Amit már ma este le is zárhatunk a Komjádi-uszodában – a meccs előtt Jansik Szilárd és Nagy Ádám nyilatkozott.

Férfi vízilabda, OBI, rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés
Komjádi-uszoda, 20.00: Ferencváros – OSC
Jegy: 3000 Ft
TV: FradiMédia

Az egyik fél hetedik megszerzett pontjáig tartó párharc állása: 6-0 az FTC javára.

Jansik Szilárd a FradiMédiának:

Nagy Ádám

Reményeink szerint három mérkőzés vár ránk a bajnokságban, mindhármat meg kell nyernünk. Az Olympiakosz ellen nem ment jól a játék, kisebb hullámvölgybe kerültem, de kijöttem belőle. Sokan vagyunk, úgyhogy az van többet a vízben, akinek jobban megy az adott mérkőzésen. Nehéz volt megtörni a Brescia ellenállását. Kiharcoltuk a kiállításokat, megvoltak a lehetőségeink, viszont a meccs elején lassan és pontatlanul játszottunk emberelőnyben, nem működtek a mozgások. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy felálltunk az Olympiakosz elleni vereségből, örülök, hogy itthon tartottuk a három pontot. Mit mondjak, könnyű hozzászokni ehhez a hangulathoz, fantasztikus volt a show is a bevonulásnál, igyekeztünk meghálálni, hogy különleges volt a légkör. Ha nem is mutatott mindig jól a játékunk, a lényeg, hogy megnyertük a mérkőzést – bízom benne, hogy a Barceloneta ellen is minél többen kijönnek szurkolni. Ha el akarjuk hódítani a trófeát, bizonyára Pro Reccót is meg kell vernünk, de jó lenne csak a döntőben találkozni velük. Persze a Novi Belgrádot sem becsüljük le, nem véletlenül lett második az előző két idényben.

NS