Pólósaink fiatal kiválóságával beszélgettek.

Kiváló formában pólózik. A nagy rivális Barceloneta 18–10-es legyőzéséből három góllal vette ki a részét. Egy ekkora siker után mi jár a fejében?
Mindenekelőtt nagyon nagy boldogságot érzek, mert nem gondoltuk, hogy ekkora győzelmet aratunk. Arra számítottunk, hogy szoros meccs lesz. Tudtuk, hogy mi jók vagyunk, és alaposan felkészültünk belőlük. Vártuk is a mérkőzést, mert ugyan mindegyikre igyekszünk felpörögni, de ritkán vannak ilyen Bajnokok Ligája-rangadók. Ezek azok, amelyeken igazán ki tudjuk adni magunkból a maximumot. Örülök, hogy kijött ez a teljesítmény.

Három éve a katalán sztárcsapat tízzel verte a Fradit szintén a Komjádiban. Emlékszik még arra?
Sajnos igen, már akkor is a vízben voltam.

Azért is emlékeztettem, hogy érzékeljük a fejlődést. Hazai egyeduralkodóként, BL-címvédőként elképesztően motiváltak. Hogy tudják fent tartani ezt a szintet?
Süni is felhívja rá a figyelmet, hogy soha nem szabad megállni. Ebben teljesen igaza van, mert a sport olyan, hogy kaphatunk egy nagy pofont, amit senki nem szeretne átélni. Ha bármilyen jelét érezzük magunkon, egymáson, akkor szólunk. Amúgy is profi sportolók vagyunk, szeretnénk mindig nyerni, ami nem sikerülhet, de ennek a tudatában ugrunk be a medencébe. Főleg egy olyan nagy meccsen, mint a Barceloneta elleni, amelyre rengeteg néző kijött, szurkolt és megtisztelt bennünket a jelenlétével. Nekünk viszonoznunk is kell, ez is része a motivációnknak.

Megint ellenfélként találkozott öccsével, Vincével, és 3–2-re nyert a gólok tekintetében. Mennyit számított ez?
Elsősorban amiatt vagyok boldog, hogy a csapat nyert. A jó játékomnak örülök, de Vince is megtette, amit tudott. Sőt, kaptam egy kiállítást róla, amit kicsit színészkedésnek éreztem a részéről. Ezt majd számon kérem rajta, de így van rendjén, hogy egymást is szívatjuk, hogyha tudjuk.

Komolyra fordítva a szót, féltettem, hogy törést okoz a pályafutásában, hogy 2023-as felnőtt világbajnokként – öccsével ellentétben – nem került be a párizsi olimpiai csapatba. Hogy sikerült túltennie magát a csalódottságon?
Sokat dolgoztam magamban. Azt gondolom, hogy a kudarcokat egész jól fel tudom dolgozni. Bár az is igaz, hogy abban a pillanatban borzasztóan fájt. Senkinek nem kívánom az érzést, nagyon rossz volt a nyaram. De nem szabad ezzel foglalkoznom már, jól kell játszanom, egyre jobban fejlődnöm. Bízom benne, hogy a következő olimpián már ott lehetek. Szerencsére sokan mellettem álltak: a család, barátok, és sokszor idegenek is olyan biztatást, támogatást adtak, ami nagyon jólesett.

Nem akárki, Varga Dénes visszavonulása után viseli a 10-es sapkát Vigvári Vendel. Enélkül is komoly teher lehet, hogy világklasszisok között kell helytállnia a Ferencvárosban. Hogyan találja meg a helyét?
Nem könnyű, ez egymás között, nálunk, játékosoknál is téma. Olyan szinten jó vízilabdázóink vannak – minden poszton több is –, hogy máshol ilyet nem is lehet tapasztalni. Hol jól kijön rám a lépés, máskor meg kevésbé. Fontos, hogy akkor se keseredjek el, ha egy-egy meccsen nem rám játszanak, akkor is csinálom a csapatért a melót. Ahol tudunk, ott segítünk.

Azért egyre gyakrabban jut Önnek vezető szerep a Fradiban, és a válogatottban is remekelt a januári Világkupa-selejtezőn. Mennyire tudatos, hogy egyre többet vállal?
Örülök, hogy tudok előrelépni a csapaton belül. Hozzáteszem gyorsan, vannak itt még nagyobb, rangidősebb, tapasztaltabb játékosok. Ugyanakkor az igaz, hogy évről évre lépek előre – ez is a célom. Szeretném bebizonyítani, hogy én is fontos tagja vagyok a csapatnak. Hálás vagyok a vezetőedzőnek, aki ebben is segít. Egyébként nyilván tudatos a nagyobb szerepvállalásom.

A teljes interjú: Mandiner