A Fradi II játékosával beszélgettek.

Magyarországon a Ferencváros II az egyetlen veretlen csapat ebben az idényben a profi ligákban, ugyanakkor „csak” a harmadik helyen vagytok. Hogyan lehet ez és mi a titka a csapatnak?
A titok a csapatban rejlik. Nagyon összekovácsolódott az NBIII-as társaság, rengeteg alkalom van, hogy két edzés között együtt ebédelünk. Az edzések előtt egy órával ott van mindenki az öltözőben, így rengeteget beszélünk egymással. Az, hogy a harmadik helyen vagyunk, az annak köszönhető, hogy ősszel rengetegszer játszottunk döntetlent agyonnyert meccseken. Volt szerencsénk is, például Nagykanizsán szinte az egyetlen kaput eltaláló lövésünkből gólt szereztünk és sikerült pontot szerezni. Kemény téli felkészülésünk volt, tavasszal sok olyan meccset megnyertünk, amelyet ősszel nem tudtunk behúzni.

Ilyen szereplés mellett adódik a kérdés: látsz-e esélyt arra, hogy utolérjétek az éllovasokat? Illetve milyen céllal vágtatok neki az idénynek?
Reálisan nézve van esélyünk, mindent megteszünk azért, hogy utolérjük a riválisokat. Célkitűzésünk nem volt az idény elején a helyezéseket nézve. Azt tűztük ki, hogy fejlődjünk.

Ez a harmadik éved a Fradinál, talán most lehet azt mondani, hogy alapember lettél. Mi az, ami változás volt ebben az idényben?
Ezt onnan közelíteném meg, hogy én Soroksárról jöttem ide, itt új edző lett kinevezve, mindenki tiszta lappal indult. Ugyanakkor mégiscsak ismerte az utánpótlásból érkező játékosokat, én pedig teljesen új voltam. Olyan poszton kaptam bizonyítási lehetőséget, amely kicsit a szerepkörömön kívül volt. Az első évemben volt porcműtétem is, ki kellett hagynom négy hónapot. A fordulópont Dabason jött el, amikor megrúgtam az első NBIII-as gólomat szélsőként játszva. Onnan kezdve az utolsó kilenc meccsen rúgtam hat gólt. Az előző idényben sokszor jobbhátvédet játszottam, de így is szereztem öt gólt. Míg ebben az idényben a tapasztalat jött ki. 22 évesen a csapat egyik legidősebb tagja vagyok, megvan az a rutin a felnőtt labdarúgásban, amit a fiataloknak tovább tudok adni, ezért vagyok alapember, ráadásul centerként számít rám a szakmai stáb. Most tudtam kivirágozni.

Említetted, hogy Soroksárról kerültél a Ferencvároshoz, pedig ez inkább fordítva szokott lenni. Fontosnak tartottad, hogy a „családon” belül maradj?
Őszinte leszek, nekem mindegy volt, mert mindenképpen váltani akartam. Soroksáron csak epizódszereplő voltam, így amikor aláírtam a szerződést nagyon örültem, mert végre játszhattam – még ha NBIII-ban is. Vegyes érzések voltak bennem, reménykedtem benne, hogy van esély visszakerülni Soroksárra, de most nem látom magam előtt ezt a lehetőséget.

Volt-e már arra példa, hogy az első csapattal edzettél? Illetve milyen kapcsolatod volt a vezetőedzőkkel? Robbie Keane beszélt már veled?
Edzésen voltam, persze, a második csapatból szinte mindenki volt már az NBI-es csapat edzésén – egymás közötti játéknál például. Az edzőkkel nem nagyon szoktunk beszélgetni, megköszönik, hogy segítettünk nekik, de ennyi. Egyébként Robbie Keane-nél érzem úgy, hogy talán az NBIII-as csapatból több játékosnak adna lehetőséget a jövőben. A többieknél annyira nem éreztem ezt.

Ő azt nyilatkozta korábban, hogy ha kell, a fiataloknak fogja megadni a lehetőséget.
Amikor teheti a stábjával kint van a meccseinken. Szóval nézi a második csapatot, ő van a legközelebb ahhoz, hogy a fiataloknak megadja a lehetőséget.

Ha már fiatalok, csapattársad volt Tóth Alex. Pont akkor kerültél a Ferencvároshoz, amikor Tóth Alex felkerült az NBIII-as csapathoz. Már akkor látszott mennyire nagy tehetség?
Látszódott, nem hiába került 16 évesen a második csapathoz. Olyan érett gondolkodása volt már akkor a futballal kapcsolatban, hogy elképesztő. Tudta mikor kell gyorsítani, lassítani a játékot, mikor kell ziccerpasszt adni, mikor kell kivenni a labdát és visszapasszolni a belsővédőnek. A futómennyisége pedig hihetetlen volt.

A fiatalok mellett a sztárok is kapnak néha lehetőséget. Baráth Péter, Sigér Dávid, Ryan Mmaee, Alekszandar Pesics, Tosin Kehinde. Csak néhány név, akik az elmúlt években megfordultak az NBIII-as csapatban ilyen-olyan okokból. Mit lehet róluk mondani, milyen mentalitással álltak bele a meccsekbe? Tanultál tőlük, lestél el dolgokat, adtak tanácsokat?
Igazából amivel ők ki tudtak nálunk emelkedni, az az önbizalmuk. Nagyon sokat számít a mai labdarúgásban a magabiztosság. Ryan Mmaee-val pont nem játszottam, mert eltiltott voltam. Pesics egy sérülés után játszott nálunk, annyira még nem volt formában akkor, de szerencsére azóta láthatjuk, hogy belendült. Kehindével sokat játszottam, rendes srác, tőle lehetett tanulni. Mindig volt kedve és vissza akart kerülni az első csapatba, de ugyanez elmondható Pászka Lórándról, Sigér Dávidról is.

A teljes interjú: NBI.hu