Pólósaink világklasszis kapusával, a születésnapját ma ünneplő Somával beszélgettek.
Egy hét pihenő jutott a BL-döntő és a válogatott olimpiai felkészülésének kezdete előtt. Volt elég időd ezt az élményt megélni és feldolgozni?
Ünnepeltünk Máltán, majd itthon is. Tök jó érzés volt még utána néhány napig úgy ébredni, hogy ránéztem az éremre, megfogdostam, körbevittem megmutatni a családnak. Aztán már az járt a fejemben, hogy ennél is fontosabb dologra fogunk készülni hamarosan, ez pedig felülírta az élményt. Most, ebbe belegondolva kicsit sajnálom ezt, mert a BL-győzelem önmagában is hatalmas dolog. De tényleg sokkal fontosabb dolgunk van most, minthogy még mindig ünnepeltetnénk magunkat.Dobott rajtad annyit a BL-győzelem, hogy a sikerélménnyel valamivel könnyebb volt nekivágni az olimpiai felkészülésnek?
Igen, nagy segítség, hogy egy ilyen hosszú szezon után, mindössze egy hét pihenőt követően sikerélménnyel jöhettünk a válogatotthoz. Könnyebb a hideg vízbe ugrani, könnyebb a konditeremben a súlyokat emelni. Remélem, hogy a válogatott javára válik majd, hogy sokan vagyunk ilyen érzésekkel itt a Fradiból.Azok közül a játékosok közül, akik most is kerettagok, és már a Tokióban bronzérmes csapatban is játszottak, a te szereped változott meg a legjobban. Három éve még Nagy Viktor mögött második számú kapusnak számítottál, keveset védtél az olimpián, a 2022-es budapesti világbajnokság óta viszont egyértelműen te vagy a válogatott kezdő kapusa. Neked ezért teljesen máshogy kell készülnöd, elsősorban fejben, mint Tokió előtt?
Igen, fejben teljesen máshogy, mint Tokió előtt. Viszont, ha azt nézem, hogy teljesen más-e a helyzet, mint az elmúlt néhány világversenyen már Zsolt irányításával, akkor nem, ugyanaz. Csak még fókuszáltabb, még feszesebb, még céltudatosabb az egész. Más lesz Párizsban, szinte olyan, mintha most mennék az első olimpiámra. Tokióban ugyan ott voltam, de a mérkőzéseken nem ülhettem még a csapattal sem a kispadra, ha én voltam a kimaradó a meccskeretből, a lelátón kellett néznem a találkozókat.A kétszeres olimpiai bajnok Gergely István mesélte a 2008-as olimpiai győzelem után, hogy úgy programozta be az agyát Athén és Peking előtt, hogy ő a második számú kapus Szécsi Zoltán mögött. Aztán az olimpiai döntőben ő kezdett az amerikaiak ellen, de le kellett cserélni. Neked is át kellett esned hasonló folyamaton mentálisan? Miközben te harmadik éve számítasz már az első embernek a posztodon.
A tokiói és budapesti időszak között nehezen ment az átállás. Eltelt egy év, de mindig nehéz az ilyen. Addig úgy álltam Viktor mellett, mögött, hogy egyértelműen ő számított első számú kapusnak. Úgy voltam vele, hogy kicsit alárendelem magam azért, hogy ő jól teljesítsen. Ha kell, beugrom, akkor össze kell szedjem magam, de ilyen beugró meccsre alig emlékszem, komoly meccsen talán a kvangdzsui VB-n az olaszok elleni elődöntőn akadt egyszer. Viktor olyan stabilitást hozott, ami egyértelműsítette bennem, hogy ott vagyok az edzéseken, a bemelegítéseken, de a meccsen ő véd. Ebből nehéznek számított az átállás, kellett talán hozza a kudarc az itthoni VB-n. Utána pedig szükség volt időre. Viszont most már én ugrok be úgy, hogy „igen, ez az én meccsem, nekem kell védenem”. De nem elnyomva azt, aki éppen velem, mellettem van második kapusként, hanem összedolgozva, partnerként együttműködve.– Amíg az ember előtt van egy biztos pont, gondolom, más lelki és szellemi állapotban vagy, mint most, amikor az egész csapat mögött neked kell a biztos pontnak lenni. Mennyire kellett változtatni a mentális felkészüléseden?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy olyan folyamat, amiben még benne vagyok, a lejátszott mérkőzések száma felgyorsítja és eljuthat ahhoz a végponthoz, hogy elbírom az első számú kapus pozíciójával járó felelősséget. A világbajnoki aranyérem azért nagy magabiztosságot ad, de azt is érzem, hogy ezen a területen kell még dolgoznom. Egyébként is azt gondolom, nincs olyan, hogy vége a fejlődésnek, egész életünkben lehet fejlődni.– Amióta Varga Zsolt szövetségi kapitányként átvette a válogatott irányítását, többször elhangzott, hogy nagy hangsúlyt fektetnek, és sokat dolgoznak a felkészülés alatt a játékos-kapcsolatokon, másként pozícionálják magukat csapaton belül. Megtaláltad a helyed?
– Persze, ott van a két kapufa között. (nevet) Úgy érzem egyébként, hogy igen, de ehhez a pozícionáláshoz annyit fontos hozzátenni, hogy nem szintekről és alá-fölérendeltségi viszonyrendszerről beszélünk. Inkább horizontálisan, feladatok leosztása mentén kell elképzelni. Azt gondolom, ez jól sikerült. Mérkőzések alatt kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor nem megy csapatszinten a játék, ilyenkor valakinek előrébb kell lépnie és egy-egy megmozdulással elbillenteni a csapatot, ugyanakkor itt jöhetne elő az egyénieskedés és az egó, azonban ezek nem lehetnek részei egy csapatnak, senki nem helyezheti magát a csapat fölé.Szerencsére te olyan típus vagy, Soma, akitől ha megkérdezzük, mire számítasz egy aktuális világverseny előtt, nem kertelsz. Tavaly júliusban a fukuokai VB előtt azt nyilatkoztad, hogy „egyértelműen ki kell mondania mindenkinek, hogy aranyéremért megyünk, emellett meg olimpiai kvótáért”. Pipa. Most mit vársz a csapattól, mivel jönnél haza szívesen a párizsi olimpiáról?
Most is az aranyért megyünk, minden edzésen ennek szellemében ugrunk be a vízbe. De elgondolkodtam a focistákat látva, Szoboszlai Dominiknak is volt egy nyilatkozata, amiben azt mondta, talán túl sokat vártak el maguktól az EB-n. És hogy ez rossz dolog-e? Korábban viszont, Fukuokát megelőzően finomkodtam, úgy voltam vele, hogy „jó, majd meglátjuk, izé”. Amikor viszont kimondtam, megnyertük. Hiszem, hogy amit az ember kimond, azzal be tudja magának vonzani a dolgokat és eseményeket az életben. Ezért merem most bátrabban is kijelenteni, hogy az aranyért megyünk.
