Krisz mellett Varga Barnabás, Botka Endre, Tóth Alex, Mohammed Abu Fani és Muhamed Besic értékelt a szezonzáró derbi után.

Sokat nem hezitáltam, főleg, hogy az utóbbi háromból kettőt is kihagytam” – mondta Varga Barnabás arról gesztusról, hogy átadta a tizenegyest a távozó Lisztes Krisztiánnak. Kiderült, még mindig bántja a kupadöntős hibája, mert ha előnybe kerültek volna, akkor úgy érzi, megverik a Paksot. Ennek kapcsán elismerte, nincs a legjobb formában, rá fog férni a pihenés a válogatott Európa-bajnoki felkészülése előtt. „Ha valaki azt mondja, ilyen szezonom lesz, biztosan aláírtam volna. Így utólag van bennem egy kis hiányérzet” – összegzett a gólkirály.

Erre vártam, hogy az utolsó meccsemen szépen tudjak távozni, gólt tudjak szerezni – rebegett hálát csapattársának Lisztes, aki hozzátette, nehezen dolgozta fel, hogy a kupadöntőben becserélése után szűk húsz perc elteltével le is cserélte, az azóta távozó Dejan Stankovic. – Nem ment a játék, megértem a döntését.” A frankfurti folytatásról szűkszavú maradt. „Nagyon nehéz lesz kint. Azért fogok dolgozni, hogy meg tudjam állni a helyem.

Az első perctől kezdve azt éreztem, hogy uraljuk a mérkőzést – szögezte le Botka Endre, hogy nem volt veszélyes az Újpest. – Annyi volt a kulcs, hogy ne csináljunk hátul valami hibát, amiből gólt rúghatnak.” A szintén Eb-kerettag védő nem tagadta, a elveszített finálé miatt mélyről kellett feljönniük, de nem lepte meg, hogy sikerült. „Tudtuk, hogy most nagyon kell, mert ünnepelni szerettünk volna!

M4 Sport