Női kéziseink kapusa nyilatkozott az EHF-nek.

Nem tartom frusztrálónak a kapusoskodást. Tudom, a védőim mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb helyzetben lehessek a védéshez. Persze néha hibáznak, ahogy én is. Ez a játék része. Ami kiakaszt, az az, ha védek és a játékostársak nem figyelnek a kipattanóra, nem vetődnek, hogy elcsípjék. Kommunikálok a lányokkal a meccs alatt, de játékon kívül, kiállításnál vagy büntetőnél is. Vannak olyan kapusok, akik folyton beszélnek, de én nem ilyen vagyok. Elveszteném a fókuszt. Ha két szóval kéne leírnom, milyen kapus vagyok, az egyik a robbanékony lenne, a másik az ösztönös. Az ösztön mindig jelen van a játékomban. Akármennyit videózok is, a meccs alatt nem sokat gondolkodom az abból tanultakból. Persze lehet tanulni az ellenfelek elemzéséből, de a legrosszabb teljesítményeim akkor jönnek, amikor túlgondolom ezeket. De a tapasztalat segít, kapusként tudni kell, hogy teljesíthetek a legjobban. Én akkor teljesítek a legjobban, amikor nem agyalok a pályán. Sokat agyalok egyébként, de amikor lekapcsolom az agyamat és hagyom az ösztöneimnek, hogy irányítsanak, akkor védek jól.

Amikor Rióban, 2016-ban beálltam az utolsó negyedórára, az testen kívüli élmény volt. Olivier mondta, hogy álljak be, én meg azt gondoltam: „Mi a fene?„. De azt hiszem, jól döntött. Talán hét lövésből 2 gólt kaptam és úgy éreztem, semmi rossz nem történhet. Egyfajta düh volt bennem és azt éreztem, verhetetlen vagyok. Az a csúcs, amikor túllépsz magadon és semmi nem érinthet meg. Csak egyszer-egyszer van ilyen, úgyhogy ki kell élvezni, ha megtörténik. Könnyebb jól védeni, mint egy rossz teljesítményből visszajönni. Ha az ember 5 gólt kap sorban, akkor az a helyes, ha visszatér az alapokhoz. Én ezt szoktam tenni, mindenesetre. A helyezkedésre gondolsz, mit kell csinálni, ha a szélső lő, hogy helyezd a lábadat, ilyesmikre. Tudom, hogy lehetetlen nullára hozni egy meccset. De minden gól egy lecke, amiből tanulni kell, hogy a következő lövést kivédhesd. Azt hiszem elmondható, jónéhány leckén vagyok túl kézilabdás életem során.

Sok törékenység van bennem, sok kérdésem van magam felé, de ezt nem mutatom a pályán. Azt nem mondom, hogy színészkedem, de az ellenfél nem láthatja meg, ha épp nem vagy elég erős. A kézilabda mentális játék a kapusok számára. Nehéz magabiztosnak látszani szerepjátszás nélkül.

Inkább nyerjünk gólokal, minthogy az utolsó pillanatban az én védésemmel. Persze amikor ez sikerül, az szenzációs. De tényleg, őszintén, inkább a csapat nyerjen, ne én legyek a középpontban.

– Laura Glauser