Molnár Attila elsőre nem jutott tovább a 400 méteres síkfutás számban, ma újabb esélye lesz rá – ennek ellenére bírálta a lebonyolítási rendszert a futama után adott interjúban.
– Hogy élte meg ezt a futamot? Kicsit talán nehezebbnek tűnt, mint gondoltuk.
– Nehéz volt… Behozták az új szabályt, ezt a vigaszágas valamit, szerény véleményem szerint ezt a lehető leghamarabb el kellene törölni. Ha hetedik időd van a futamodban, kicsit degradáló, hogy gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával állsz oda. Innentől már érvényesül a szerencsefaktor is, amíg idővel is tovább lehetett jutni, addig ami a csövön kifér, úgy kellett nyomni, mert nem tudtad, mi van, de ebben az esetben futambeosztások alapján lehet dönteni. Előbb 45.64-gyel jutott valaki tovább, én 45.24-gyel a hatodik vagyok, ez nagyjából annyira nem korrekt, mint az Európa-bajnokságon a kiemelés. Ott a lónak a jó oldalán álltam, de nem éreztem fairnek, hogy eggyel kevesebbet futok, mint a többiek, mert mindenkinek ugyanannyi esélyt kellene biztosítani. Most, ha továbbjutok hétfőn, eggyel több futással a lábamban állok oda az elődöntőre, ami kicsit sem korrekt. Nem tudom, mit szeretett volna ezzel a nemzetközi szövetség, majd kiderül, biztosan én látom rosszul. Mindent kiadtam magamból, elfelejtve a kvalifikációs rendszert, mások már taktikáznak, nem futják meg az első kört, mert tudják, hogy nem jutnak tovább, így több energiájuk marad hétfőn odaállni. Nekem egy kicsit bemocskolja a „mindent adjál ki magadból a célvonalig” elvét, de lényegtelen, hétfőn ugyanilyen szívvel állok neki, ez a dolgom, ezért jöttem ide. A kijutással még csak félmunkát végeztem.– Úgy nézett ki, háromszáz körül savasodni kezdett, valóban így történt?
– Igen, ez így volt. Millió dolog befolyásolja, hogy adott napon milyen az erőnlétem, én mindig a legjobb tudásom szerint készülök és úgy állok oda a rajtgépbe, hogy akkor most tessék meghalni, és ez most is így történt. Azt mondták, hogy felkészülni, csettintés, átáll az agyam és magam ellen kezd dolgozni, mert a szívem azt mondja, állj meg, állj meg – de nem állok meg.– Van remény a reményfutamban?
– Ez a neve, bízom benne! Ugyanígy állok neki, megint attól függ majd a helyzet, milyen lesz a futambeosztás, rajtam nem múlik semmi. Én akkor is meg fogok halni, ha ide osztanak, ha oda. Ez a dolgom! Én így jöttem ki, pontosan tudtam, hogy ha odaállok a négyes pályára, akkor eltűnik az, hogy Molnár Attila, és az lesz ott, hogy Magyarország. A felkészülés során minden napomat annak szenteltem, hogy az ország büszke legyen rám. Remélem, hogy ez sikerült, de még holnap azért lesz egy jelenésem, ott is szívem-lelkem ki fogom tenni ide a pályára, ez alapdolog, én úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó állomás számomra a felkészülésemben, és nem szeretném elkiabálni, de a következő világversenyemen remélem, az érmekért szállok harcba.
