Clubunk elnökével, Kubatov Gáborral beszélgettek.

Tavaly decemberi évértékelőjében azt mondta, hogy 2024 az álmok éve volt. Milyen célokat tűztek ki 2025-re?
Fradista vagyok, tehát mindent meg akarunk nyerni, amin elindulunk.

Arról is beszélt, hogy megmérték, és nem meglepő módon, az emberek többségét, 60 százalékát a futball érdekli, utána következik a kézilabda. Kijelentette, feltett céljuk, hogy önöké legyen a világ legjobb női kézilabdacsapata, és Bajnokok Ligáját akarnak nyerni. Mit kell megtenniük ezért a célért?
Ahogy a kézilabdában, úgy a futballban is, rengeteg ismeretlen tényező befolyásolja a mérkőzések kimenetelét. Ha valaki Bajnokok Ligáját akar nyerni, minden apró részletnek stimmelnie kell: kiváló edző, remek csapat, megfelelő fizikai állapot, lelkes közönség és persze egy kis szerencse is szükséges. De mi ezt hosszú távú célként tűztük ki, és nem szeretnénk az idén még túl nagy nyomást helyezni a csapatra. Sok lemaradásunk van, és nem építettünk ki minden szükséges tudományos háttérrendszert. A futballból rengeteg innovatív módszert és technológiát emeltünk át más sportágakba, például a kézilabdába és a vízilabdába is. Utóbbinál már vízben használható mérőeszközökkel követjük a sportolók fizikai állapotát, például a pulzus visszarendeződését. Ez fontos, mert ha valaki magas pulzussal dönt, gyakran hibázik – innen ered a mondás is, hogy „elborult az agya”. A kézilabdába is számos fejlett technológiát és módszert ültettünk át a labdarúgásból, de ezek napi szintű, tökéletes alkalmazásában még van hová fejlődnünk. Az erőnléti edzés, az orvosi háttér és a tudományos megközelítések terén még mindig jelentős lemaradásban vagyunk. Ha meg kellene becsülni, hogy hol tartunk a kitűzött céljainkhoz képest, akkor nagyjából 40 százaléknál járunk. Még sok mindent kell hozzátennünk ahhoz, hogy biztosan kijelenthessük: képesek vagyunk megnyerni a Bajnokok Ligáját.

A tavalyi év vége egyik legnagyobb bejelentése volt, hogy a Fradi vezetőedzőjét, Pascal Jansent kivásárolták a szerződéséből. Ha az edzőt színvonalban mindig maguk fölé lövik, nincs meg annak a veszélye, hogy kevésbé kötődik majd a csapathoz, és könnyebben is vált?
Ez egy örök dilemma. Ha kisebb nevű edzőt hozunk, lehet, hogy kevésbé inspirálja a klubot, nem hoz akkora lendületet. Pascal Jansen fantasztikus ember. Bár sokan kritizálták az eredményeket és a pályán látott teljesítményt, rendkívül intelligens szakember, aki alapos elemzésekkel dolgozott. Nemrég volt a születésnapja, és üzenet váltottunk egymással.

Nem neheztel rá?
Nem. Szerződésünk volt, de ezt ő nem szegte meg. A távozása szerződéses keretek között zajlott. Amikor egy nagy és erősebb klub jelentkezett érte fél milliárd forintért, elvitték. Nyilván ők is meglátták benne azt, amit mi itt a Fradiban. A City Football Grouphoz tartozó New York City FC éppen dollármilliárdokból épít stadiont, számunkra felfoghatatlan erőforrásokkal rendelkezik, amelyekkel nehéz versenyezni. Ilyen helyzetben egy edző távozása érthető, és igazából nem is akadályozható. Ez nemcsak az edzőknél, hanem a játékosoknál is így működik. Ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor azt kell mondani: menjél nyugodtan, mert tudom, hogy neked ez az álmod.

Fél éven belül történt két hasonló eset után nem gondoltak arra, hogy változtatnak a szerződési feltételeken?
Lehetne változtatni a szerződési feltételeken, de nem biztos, hogy egy edző alá is írná így a megállapodást. Tegyük fel, a szerződésében nem lett volna kivásárlási záradék, és azt mondjuk neki, hogy nem mehet sehová. Hogyan érezte volna magát, amikor élete lehetősége adódik? Meg is kérdeztem tőle korábban, hogy mi a célja, és egyértelműen az angol első osztályban akart edzősködni. Lehet-e gátolni valakit az álmai elérésében? Szerintem nem. Érdemes ilyen szerződést kötni és elfogadni, hogy mi egy transzferklub vagyunk. Ez már a második edzőnk, akit értékesítünk – ami egyébként ritkaság. Általában az edzőket kirúgják, és ki kell fizetni a szerződésük hátralévő részét. Nálunk viszont az a helyzet, hogy komoly pénzt keresünk az edzői kivásárlásokkal. Most is több száz millió forint bevételünk származott ebből, ami jelentős eredmény.

Bizonyára elég korai még hosszú távú következtetéseket levonni, de milyenek a megérzései Robbie Keane-nel kapcsolatban?
Jók, de őt is az eredményei fogják minősíteni, mint minden edzőt.

