Geri ma is követi a Fradi meccseit.

– Nagyon megviselte, hogy a ­2016-os Európa-bajnokság előtt nem marasztalták Poznanban?
– Remekül éreztem magam, sokan szerettek ott, azóta is vannak kapcsolataim szurkolókkal. Tudva, hogy mit hozott a jövő, örülök, hogy így alakult, de akkor nagyon fájt.

– A Ferencvárosnál folytatta, az ott töltött első idénye egy sérülés ­miatt nehezen indult. Később bejátszotta magát Thomas Doll csapatába, ám a német edzőnél támadóból védő lett. Hamar beilleszkedett?
– Nem volt egyszerű, főleg az első félévem, nagyon kifacsarva éreztem magam. Az Európa-bajnokságon is játszottam, utána öt nap pihenőm volt, az rányomta a bélyegét az első fél­ évemre. Thomas nem volt megelégedve, ezt szóvá is tette. A téli szünetben átgondolta a dolgokat, leültünk beszélni, mondta, hogy kapok még egy lehetőséget. Ismert, tudta, mire vagyok képes, de ő a poznani Gerit akarta. Úgy gondolta, jobbhátvédként hasznosabb tudnék lenni. Akkor ebben maradtunk, de egy évig kellett szoknom a pozíciót, amíg Szergej Rebrov meg nem érkezett.

– Annak az idénynek a végén, éppen első gyermeke megszületése után három nappal szenvedett szerencsés kimenetelű, de ijesztő sérülést. Ezek a történések mennyiben változtatták meg az életét?
– Az első emlékem a történtek után, hogy kinyitottam a szemem a mentőben, hat fej volt fölöttem, és mindenki arról kérdezett, hogy vagyok. Amikor felhívtuk a kórházból a feleségemet, aki az egész horrort látta a tévén, tudtam beszélni lengyelül, így megnyugodtam, hogy nem lesz nagy baj. Viszont utána nagyjából egy-másfél évig úgy mentem minden egyes mérkőzésre, hogy a feleségem kérte, ne ugorjak fel fejelni. Bár kicsik, azóta már a gyerekek is látták a szituációt, el is magyaráztam nekik, hogy történt. Ma már nem kavar fel a dolog. Hála Istennek, egészséges vagyok, nem lett maradandó károsodás, és a feleségem is túltette magát rajta.

– A 2017–2018-as évad végére stabil helye lett a Fradiban, hosszabbítottak is önnel, később pedig jött Szergej Rebrov, akivel újra bajnok lett a csapat, amelynek kapitányává választotta az ukrán tréner. Ott, önnel kezdődött a Ferencváros ma is tartó sikerkorszaka. Rebrov volt a kulcs?
– Szerintem igen. Örülök, hogy elnök úrék megtalálták Szergejt és szerződtetni tudták, mert ott elindult valami. Nagyon sok információt kaptunk tőle csapatszinten, Dibusz Dénestől kezdve mindenkinek elmagyarázták, hogy mikor, hol kell lennie a pályán. Nagyon sok munka volt, mire a taktika összeállt, de ott indult el az, ami a mai napig is tart.

– Rebrovnak hűvös, katonás kiállása volt velünk, újságírókkal szemben is – a játékosaival milyen volt?
– Pontosan ugyanez, de nekem ez szimpatikus volt. Ő mutatta, hogy ő a főnök, aki ezt nem tartotta tiszteletben, az nem játszott nála. Az alapokat letisztázta mindenkivel az elején, szemtől szemben, megmondta, hogy a bajnokságot meg kell nyerni, mert neki az a dolga, hogy visszavezesse Európába a csapatot. Persze, mi is ezt szerettük volna, ki ne akarna Európa Liga- vagy BL-csoportkörben játszani?

– A Ferencvárossal szerepelt az Euró­pa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is. Ez volt klubszinten pályafutása tetőpontja?
– Mondhatjuk. Az Európa Ligában játszottam már a Poznan színeiben is, de magyar csapattal, magyarként a nemzetközi porondon játszani, annál nincs jobb érzés. Az meg, hogy a BL is összejött… Ha kimondom, hogy Barcelona, Juventus, Dinamo Kijev, még most is libabőrös leszek!

– Alighogy lezárult a BL-csoportkörös szereplés, közölték önnel, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését, utolsó ferencvárosi fél évét már ennek tudatában teljesítette. Lett volna még több is önben?
– Szerintem igen, de tiszteletben tartom a klub döntését. Nehéz volt az elején, de értem a filozófiát, az eredmények a Ferencvárost igazolják. Megbeszéltük, hogy nem hosszabbítunk, ez benne van a labdarúgásban. Azóta többször is beszéltem elnök úrral, nem haragszom.

– A Ferencváros évek óta stabil csoportkörös szereplő, szombaton zsinórban hatodjára is bajnok lehet. Tud örülni a klub sikereinek?
– Követem a mérkőzéseket, látom, hogy mennyire jól működik a csapat most is. Nagyon örülök neki, hiszen látom azt, hogy a Dinamo Zagreb ebben a régióban húsz év alatt tizenkilencszer volt aranyérmes, és több mint tíz éve folyamatosan a nemzetközi kupaporondon játszik. A Fradi hatodik éve bajnok és csoportkörökben szerepel, ez kell Magyarországon is. Ha lenne még egy-két klub, amely főtáblára tudna jutni, az nagyon jó lenne. Ugyanez igaz Horvátországra is.

– A spliti időszak kezdetén megsérült, majd lemondta a válogatottságot. Nem bírta tovább a kettős terhelést?
– Nagyon nehéz döntés volt, viszont ismerem a saját testemet, tudom, hogy mire képes, és azt is, hogy a válogatottnál milyen munka folyik. Ehhez jött volna még légiósként a rengeteg utazás, a távollét a családomtól. Nem bírtam volna fizikálisan olyan szinten teljesíteni, ami elvárható. Ráadásul ott van Bolla Bendi, Endi, Fityó, és Loic, négy jobbhátvéd azon a poszton. A harmadik ok pedig, hogy fiatalabb már én sem leszek. Be kellett látnom, hogy ha szeretnék még olyan szinten focizni, ahogy azt elvárom magamtól, akkor valamelyik ujjamba bele kell harapni. Jó látni, hogy a válogatott azóta nagyon jó úton van, valósággal szárnyal.

forrás és teljes interjú: MNO.hu