A bajnokságot nyerő női labdarúgóink vezetőedzőjével, Flórival beszélgettek.

Albert Flórián

Kilenc hónapja vagyok a női csapat vezetőedzője, ez kilenc nagyon intenzív, és nem várt nehézségekkel teli hónap volt. Az elején óriási boldogság volt bennem, egy nagyon jó csapatot vettem át, tudtam, hogy egy működő közösségről van szó, tele válogatott játékosokkal, nagy értékekkel. Aztán jöttek hullámvölgyek, mélypontok, aggodalmak. Nagyon nehéz dolog volt, amikor januárban szinte egyszerre eligazolt nyolc játékosom, akik között bőven voltak válogatottak, meghatározó emberek. Ha megnézzük a bajnoki döntő meccseit, összesen 2-3 olyan játékos lépett pályára, aki tavaly is játszott. Van egy fantasztikus stábom, akiknek egytől egyig nagyon sokat köszönhetek, az ő munkájuk nélkül ez nem sikerülhetett volna. Illetve természetesen köszönettel tartozom a klub vezetésének is, akik végig bíztak bennem, akkor is, amikor a legnehezebb időszakokat éltük át a csapattal. Nyilván valahogy meg kellett próbálnunk pótolni a távozókat. Tudtuk, hogy Soroksáron, a második csapatunknál van két saját nevelésű fiatal, akikre akár már számíthatunk is. Az sem volt a csapatépítés segítségére, hogy akár a felnőtt, akár az utánpótlás válogatottaknál hosszú, közel kéthetes összetartásokat terveztek be a szezon kellős közepén. Volt, hogy tíz napon keresztül nyolc embernek tartottam edzést. Az sokat segített, hogy nagyon jól sikerült a februári mezőkövesdi edzőtáborunk, ott már lehetett látni, hogy van tartás a játékosokban, és jól tudnak csapatként működni.

Az első bajnoki döntős meccs borzasztóan sikerült, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész idény legrosszabb meccsét játszottuk. Az sem könnyített a helyzeten, hogy az utolsó pillanatban egy tartalék játékvezetőt küldtek arra a találkozóra, mert a kijelölt spori, az egyetlen olyan magyar női játékvezető, aki komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik, megbetegedett. Rettenetesen széttöredezett lett a mérkőzés, közel negyven szabálytalanságot fújt be a beugró játékvezető, ami durván kétpercenként egy fault. Emellé kiosztott féltucat sárga lapot, és három pirosat. Ez a felállás kedvezett a Győrnek, akik eleve azzal a taktikával futottak neki a döntőnek, hogy minél inkább elrontsák a mi felépített játékunkat, és valahogy találjanak egy gólt. Ebből a meccsből tanulva, más taktikával, más játékrendszerrel készültünk a második összecsapásra, ami végül kifizetődött. A harmadik meccs előtt azt mondtam, hogy mutassák meg, hogy jobbak, mint az ellenfél, ami, ha beleteszik a meglévő tudásukat és azt, amit az egész tavasszal gyakoroltunk, akkor sikerülni fog. Emlékezettem őket, hogy milyen stadionban, milyen közönség előtt lépünk pályára, de próbáltam levenni a terhet, hozzátettem, ettől ne ijedjenek meg, hanem használják ki a lehetőséget, és élvezzék az egészet. Illetve, hogy higgyenek magukban, abban, hogy amit tudnak, az sikerre vezet, és a nehezebb pillanatokban egymást segítve, csapatként küzdjenek, az segíteni fog. Az egésznek az volt a kulcsa, hogy engedjem őket kibontakozni, ne féljenek, ne görcsöljenek.

Teljesen új helyzettel találtam szembe magam, korábban csak egyéni képzéseket tartottam lányoknak, illetve néha besegítettem egy-egy edzésen a sógoromnak, aki hosszú ideje női csapatokkal foglalkozik. De ennél mélyebben nem voltam benne a női labdarúgásban. Rengeteget videóztam, készültem külön arra, hogyan és miben kell máshogy dolgozni egy női csapattal, mint a férfiakkal. Sok dolog teljesen máshogy megy, mint a fiúknál, erre egy jó példa az öltözői kommunikáció az edző és a játékosok között. A korábbi tapasztalatok alapján az egyik erősségem, hogy jól tudtam hatni az öltözői légkör alakítására. Sokat jártam be, beszélgettem a játékosokkal, igyekeztem közvetlenül hatni rájuk, ez nagyon fontos része a csapatkohézió felépítésének. Na, a lányoknál ez teljesen máshogy megy. Nem beszélgethetsz velük négyszemközt, ők sem nagyon szeretnék vagy igénylik ezt, nem lehetsz benne a játékosokkal közösen Messenger- vagy Viber-csoportokban, mindig egy úgymond „közvetítőn” keresztül kell kommunikálnod. Amíg ebbe belerázódtam, addig az elején mindenkivel megvolt az a bizonyos két lépés távolság. Nehezen nyíltak meg, de néhány hét után elkezdtem érezni, hogy elfogadtak, ahogy azt is, hogy másfajta edzésmódszert hoztam, mint amivel az elődjeim dolgoztak.

Minden évben újra és újra visszatérő nehézség, hogy a bajnokság vége után megint nagyon átalakul a keret, és megint az egészet egy-két létfontosságú tétmeccsre kell felépíteni, szinte a semmiből, két hónap szünet után. Persze, az edzői hiúság mindenkivel azt mondatja, hogy márpedig meg kell ugrani a Bajnokok Ligája selejtezőt, én is úgy vágtam neki a feladatnak, hogy milyen jó lenne a játékospályafutásom után edzőként is átélni a BL-csoportkörös élményt. De azt tudni kell, hogy nagyon szűk a női piac, ha távozik egy kulcsembered, nem tudsz szinte azonnal egyenértékű játékost igazolni külföldről sem, itthonról pedig pláne. Ahogy már említettem, igyekszünk fiatalítani is, de az biztos, hogy a siker alapja az lesz, hogy a tavasszal működő csapat magját, ha lesz is egy-két fontos távozó, de együtt kell tartani, hogy ne törjön meg a hit, amit csapatként egymással megélve szereztek, és taktikailag, a játékrendszert nézve se kelljen nagyon nagy átalakításokba kezdeni.

A teljes interjú: Fradi.hu