A korábbi FIFA-játékvezető szerint Bognár György el is ismerte, hogy Kovácsot ki kellett volna állítani.
Szabó Zsolt
Nem volt elegáns Bognár Gyuri kijelentése, akinek egyébként színes nyilatkozatai vannak. Ősszel, amikor 3-2-re nyert a Paks a Ferencváros ellen, és olyan 11-est adtak meg, amikor a csatár rúgott bele a védőbe, akkor nem foglalkozott a játékvezetéssel. A mostani meccsen – az első félidő végén – Kovácsot ki kellett volna állítani második sárgával a félpályánál elkövetett szabálytalanságért. Mert amikor a labda nyolc méterrel arréb volt, akkor ő egy induló támadást akadályozott meg. Bognár Gyuri elismerte ezt, ugyanis a szünetben levette a játékost. Karakó Ferencet nem szabadott volna erre a meccsre elküldeni az egy hónappal ezelőtti DVSC – FTC mérkőzésen történtek miatt. Ha van egy vitatott szituáció, és a Ferencváros javára ítél, akkor azt mondják, hogy azért, mert tudja, hogy múltkor nem adott meg egy tizenegyest a Fradinak. Ha a Fradi ellen ítél, akkor meg azt mondják, hogy revansot vett Sztankovics múltkori viselkedéséért. Ez egy játékvezető-küldő hiba, a játékvezetőt hozza kellemetlen helyzetbe. Az „ezerfejű cézár” nem felejt.




