Korábbi középpályásunkat kérdezték a múltheti bajnokiról.

Vécsei Bálint

Amióta visszatértem az NBI-be, vasárnapig kétszer is játszottam már a Ferencváros ellen: először a hosszabbításban kettő nullára megnyert Magyar Kupa-döntőn, majd a bajnokság első körében, amikor három egyre győztünk Pakson, a vasárnapi volt ugyanakkor az első alkalom, hogy ellenfélként mentem a Groupamába, és nem tagadom, ahogy beléptem a stadionba, rengeteg szép emlék villant be, aztán pedig a pályán is jól éreztem magam. Arra készültünk, ahogy a találkozó alakult, vagyis tisztában voltunk azzal, a nemzetközi porondon is versenyben lévő Fradinak nagy könnyebbséget jelentene, ha minél hamarabb gólt tudna szerezni ellenünk. Tény, volt kis szerencsénk, de összességében stabilak voltunk, és amikor a terv szerint átálltunk a kéttámadós játékra, a felállás érezhetően zavart okozott az ellenfelünknek. Miután megszereztük a vezetést, tudtuk, még jobban kell figyelni, hiszen a Ferencvárosba minőségi játékosok érkeztek a második félidőben, kulcsfontosságú volt, hogy ne kapjunk gólt, a hazaiakon pedig nőtt a nyomás. Jelentős siker a győzelem. Sikeres csapathoz jöttem, úgy érzem, ez az idény hozhatja vissza teljesen a formámat. Amiért jöttem, megkaptam, próbálok élni a lehetőséggel, megvan a belső motivációm, ha úgy adódik, kipróbáljam magam újra légiósként. A válogatottság? A szövetségi kapitány, Marco Rossi ismer, ha úgy látja, hogy tudok segíteni, biztosan meghív.

NSO