krisztiánról is, akinek szintén voltak nagyon jó időszakai a Fradiban és hasonlóan felkapott lett. Én akkor írtam egy klubhoz közel álló szurkolónak, hogy nagyon vigyázzanak rá, ha gyengén játszik, nem ő a legrosszabb játékos és nem kell temetni, de ha jól, nem is ő a legjobb. Mindent szépen próbáljanak meg a helyén kezelni, bármennyire is örülnek annak, hogy végre van egy tehetséges, saját nevelésű játékos. Sajnos Krisztiánnál is bekövetkezett egy hullámvölgy, bár a pontos részleteket nem tudom az ügyről, de nem véletlenül nem tud most úgy teljesíteni Frankfurtban, hiszen már akkor lefelé ment mentálisan, amikor kiigazolt. Az új környezet, a keményebb edzések és a lefelé ívelő mentális szakasz feltételezem mind hozzá tartozik ahhoz, hogy nem játszik és nem teljesít úgy, mint amire valójában képes. Remélem, Tóth Alexnál rendben lesznek a dolgok. Olvastam vele kapcsolatban Lipcsei Péter egyik nyilatkozatát, nagyon pozitív dolgokat mondott, ha valójában minden úgy van, ahogyan ebben a nyilatkozatban szerepelt, akkor nem hiszem, hogy Alexnek problémái lesznek. Ami fontos, neki is tudnia kell, hogy a siker után jönni fog a kudarc, de azt is ugyanúgy kell kezelni, remélem, erre fel van készítve. És persze fontos, hogy a sérülések kerüljék el. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy 19 évesen ő végzi el szinte az összes pontrúgást, a futómennyisége hatalmas, szenzációs a munkabírása, egyre többet mutat meg a játékintelligenciájából, bátrabban vállal olyan megoldásokat, amik extrának számítanak. Minden adott ahhoz, hogy nagy játékos legyen. De lám, mennyivel másabb egy ilyen Ferencvárosban fiatalként bemutatkozni, egy jó félszezon után máris ott vagy a válogatottban, most azért mások a lehetőségek a klubnál, mint korábban.

A teljes interjú: Csakfoci