Szabics Imrével beszélgettek játékos és edzői pályafutásáról is.
Belegondolt már, hogy huszonöt éve érkezett meg Grazba?
Egészen idáig nem. Huszonöt év azért nem semmi! Már ezüstlakodalmat lehetne ülni… De most, hogy erről beszélgetünk, azt mondom, gyorsan eltelt ez a negyed évszázad, legalábbis az emlékek úgy élnek a fejemben, mintha sok mindent tegnap történt volna. Emlékszem arra, amikor megkerestek a Sturm vezetői, emlékszem az első itteni napomra… Ez a huszonöt esztendő persze úgy rohant el, hogy közben elkerültem innen, de azzal, hogy a Németországban töltött évek után visszatértem ide, és itt hagytam abba a játékot, keretbe foglaltam a légiós karrieremet. Igazán úgy lett volna kerek a sztori, ha a Fradiban fejezhetem be a pályafutásomat, de bármennyire is vágytam rá, a sors ezt már nem tette lehetővé. Mindamellett panaszra semmi okom, szerintem így is szép ez a történet.Ha már szóba került a megkeresés: tizennyolc évesen hogyan fogadta, hogy a Sturmhoz kerülhet? Kihez fordultak akkor az osztrákok, volt egyáltalán menedzsere?
Nekem nem volt, ám ez nem jelentett gondot. Fiatalon robbantam be a felnőtt labdarúgásba, azon belül is a Ferencvárosba – a legtöbb európai klub képben volt a tehetségeket illetően. Több érdeklődő is akadt, de azt tartottam a legjobb döntésnek, ha Ausztriába igazolok. A Sturm az idő tájt a legerősebb osztrák klubok közé tartozott, egymás után kétszer végzett a bajnokság élén, a neve jól csengett Magyarországon. Vonzott a Bajnokok Ligája-szereplés lehetősége is, úgy véltem, egy lépcsőfokkal feljebb léphetek, ha Grazban folytatom. Amikor először kijöttem, megmutattak mindent, a két évvel korábban elkészült stadiont is, nyomban éreztem, hogy itt van a helyem! Azt ugyanakkor nem hittem volna, hogy az első időszak ilyen nehéz lesz. Egyfelől jelentős volt a konkurencia, másfelől kiderült, hogy egy Magyarországon ünnepelt tini sztárocskának rengeteget kell dolgoznia annak érdekében, hogy be tudja verekedni magát egy osztrák élcsapat kezdő tizenegyébe. Nagy küzdelem volt, de végül sikerült! Sokan elmondják, hogy amikor külföldre szerződnek, megtapasztalják, mennyit kell futni, mennyit kell edzeni, mennyi mindent kell csinálni. Ilyenkor szokás visszafelé mutogatni, hogy otthon ezt meg azt nem követelték meg az edzők. Én ebbe nem mennék bele, legfeljebb annyit állapítanék meg, hogy mindenki maga eldöntheti, mennyit rak bele a futballba, vagy bármi másba. Az emberek többsége gyarló, ha van lehetősége arra, hogy egy lépéssel kevesebbet tegyen meg, mert úgyis eléri a célját, akkor sajnos eggyel kevesebbet tesz meg.Megfordult Stuttgartban, Kölnben, Mainzban és Augsburgban is, de abból, hogy Grazban beszélgetünk, következtethetünk arra, hogy ez a város és a Sturm a szíve csücske?
Ezt úgy fogalmaznám meg, hogy Graz az otthonunk, Magyarország a hazánk. Soha nem felejtem el, honnan jöttem, a feleségem is szegedi, én is az vagyok. Magyarok vagyunk, a gyerekeinket is magyarnak neveljük, de itt élünk. Szeretjük a várost, szeretjük a klubot, és az a benyomásunk, hogy minket is kedvelnek itt. Szóval, igen, nekem a Sturm az első, de azért a németországi csapataimra is örömmel gondolok vissza és persze a Fradira is. A Stuttgarttal ugyanúgy megjártuk a Bajnokok Ligáját, mint a Sturmmal, ráadásul abból a szereplésből egy fokkal jobban kivettem a részem. Büszke voltam mindkettőre, de arra nyilván büszkébb, amikor azt éreztem, hogy többet bele tudtam tenni a közösbe. Olyan ez, mint amikor a csapatod megnyer valamit, de te alig játszol – örülsz, hogy a végén a nyakadba akasztanak egy aranyérmet, de nem érzed úgy, hogy az teljesen a tiéd. Bezzeg amikor az van benned, hogy nagyon sokat tettél a sikerért! Ezt éreztem, amikor Németországból visszatértem Grazba, és bajnoki címhez tudtam segíteni a csapatot.A Fehérvárral bajnoki bronzérmesek lettek és Magyar Kupa-döntőt is játszottak. Az az időszak mennyit adott önnek?
Objektív embernek tartom magam. Mai szemmel úgy ítélem meg, hogy félig tele volt a pohár, jó úton jártunk. Abból a tíz hónapból sokat tanultam, sőt talán a legtöbbet! Roppant büszke vagyok a kollégáimra és a játékosokra a két érem megszerzése miatt, ezt a teljesítményt azóta sem tudta megismételni a klub. Halkan jegyzem meg, az azt követő években a kiesés elkerüléséért küzdött a csapat, talán most egyenesedik ki, aminek nagyon örülök.Három vereség után kellett távoznia 2022 februárjában…
Igen, de eközben a Magyar Kupában simán továbbjutottunk Szegeden, a bajnokságban továbbra is versenyben voltunk a dobogóért és a játékunk is rendben volt. Újra a kupadöntő volt a cél, amit meg akartunk nyerni, de sajnos megköszönték a munkánkat. Továbbra is tartom, kihoztuk a csapatból a maximumot. Előre megmondtuk, három évbe telik, hogy versenyképesek legyünk a Fradival. Ezen az úton már előrébb jártunk, mint előzetesen hittem. Máig úgy gondolom, ha kitartanak mellettünk, ha igazán hisznek bennünk és nekünk, ezt céltudatos munkával elértük volna, és a klub ma jóval előrébb járna, mint most. Az az igazság, hogy jó helyen voltunk, csak rosszkor.
