A jelenleg a Soroksárban szereplő Holczer Ádámmal beszélgettek.

Két fiatal a Soroksáron töltött időnek is köszönhetően robbant be villámgyorsan a Fradiba: Lisztes Krisztián és Tóth Alex. Rajtuk egyből láttad, hogy ilyen hamar ki fognak emelkedni?
Abszolút. “Kis Lisztes” a mai fiatalok prototípusa: erős, gyors, fizikális. Ebben van a géneknek és az edzésen eltöltött időnek is szerepe. De amikor idejött, akkor mentálisan, vagy szellemileg még abszolút nem volt érett. Persze játszania kellett itt, ezzel nem is volt gond, jól is tette azt, de a foci mellett az életnek vannak egyéb részei is, ahol alázatosnak kell lenni ugyanúgy. Azért lehetett hallani, hogy Krisz ebben nem volt erős, például többször késett el edzésről Soroksáron, mint bárki más. De ez a bohémság a fiatalokban alapvetően benne van, aztán majd benő a fejük lágya, kinek előbb, kinek később. Az is látszott, hogy mennyire tehetséges, milyen könnyen kezeli a nyomást. Ugyanúgy rávitte a labdát bárkire az NBII-ben, mint aztán az NBI-ben a Fradiban, rögtön lehetett érezni, hogy ha ő játszik, valami történni fog a pályán.

Tóth Alexen a posztjából adódóan nehezebb volt észrevenni a különlegességét?
Nekem azért volt könnyebb, mert közelebb játszik hozzám a pályán, ráadásul a tévés szakértői munka miatt is nagyon szeretem nézni, felismerni, elemezni a taktikai érettséget, a fegyelmezettséget, ezért nem akarok nagyot mondani, de már az első nap azt mondtam róla, hogy szenzációs. Egy kis kitérő ehhez a témához: nyilván nagyon sok jó csapattárssal játszhattam együtt az évek alatt, Lipcsei Petitől kezdve Gera Zolin át, Leóig, Hajnal Tomiig, de ha azt nézzük, hogy ki volt az, akiről nem gondolnád, hogy taktikailag mennyire jó játékos volt, csak pályán a csapattársaként figyelve derült ki, akkor nálam Sigér Dávid volt a number one. Amikor Rebrov megjött a Fradiba, és megtartotta az első edzését, már mondtam Balogh Tonó kapusedzőnek, hogy Sigi alapember lesz. Emlékszem, az ikerpályán készültünk az első meccsre a Mezőkövesd ellen, ment a taktikai edzés és Rebrov sorolta: Lovi nem jó helyen állsz, Roli nem jó helyen állsz, Marcel nem jó helyen állsz… Senki nem volt soha jó helyen. Sigérhez egy szót nem szólt. Láttam, hogy őt is nézi, de ő mindig jó helyen állt. Az első meccsen még csak csere volt, aztán a második előtt egy sérülés miatt berakták a csapatba, és onnan lejátszott vagy 100 meccset. Sigi ezt a taktikai fegyelmezettségének, tudásának tudhatta be. Alexen ugyanezt láttam az első pillanattól, hogy taktikailag nagyon magas szinten van. Csak Sigi ekkor 28 éves volt, Ali meg most 18. A korát olyan szinten meghaladja, hogy az hihetetlen. Vass Ádi játszott sokat mellette, akit lehet, hogy a közvélemény nem ismer el annyira, de taktikailag ugyanerre a szintre helyezem. Persze ő játszott négy évet a Bresciában is. A tavaszi szereplésünkbe az is közrejátszik kicsit, hogy a Vass Ádi-Tóth Ali párossal nagyon nehéz volt kikapni. Alex a legjobb fiatal játékos, akit életemben láttam, ezt komolyan mondom.

Kanyarodjunk vissza kicsit a múltra, mert nemcsak az alaposan megerősített és felépített Fradit ismered, de még a 2000-es évekbelit is, hiszen te is az NBII-ben debütáltál a zöld-fehéreknél. Milyen volt a profi fradis korszakod eleje?
Kezdjük két történettel. A 2007/08-as szezon elején elkezdtem a felkészülést az első csapattal, de mondták, hogy menjek el egy évre kölcsönben Vecsésre. Az első félévünk ott nagyon jól sikerült, ikszeltünk a Fradival és nem kaptunk ki a többi élcsapattól sem, így negyedikként fordultunk. Ezért Csank János télen visszarendelt. Az első tréningen a régi stadion edzőpályáján kellett négy, 12 perces Coopert futnunk, Csanknál pedig köztudott volt, hogy a kapusok is ugyanazt a futómunkát végezték, mint a többiek. Mivel nagyon nagy hó állt a pályán, ezért körben egy kétméteres sáv le volt takarítva, egyik irányba futottunk mi, fiatalok, másikba az idősek, és mindig nekünk kellett lehúzódnunk. Az egyik körnél én úgy éreztem, hogy ezt megtettem, de Matyek (Mátyus János) nem így gondolta, jött a váll a vállal kontakt, ő azért rá is segített, aztán elkezdett velem kiabálni, hogy tudjam már hol a helyem. Ezután eltelt körülbelül egy hónap, éppen cicázunk az edzésen, gurul felém a labda, Vincze Ottó letámadott, én megpróbáltam átpörgetni felette a labdát, de orrnyergen rúgtam. Na, ott hasonló jelenet játszódott le. Úgyhogy két hónap alatt kaptam két ilyen “üdv a klubban” fogadtatást. De alapvetően imádtam azt az öltözőt Balog Zolival, Rósa Dinivel, Petivel, Dragival. Persze ők még nagyon a régi iskola voltak, nagyon máshogy meccseltek, mint mi, sokkal inkább beleálltak egymásba is, meg a fiatalokba is. Ma már ez abszolút nem jellemző.

