Támadónk szerint az elmúlt néhány hónap élete legnehezebb időszaka volt.

– Megbékélt a helyzetével? Végül is tudja, miért kellett távoznia a Fradiból?
– Dejan Sztankovics négyszemközti beszélgetés alkalmával közölte, nem számít rám, nemigen fogok játszani. Nem szépítette, nem púderezett, egyenesen megmondta, ez a helyzet… Először meglepődtem, de az évek alatt megtanultam, a nap végén úgyis mindig a vezetőedző döntése számít. Semmilyen személyes ellentét nem volt közöttünk, szakmai érvekkel támasztotta alá, miért nem tart rám igényt.

– Nagyon megviselte?
– Mit mondjak?! Nem jártam örömtáncot! Az elmúlt néhány hónap életem legnehezebb időszaka volt… Kevesen tudják, mi zajlott le bennem valójában, miként éltem meg ezeket a napokat, heteket. Csak a hozzám legközelebb állóknak beszéltem az érzéseimről. Sohasem tagadtam, a Ferencváros nekem több volt mint klub! Pályafutásom, sőt, nyugodtan mondhatom, életem egyik fontos állomáshelye.

– Eredménytelennek semmiképpen sem lehet nevezni a ferencvárosi időszakát: öt idény alatt öt bajnoki címet szerzett.
– A napokban ezen gondolkodtam én is, ennél többet aligha lehetett volna kihozni ebből a fél évtizedből. Emlékszem, a megérkezésemet követően fél évre volt szükségem ahhoz, hogy akklimatizálódjak, mégis csak először játszottam Norvégián kívül. Az első idényemben jobbára csereként beszállva játszottam, tizenkét bajnokin így is szereztem négy gólt. Aztán, ahogy telt az idő, egyre jobban ment a játék, képtelenség lenne felsorolni a szép emlékeimet.

– A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutást tartja a csúcsnak?
– Igen, és talán nekem is a második magyarországi idényem volt a legjobb. A csapattal bejutottunk a BL-csoportkörébe, alapemberévé váltam a Ferencvárosnak, a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev elleni mérkőzést sohasem felejtem el. Az idény végén az évad legjobb NB I-es játékosának választottak meg, nagy becsben tartom a trófeát. De az emlékeket tényleg holnap reggelig tudnám sorolni. A szurkolók szeretetét pedig életem végéig is magammal viszem.

– Több edzővel dolgozott együtt a Ferencvárosban: Szerhij Rebrovot Peter Stöger követte, majd érkezett Sztanyiszlav Csercseszov, Máté Csabával eredményesen futballozott az együttes, aztán jött Dejan Sztankovics. Melyikőjüket tartja a legjobb edzőnek?
– Cseles kérdés… A Ferencvárosnál csupa karakteres edzővel dolgozhattam, de ha mindenképpen ki kellene emelnem valakit, Szerhij Rebrov és Sztanyiszlav Csercseszov lenne. Rebrov szakmailag emelkedett ki a többiek közül, Csercseszov pedig emberileg – ő állt hozzám érzelmileg a legközelebb, rendkívül jó kapcsolatom volt vele, éreztem, hogy bízik bennem, és nyugodtan mondhatom, tiszteltük is egymást. Ő a nehéz pillanatokban is mindig mellettem állt.

– A két évvel ezelőtti nyáron meghosszabbította a szerződését az Üllői úton, pedig Japánba mesés fizetéssel csábították. Nem bánta meg, hogy végül nem ment el Ázsiába?
– Egy percre sem. Senki sem kényszerített, senki sem gyakorolt rám nyomást, azért maradtam, mert az eszem helyett a szívemre hallgattam! Japánban valóban a ferencvárosi fizetésem többszörösét kereshettem volna, de nekem a labdarúgás nem csupán munka, hanem szerelem is. Úgy is mondhatnám, lojális katona vagyok. Ha valahol szeretek lenni, ha valahol jól érzem magam, ott a végsőkig kitartok. Biztos vagyok benne, a játékosok kilencvenkilenc százaléka elfogadta volna az ázsiai ajánlatot, én mégis büszke vagyok rá, hogy végül az érzéseimre hallgattam, és maradtam a Ferencvárosban. Még akkor is, ha most távoznom kellett.

A teljes interjú: NSO