Ikszeltünk, majd szétlövésben kikaptunk az Egyesült Államoktól, így a negyedik helyen zártuk a párizsi olimpiát – Varga Dénes ezután tekintett vissza pályafutására.

Férfi vízilabda, olimpia, a 3. helyért
Egyesült Államok 8-8 (bü.: 3-0) Magyarország
Negyedek: 3-2, 1-1, 2-2, 2-3
Fradista gól: Varga D. 2, Nagy Á. 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Jansik Szilárd

Valami miatt nem sikerült átlendülnünk, pedig én azt gondoltam, 8-6-nál sikerül átlendülni, és végre el tudunk menni kettővel, be tudjuk húzni a meccset, de valami hiányzott ezen az egész olimpián. Elvesztettünk négy mérkőzést, kihagytuk az utolsó hét ötösünket, ezek nem véletlenek, valami nagyon nem állt össze, valami miatt ezt most nem érdemeltük meg. Sok mindent megtettünk medencén kívül, és azon belül is, hogy minden rendben legyen, de valami miatt mégsem sikerült. Eddig az ötöspárbajok felénk billentek, most egyet sem tudtuk belőni. A rendes játékidőben nyerhettünk volna már, a végén hiányzott a blokk, hiányzott sok minden, nem tudom most elmondani, hogy mik ezek. Valami miatt nem volt jó az auránk. Nehéz lesz most elindulni, azt gondoltam, fel tudunk állni. Szerintem ez az olasz meccs, ami után sokan kikiáltották, hogy nem megérdemelten nyertünk, sajnos elvitt minket fejben. Próbáltunk ezzel nem foglalkozni, de lehet, hogy tudat alatt, vagy mélyen bennünk maradt. Vagy lehet, hogy nem érdemeltük meg. Nem tudok most a folytatásról beszélni, borzasztóan csalódott vagyok még. Csalódottabb, mint Tokióban, mert ott a végén legalább a bronz összejött, most semmi sincs, amiért tudok örülni, maximum azért, hogy itt a családom, a szeretteim. A rengeteg magyar embernek köszönjük, mert iszonyatosan sok buzdító hangot, rengeteg kedves üzenetet kaptunk, sajnos ezt nem tudtuk meghálálni.