Sokkal több volt a konfliktus akkor egy öltözőben, mint most?
Sokkal. Az öltözőben is és az edzéseken is. Ilyen ma már nincs, a mai fiatalokkal sem tudsz így indítani, nem mész vele semmire. Velük beszélgetni kell, de ma már alapvetően az iskolai nevelés, a szülői minta is más. Aki ma egy 20 éves fiatalnak a szülője, az valószínűleg elszenvedte azt az apjától, amit ő már nem akar továbbadni. Vannak a nevelésben ezek a transzgenerációs traumák, és hogy ezeket hol vágja el az ember, el lehet például a fiatalokkal való kommunikációban is. Az apukám abszolút nem volt sem hangoskodó, sem erőszakos, de én még szofisztikáltabban viszonyulok a gyerekeimhez és a csapattársaimhoz is. Életem első felnőtt edzőmeccsén, a Vecsésnél hibáztam egy nagyot, kifutottam 25 méterre a kapumból, szóltam, hogy enyém a labda, félre is álltak, de elrúgtam a labda felett, a csatár pedig gólt szerzett belőle. Amit a csapatkapitánytól – akivel egyébként ma is jó a viszonyom – a meccs után kaptam… Hogy ne szórakozzak felnőtt emberek pénzével, ha tétmeccsen is ilyet csinálok, kirugdosnak az öltözőből satöbbi. Aztán életem első Vecsés-bajnokiján úgy nyertünk 1-0-ra, hogy bekerültem a forduló válogatottjába. Oda már úgy mentem, hogy akkor ilyenben többet ne legyen részem. A hibák persze mindig előfordulnak, azokat meg mindig ki kell javítani. Ma már egyrészt nem kell tartanom a verbális traumáktól, mert én vagyok az egyik legidősebb, ritka, hogy szóvá tegyenek valamit. Másrészt persze a játékom is sokkal letisztultabb lett, minimálisra tudtam csökkenteni a hibák számát, ehhez kellettek a fiatalkori tapasztalások. Nyilvánvalóan jobb lett volna, ha tudatosabb vagyok ezeknek az eseteknek a feldolgozásában.

Nagyon a lelkedre vetted ezeket?
Főleg a szurkolói dolgokat, igen. A csapattársaddal, ha össze is szólalkoztál, azt meccs után megbeszéltétek, és együtt mentetek tovább. De tény, hogy nekem az adott konfliktusok feldolgozásai sokkal több időt vettek igénybe, mint ami szerintem a sportban belefér. Igaz, nem is volt sportpszichológus, coach vagy önfejlesztés. Ma már ebben sokkal hatékonyabb tudok lenni. Akkoriban ez annyiból állt, hogy tökös gyerek vagy, aztán lepereg rólad. Akiről nem pereg le, az meg elhullik. Ezt az elvet követve elfojtottad magadban, úgy csináltál, mintha nem zavarna, de rohadt zavaró volt. És a Fradi-tábor ilyen szempontból azért valamilyen szinten kegyetlen, mert tényleg a tenyerén hordoz, amikor minden rendben, de egy-két rossz meccs után a szájára vesz. És nem mindenki ugyanúgy dolgozza ezt fel, a Fradiban sokan voltunk így, tudom jól, hogy Fitos Lacit, Kulcsár Dávidot vagy Bartha Lacit is zavarta ez. Ő el is menekült a Fradiból, mert nem tudott ebben a nyomásban kiteljesedni. A Fradiban nőttünk fel, mindenki tudta, milyen nyomást jelent ebben a klubban játszani, de nem ugyanaz, amikor ezt a pályán érzed, és az első percben, az első rossz passzodnál már elkezdik mondogatni.

Fiatalon jobban meghallod a lelátói kritikát?
Aki azt mondja, hogy nem hallja meg, az hazudik, nem lehet nem meghallani. Fiatalon erre mindenki szenzitív. Amikor visszakerültem később a Fradiba, akkor persze ez már rám sem volt igaz. És akkor ma már arról is beszélhetünk, hogy valaki még kommenteket is olvas. Ha a Sport TV kirak egy videót, meg sem merem nézni a hozzászólásokat, meg akarom magam kímélni ettől, mert ott úgysem egy objektív elemzést látok, csak egy érzelmi felindultságból jövő “véleményt”. A focis kommentek ugyanilyenek. Ez mind-mind olyan negatívan tud hatni, hogy tényleg kell segítség a feldolgozásához. Ha a mai fejemmel debütálhatnék 19 évesen a Fradiban, lehet, hogy többet ki tudnék hozni belőle. Dibusz Dénest nem tudnám elfeledtetni, de talán több babér teremne, mint akkor ott, amikor még nem álltam készen.

A teljes interjú: Csakfoci