Minden nyáron a BL-főtábla a cél, de a valóságban azt látjuk, hogy ez egyszer jött össze, pont egy összeforrt kerettel. Ami azóta egyre értékesebb ugyan, mégsem sikerül. Mi kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon? Még több pénz kérdése, vagy szakmai téren van szükség több munkára?
Még több pénz és még több munka. Nehéz versenyezni a legnagyobb klubokkal. Ez olyan, mintha egy Skoda 120 L-essel állnánk rajthoz egy Forma–1-es pályán, miközben ott van mellette egy valódi versenyautó. A különbségek óriásiak: a topklubok költségvetése meghaladja az 1 milliárd eurót, míg a miénk körülbelül 50 millió euró, ami hússzoros különbséget jelent. Mintha a vézna négyhengeres szívómotorunkkal egy hússzorosan erősebb autóval próbálnánk versenyezni. Ez egy rendkívül nehéz feladat. Ennek ellenére a célunk továbbra is az, hogy elérjük a BL-főtáblát. Mindig azt mondom: ha nem a Mont Blanc csúcsát nézed, akkor a Kékestetőre sem fogsz feljutni. Az ambíció tehát adott, de ehhez szerencsére is szükség van. Már többször közel kerültünk a sikerhez, ugyanakkor hibákat is elkövettünk. Hiszem, hogy minden kudarc egy tanulási lehetőség: vagy nyerünk, vagy tanulunk. Az eddigi tapasztalatokból levontuk a következtetéseket, és ezeket felhasználva tovább dolgozunk a céljaink eléréséért.

Év végén kiderült, hogy összeakasztották a bajszukat a Nemzeti Sporttal, és már hónapok óta nem működnek együtt. Elmondja, hogy mi történt?
Sok minden történt ebben az ügyben. Szomorúan tapasztaltam, hogy a Nemzeti Sport hozzáállása nem jelentett valódi segítséget – és itt nem a Ferencvárosról van szó, hanem általánosságban a magyar sportról és annak megítéléséről. Úgy éreztem, hogy a hozzáállásuk nem volt pozitív. Ez önmagában nem probléma, hiszen szabad országban élünk, az újságírók pedig úgy gondolkodnak és írnak, ahogyan akarnak. Ugyanakkor mi sem vagyunk kötelesek ebben részt venni, ezért döntöttünk úgy, hogy nem dolgozunk tovább együtt. Nincs harag közöttünk, Szöllősi Gyurival például továbbra is beszélünk kéthetente vagy háromhetente. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy így jobb. Innentől kezdve azt írnak rólunk, amit akarnak. Ha valaki valódi partnerként dolgozik velünk, az más helyzet, de ha rosszindulatú és gonosz kritikákat kapunk, akkor nincs értelme együttműködni.

Lehet ezt a viszonyt még rendezni?
Az emberi kapcsolatok nyilván megmaradnak…

Az évértékelőjében azt mondta, hogy a közösségi média teljesen átveheti a hagyományos sajtó helyét. Ez az új irány a Ferencvárosnál?
Igen, és erre a kollégáimat is próbálom ösztönözni, szinte rákényszeríteni őket. Fontosnak tartom, hogy közvetlen csatornákat építsünk ki azokkal, akik szurkolnak nekünk, és a kommunikációnk gyors, közvetlen és hatékony legyen. A hagyományos sajtónak természetesen megvan a szerepe, de nekünk szükségünk van egy saját, mindenre azonnal reagáló médiacsatornára. Erre a közösségi média kiváló lehetőséget biztosít, és ezen a területen szeretnénk is tovább erősödni.

Mi a véleménye úgy általában a magyar sportújságírásról?
Szerintem a magyar sportújságírásban évek óta jelen van egy alapvetően negatív hozzáállás, ami sajnos a magyar sajátosságok közé sorolható. Amerikában, ha megkérdezed valakitől, hogy van, azt mondja: „Jól.” Franciaországban már árnyaltabb a válasz: „Hol így, hol úgy.” Magyarországon viszont gyakran azt hallani: „Ó, ne is kérdezd!” Én viszont nem vagyok hajlandó így élni, keresem azokat, akik szintén pozitívabban állnak a dolgokhoz. A sportújságírók persze dolgozhatnak így, ez az ő döntésük. Lehet, hogy a végén nekik lesz igazuk, és nekünk vissza kell térnünk a hagyományos eszközökhöz, például a Nemzeti Sporthoz, de mi most egy kicsit megpróbáljuk másként. Ez egy izgalmas kísérlet a magyar sportban, mert eddig senki nem próbálta ki ezt az utat. A Fradi most ebben is úttörő lehet, de ez rengeteg munkát igényel. Nem elég egy interjút adni egy sportlapnak vagy egy tévéműsornak, ehelyett saját csatornákat kell építeni: podcaststúdiót létrehozni, témákat kidolgozni, megfelelő szakembereket összeszedni, vágni, szerkeszteni. Ez egy sokkal összetettebb és időigényesebb folyamat, de úgy érzem, hogy ez az irány a jövő, és megpróbálom meggyőzni a kollégáimat is.

Saját médiabirodalmat építenek a Ferencvárosnak?
Igen, saját közvetlen kommunikációs csatornákat építünk a Ferencváros számára. Ma már félmillió fölött van a Facebook-követőink száma, amivel valószínűleg a legerősebbek vagyunk a magyar sportban. A közösségi médiában kiemelkedően erősnek kell lennünk, mert a kommunikációs tér átalakulóban van. Ha például egy marketingügynökséggel dolgozol, és van egymilliárd forintod reklámra, azt elköltheted stadionok körüli hirdetésekre vagy közösségi médiás kampányokra. Ma már az utóbbi sokkal nagyobb hatást érhet el. A sportnak alkalmazkodnia kell ehhez a változó környezethez. Emellett egy csapatnak ki kell alakítania olyan nyitott struktúrákat, amelyekkel hatékonyan tudja befogadni és megjeleníteni a szponzorokat a közösségi médián keresztül. Az is izgalmas kérdés, hogy egy klub márkája hogyan segíthet egy cégnek, és hol húzódnak ennek a határai. Minden folyamatosan változik, és nekünk ehhez rugalmasan kell hozzáállnunk.

Index