Korábbi kapusunk játszott is a Fradi új edzője ellen.

Az Európa Ligában az utolsó, PAOK elleni találkozót leszámítva Pascal Jansen nagyon jó munkát végzett, és remek eredményeket ért el, a mérkőzéseken folyamatos fejlődést mutatott a csapat” – kezdte Bogdán Ádám az értékelését. „A bajnokságban egy picit döcögősebben szerepeltek. Megosztó volt a szerepe, de az NBI-ben sincs tragédia, tavasszal is versenyben lesz az együttes a bajnoki címért. Az ő szakmai elismerését jelzi, hogy a New York City FC egy ekkora összeget kifizetett érte, ami ráadásul a Manchester Cityt is birtokló City Group égisze alá tartozik.

A Jansent váltó Robbie Keane vezetőedzőként az izraeli Maccabi Tel-Avivnál sikeres volt, kinevezése után a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Bogdán szerint az egykori kiváló támadó angliai rutinja sokat érhet a Fradinak. „Ő ugyan nem brit, de rengeteg időt töltött Angliában, így sokan joggal várhatják tőle, hogy az ottani futball karakterjegyeit tudja hozni magával. Nem egy nagy tapasztalattal rendelkező vezetőedzőről van szó, de a Maccabi Tel-Avivnál elért eredményei jól néznek ki. Emellett másodedzőként szerepelt a Middlesbrough-nál, ahol Jonathan Woodgate alatt dolgozott, illetve a Leeds Unitednél a Premier League-ben, ahol Sam Allerdyce segítőjeként ténykedett. Játékosként elképesztő volt a Premier League-ben. Ez egy óriási lehetőség számára, bízhatunk benne, hogy ez neki, valamint a Fradinak is sikeres időszak lesz.

Bogdán még aktív játékosként, 2012 júniusában a pályán került szembe Keane-nel. A magyar labdarúgó-válogatott Írország ellen játszott felkészülési mérkőzést. Az összecsapás 0-0-lal zárult, Bogdán végigvédte a párharcot, Keane kezdőként 61 percet töltött a pályán. A magyar hálóőrnek nincsen konkrét emléke a klasszis csatárról, de örült, hogy ellene védhetett. „Nem emlékszem tőle olyan megmozdulásra azon a találkozón, ami a mai napig megmaradt volna bennem. Ellenben mindig nagyszerű érzés volt, amikor ilyen kvalitású futballistákkal nézhettem farkasszemet a pályán.

forrás: metropol.hu