Varga Dénes

Felemásak az érzéseim, mert én ugyan már jó ideje vártam a végét, de azért folytattam, mert szerettem volna nyerni. A Ferencvárosnál is úgy voltam vele az egész szezonban, hogy olimpia bajnokká csak úgy tudok válni, ha végigcsinálom az idényt. Szerencsére a csapattal mindent megnyertünk, a Bajnokok Ligája győzelem tökéletes lezárás volt. Bíztam benne, hogy itt is meg tudjuk csinálni, sajnos ez két napja elúszott, ennek ellenére próbáltuk erősíteni magunkban, hogy sokkal jobb bronzzal hazamenni, a magyar vízilabda öröksége azonban az, hogy minden csalódás, ami nem aranyérem. Talán az amerikaiaknak a belső motivációja egy kicsivel nagyobb volt. Az utolsó ötméteresnél nem izgultam, hónapok óta arra készültem, hogy talán pályafutásom utolsó lövése éppen egy büntető lesz. Ezt szerettem volna jó kivitelezni és belőni, ez nem sikerült, ezzel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem, de ilyen a sport, ennél jóval nagyobb leckéket adott nekem, mint ez. Annak idején az olimpiai bronz adott egy lendületet, viszont a budapesti vébé hetedik helye után az volt bennem, ebből alighanem elég. Aztán történt a kapitányváltás, és Varga Zsolt jelezte, számít rám végig ebben a ciklusban, így aztán a Fradiban sem engedtek kihátrálni a szerződésemből… Kvázi el lettem idáig rugdosva, de egyáltalán nem szeretnék mártírkodni, gyönyörű dolgokat éltünk meg azóta, elég csak a fukuokai világbajnoki címig visszamenni, ami ráadásul egy olyan visszaigazolás volt, hogy igenis el kell jönni idáig… Eleinte megbántam, hogy ezt a vízilabdát választottam, de szüleim nyomására, akik a korai sikereket látva nem hagyták, hogy befejezzem. Ezt harminc év távlatából nagyon köszönöm nekik, az pedig egy nagyon érdekes téma az én esetemben, hol van a határa annak, hogy egy gyereket úgymond a sportolásra kényszerítsenek. Az életem második felének pedig a feleségemnek és a jelenlegi családomnak van nagyobb köze, hogy én a pályán maradtam. Megígérem nekik, innen minden könnyebb lesz. Rengeteg mindent megéltem pályafutásom során, húszévesen olimpiai bajnok lettem, igaz, előtte volt az autóbalesetem, azelőtt majdnem elvesztettem a jobb alkaromat, azaz nagyon kevésen múlt, hogy egyáltalán idáig juthattam. Tizennyolc éves koromig leéltem már másfél életet, azóta ehhez jött még húsz. Elég sok olyan tapasztalat van benne, ami ezt az egészet megszínesítette. Nem is harminchétnek, hanem sokkal többnek érzem magam. Ezek a tapasztalatok, amik a nehézségek által generálódnak az emberben, ezek határozzák meg a jellemét, nem a győzelem. Az csak az, amit a végén élvezünk. Hogy mi lesz ezután? Az utánpótlás az elmúlt időszakban kiváló eredményeket szállított, de azt látni kell, hogy a mezőny szinte teljesen összeért, mindenki megtanult egy adott, magas szinten vízilabdázni. Nincsenek lyukak a csapatokban, olyasvalaki, akiről folyamatosan gólt vagy kiállítást lehet szerezni. Most már a legjobb csapatokban minden játékos magas szinten tud vízilabdázni, a fölött jönnek az extra lövők, vagy a kiváló centerek. Amelyik együttesben több ilyen játékos van, az lesz az esélyesebb. A magyar fiataloknak meg kell mutatniuk, mit tudnak ezzel a helyzettel kezdeni, lehet jönni a helyemre, lehet jobban csinálni. Egy nagyon pici ajtót még nyitva hagyok, hátha valaki úgy gondolja, hogy valaki, mint egy mecénás, megtámogatja majd, hogy egy gyengébb ligában játsszak. Ettől függetlenül, ha a következő pár hónapban nem érkeznek ilyen megkeresések, akkor el is lehet engedni a dolgot.

Varga Zsolt

Meg kell néznünk a hibákat, nyilván rettenetesen sok kiállítást kaptunk ezen a mérkőzésen, és azt mondhatom, jó volt a hátrányos védekezésünk. Azt is kértem a srácoktól a végén, csak ne lőjön az ellenfél, adja be a labdát, mert a kiállításokkal nem tudott élni, igaz, a végén abból kaptunk gólt. Az ötösök azért fájnak, mert idáig az egyik erősségünknek számított, világbajnoki döntőt és rengeteg minden mást nyertünk vele. Tudva, hogy erősségünk volt, mindig gyakoroltuk is, most is ugyanúgy csináltuk, mint korábban, megtettük, amit meg lehetett, valamiért mégsem működtek a legutóbbi két mérkőzésen. Nehéz erre mit mondani, mert ezek jó helyzetek, mást is lehet persze analizálni, de az ötméteres elég egyszerű dolog, vagy belövi valaki vagy nem. Az összes többi szituációt meg kell néznünk, hogy teljes képet kapjunk, hol akadt el, hol működött jól a játékunk, milyen területeken fejlődtünk, mi működött kevésbé. Többször támadásban, illetve az előnyöknél éreztem gondot, noha a napokban ezen is dolgoztunk, analizáltunk, beszélgettünk, tábláztunk, mégis kevésbé volt hatékony. A hátrányoknál és egyébként is jó volt viszont a védekezés, nagyon sok olyan elemet láttam, amit korábban is szerettem volna, ebben sokat fejlődtünk az elmúlt két évben. Sajnálom, nagyon köszönöm a szurkolók támogatását, hogy végig biztattak minket, éremmel szerettünk volna hazatérni. Újra átéltem, hogy az olimpia a legnehezebb torna, mentálisan és fizikailag is óriási kihívás. Nem a körülmények miatt, nagyon kedvesek voltak az emberek, meg tudtuk találni a saját helyünket, de itt töltöttünk 16 napot, ez nagyon más kávéház. Játékosként más ezt megélni, mindenhogy nehéz végigcsinálni, ez most így sikerült.